Nagy sikerű autómentes napok a fővárosban

Levélben köszönte meg Tarlós István főpolgármesternek és munkatársainak a Levegő Munkacsoport, hogy sikeresen mentesítették a gépjármű-forgalomtól budapesti belső területeinek jelentős részét augusztus 19-én és 20-án. A budapestiek és ide látogatók tömegei élvezettel vették birtokukba ezeket a területeket, ahonnan az év többi napján elriasztja a gyalogosokat a hatalmas gépjármű-forgalom.

Ily módon ezen a két napon a Fővárosi Önkormányzat megvalósította a Levegő Munkacsoport azon javaslatát, hogy hétvégéken, ünnepnapokon szabadítsák fel az utcák, terek és különösen a rakpartok egy részét az emberek számára. A javaslat megvalósítását az is időszerűvé teszi, hogy most nyitották meg ismét a gépjármű-forgalom részére a pesti alsó rakpart Országház előtti részét, amelyet idén júniusban zártak le az építkezések miatt. A szakasz lezárása ugyanis semmilyen érdemi fennakadást nem okozott a főváros közlekedésében.

A folyópartok újjáélesztése reneszánszát éli az egész világon. A városokban sorra állítják vissza a folyóparton a zöldterületeket, pihenőövezeteket.1 Budapesten sajnos a rakparton a Duna mindkét oldalán hatalmas a gépjármű-forgalom, így azok pihenésre, kikapcsolódásra alkalmatlanok. Ezt a helyzetet változtatná meg legalább bizonyos mértékig, ha legalább a pesti rakpartot autómentessé tennék a hétvégeken. Egy ilyen intézkedés a város közlekedésére nem lenne érdemi hatással, hiszen a hétvégéken egyébként is mérsékelt a fővárosban a gépkocsi-forgalom. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a gépjármű-forgalom megtiltása egy-egy területet akkor is vonzóvá tesz, ha semmilyen más esemény nem kerül ott megrendezésre. Néhány évvel ezelőtt egy hétköznap (szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon) lezárásra került az Andrássy út úgy, hogy senki semmilyen rendezvényt nem szervezett oda. Délutánra mégis megtelt sétáló, kerékpározó emberekkel, játszó gyermekekkel.

A Levegő Munkacsoport reméli, hogy a Fővárosi Önkormányzat hamarosan érdemi lépéseket tesz annak érdekében, hogy hétvégeken, ünnepnapokon minél több közterületet – és mindenekelőtt a rakpartokat – vehessen igénybe a lakosság szabadidős tevékenysége céljaira.


1 Például Lyonban és Szöulban: https://www.levego.hu/sites/default/files/kapcsolodo/kossuth-rakoczi_090... (8-9. oldal)

Hírfigyelő