Csúszik a teherautók ökoadójának bevezetése Franciaországban

Eredetileg 2013. július elseje volt az éles indulás időpontja. 2013. február 28-án azonban módosították a menetrendet. Eltörölték az áprilisra tervezett elzászi próbát, és július elsején egy próbaüzemet indítanak önkéntesekkel, fizetés nélkül. Az éles indulás új időpontja 2013. október 1.

Ahol van díjköteles út, ott sok helyen zsúfolt a többi címmel írtunk korábban arról, hogy a tehergépkocsik európaszerte szeretik elkerülni az autópályákat. A francia állam pár évvel ezelőtt megunta, hogy a kamionok az alsóbb rendű utakon hajtanak, és úgy döntött, hogy vagy tizenötezer kilométeres országúti hálózaton is bevezeti a kilométer-arányos útdíjat. Kivetésének alapvetően környezetvédelmi szerepe van, ezért – és az autópályadíjtól való megkülönböztetés érdekében – ökoadónak nevezik. A tehergépkocsik ökoadójának műholdvevős fedélzeti útdíjszámító egységekkel dolgozó elektronikus kivetési és beszedési rendszerét a 2011 júliusában a francia állambíróság ítéletével véglegessé vált döntés szerint az olasz Autostrade per l’Italia által vezetett Ecomouve konzorcium építi ki. A 2009 májusában indított verseny 2011 januárjában kihirdetett eredményét ugyanis megtámadta a második helyre szorult konzorcium. A bírósági döntés nyomán 2011 októberében megkötött szerződéssel adta át a helyét a versenyeztetési időszak a megvalósítási folyamatnak.

A 13 évre szóló szerződés szerinti 21 hónapos tervezési és kiépítési fázist 11,5 fél éves működtetés és karbantartás követi. A nyertes konzorciumban az Autostrade per l’Italia 70, a Thales 11, az SNCF 10, az SFR 6 és a Steria 3 százalékos arányban vesz részt.

Az Ecomouve konzorcium tagjai

Az Autostrade per l’Italia ötven éves tapasztalatú ismert szereplője az útdíjszedő iparnak Európában. 3132 kilométernyi olasz autópályán szed díjat. Először 1990-ben telepítette a DSRC rádiós díjkivető rendszerét, a Telepasst, aminek fedélzeti egységével mára hét millió gépkocsit szereltek föl. Az Autostrade részt vett az osztrák autópályákon a tehergépkocsik útdíjának kivetésére szolgáló elektronikus rendszer fejlesztésében, és üzemeltet autópályát Dél-Amerikában és Kelet-Európában.

Az SFR Business Team Franciaországban a második legnagyobb vezetékes és mobil telefonszolgáltató. Ők felelnek a kommunikációért a fedélzeti útdíjszámoló eszközök és a központ között.

Az SNCF a francia államvasutak, de egyúttal egy 120 országban jelenlévő logisztikai és közlekedési vállalat is. Ők a fedélzeti útdíjszámító eszközök logisztikáját végzik majd.

A Steria egy 16 országban jelen lévő informatikai rendszerszállító vállalkozás. A francia közlekedési minisztérium partnereként szállított megoldásait a közúti forgalomirányító központok nyolcvan százaléka használja. Részt vettek a németországi Toll Collect informatikai rendszerének felállításában. A Steria felel központi pénzügyi és technikai irányító, valamint az ügyfélszolgálati rendszerért.

A Thales védelmi, biztonsági, légi és egyéb közlekedési rendszerfejlesztő multinacionális vállalat. Ők szállítják az ellenőrzés eszközeit.

 

Azt várja a francia kormány a tehergépkocsik ökoadójától, hogy a díjszedés beindulásával kiegyenlítettebbé válik a forgalom, többen járnak majd az autópályákon. Összesen mintegy 15 000 kilométeres lesz a fizetős úthálózat, melyet a nem koncessziós gyorsforgalmi, főútvonalakból és más utakból alakítottak ki egy 2011-ben megjelent rendeletben. A hatszázezer körülire várt francia és 200 000 körüli külföldi járműnek kereszteződések között kijelölt útszakaszokra megállapított tarifa szerint kell majd fizetniök. A tarifa az útszakasz hossza mellett függeni fog attól is, hogy Franciaország mely részén van. A fizetendő díjat befolyásolja majd a tehergépkocsi tengelyeinek a száma és a kibocsátási besorolása is. A pontos tarifa még nem ismert, az előzetes bejelentések szerint egy kilométer út megtételéért nyolc és 14 eurócent (mintegy 24 és 42 forint) között kell majd fizetni.

Útfejlesztésre, környezetvédelemre és a fenntartható fejlődés népszerűsítésére fogják költeni a bevételt.

Vargha Márton
a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse

Hírfigyelő