Megállapodás a Hankookkal

Kevesebb káros anyag kerül a levegőbe.

A Levegő Munkacsoport megállapodást kötött a Hankookkal. A koreai cég a Dunaújvárosban megépülő gumiabroncsgyára lényegesen szigorúbb környezetvédelmi feltételeket teljesít, mint amelyeket a környezetvédelmi engedélyben kikötött a hazai hatóság. Ezért a Levegő Munkacsoport nem fog bírósági keresetet benyújtani a beruházás engedélye ellen.

A Hankook már a gyár 2007-es üzembe helyezésétől kezdve kizárólag olyan gumiabroncsokat állít elő, amelyek nem tartalmaznak rákkeltő hatású adalékanyagokat, bár az Európai Unió csak 2010-től tiltja meg ezek alkalmazását. (Jelenleg a többi gumiabroncs-gyár általában még ilyen elavult technológiát alkalmaz.) Ez azért különösen fontos, mert a gumiabroncsok kopása miatt a káros anyagok nagy mennyiségben kerülhetnek a környezetbe.

A korábban teljes mértékben közútra tervezett szállítás helyett már a gyár indulásakor 20–25 százalékos lesz a vasúti és a vízi szállítás aránya, amit a későbbiekben tovább fognak növelni. A Hankook és a Levegő Munkacsoport a helyi civil szervezetek és önkormányzatok bevonásával negyedévenkénti nyilvános találkozókon véleménycserét folytatnak a gyár működésével kapcsolatos közérdekű környezetvédelmi kérdésekről.

A Levegő Munkacsoport ugyanakkor továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy a kormány súlyos hibát követett el, amikor a Hankook beruházásához állami támogatás nyújtott. A támogatási összegből ugyanis a hazai kisvállalkozásoknál legalább 22-szer több munkahelyet lehet létrehozni. A támogatás ellentétes a kormány külgazdasági stratégiájával, amely szerint a magas hozzáadott értékű termékeket előállító beruházásokat kell ösztönözni. A gumiabroncs-gyártás köztudomásúan energiaigényes tevékenység, miközben a kormány előirányozta energiafüggőségünk csökkentését és kötelezettséget vállalt szén-dioxid-kibocsátásunk csökkentésére. Aggályos az is, hogy a nyersanyagok és késztermékek szállítását nagyrészt kamionokkal fogják végezni, ami tovább növeli a súlyos környezeti és egyéb károkat.

„Mindezek ellenére úgy véljük, hogy az adott körülmények között a lehetséges legjobb kompromisszumot kötöttük, hiszen sokkal kevesebb káros anyag jut majd a környezetbe” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.• A megállapodás teljes szövege
• A Levegő Munkacsoport fellebbezése a környezetvédelmi engedély ellen

Hírfigyelő