Hét érv arra, miért érdemes segíteni a Levegő Munkacsoportot

1. Közvetlenül és gyorsan segítünk a hozzánk fordulóknak

Környezeti Tanácsadó Irodánk 15 éves fennállása óta 22 ezer alkalommal adott ingyenesen tanácsot a hozzánk forduló lakosoknak, elősegítve környezeti problémáik megoldását. Meghatározó szerepet játszottunk illegális hulladékégetések felszámolásában, lakóházak melletti parkok megmentésében, egy – ma már tömegek által használt – peremkerületi vasútállomás újjáélesztésében, segítettünk megnyerni egy nagyforgalmú út mellett élő házaspár kártérítési perét – íme néhány példa a sok közül. 2010-ben pályázati támogatásoknak köszönhetően még három munkatársunk fogadta teljes munkaidőben a segítséget várókat, de a megszorítások miatt ma már sajnos csak egy munkatárs és csak heti húsz órában végzi ezt a feladatot. Állampolgári támogatással a korábbi szinten tudnánk folytatni a tanácsadást.
Önnek is szeretnénk segíteni tudni, ha szüksége adódik rá!

2. Érveink hatnak a döntéshozókra

Az államigazgatásban dolgozók és a döntéshozók is számos esetben odafigyelnek a Levegő Munkacsoport javaslataira. Például a közreműködésünkkel készült el az egyik leginkább egészségkárosító légszennyező anyag, a főleg közlekedésből és fűtésből származó szálló por (PM10) csökkentésének kormányprogramja; jelentős szerepünk van abban, hogy bevezetésre kerül a tehergépkocsik kilométer-arányos útdíja; Budapesten és más városokban több alkalommal értük el új intézmények környezetének látványos zöldítését.
Nemzetközi felmérések bizonyítják: ahol erősek a környezetvédő civil szervezetek, abban a városban kellemes élni!

3. Értünk hozzá

A Levegő Munkacsoport munkatársai felsőfokú végzettségű, nyelveket jól beszélő, a szakterületükön ismert szakemberek. Munkájukat egy száznál is nagyobb létszámú, tudományos, üzleti és közigazgatási területeken dolgozó szakértői bázis támogatja. Megkérdezésükkel tájékozódunk az egyes ágazatok sajátos szempontjairól, tervezett intézkedéseknek a nyilvánosság előtt sokszor nem megjelenő indítékairól. Ez a háttér segít abban, hogy a javaslatainkat, észrevételeinket előzetes kontrollnak vessük alá. Hazai és nemzetközi szervezetekben való tagságunk révén szerzett információk segítik a problémák sokoldalú megközelítését. Konferenciákon, szakmai műhelyek munkájában való részvételünk biztosítja a munkatársak folyamatos továbbképzését.
Sokoldalúságunk, szakértői hálózatunk révén a jó ügyekért jól szállunk síkra!

4. Összefogjuk az embereket

A Levegő Munkacsoport több mint 100 tagszervezetével, valamint más hazai civil szervezetekkel közösen szervezünk sikeres és mozgósító erejű fellépéseket. Számtalanszor előfordult, hogy amit egy ember hiába próbált elérni, azt összefogással sikerült győzelemre vinni. Több európai szervezet tagjai vagyunk, és velük együtt lépünk fel az Európai Unió döntéshozóinál az emberi egészség és a környezet védelmében, egyúttal a magyar sajátosságokra is felhívva a figyelmet.
A többség akarata előtt meghajolnak a döntéshozók!

5. Van, amiben elsősorban ránk lehet számítani

Kevés olyan környezetvédő szervezet tevékenykedik Magyarországon, ahol sokféle képzettségű főállású munkatárs magas szakmai színvonalon tudja végezni a munkáját. A levegőtisztaság-védelem, a települési zöldterületek védelme, a közlekedés okozta környezetszennyezési problémák megoldása terén a Levegő Munkacsoport az a civil szervezet, amely a legszélesebb körű tevékenységet végzi, a legnagyobb tapasztalatokkal rendelkezik.
Segítsen megőrizni és és fejleszteni a meglévő tudásunkat, egyedi értékeinket!

6. Függetlenek vagyunk

A Levegő Munkacsoport kormánytól, pártpolitikától, gazdasági érdekcsoportoktól független. Honlapjainkon (www.levego.hu, www.lelegzet.hu) bárki megtekintheti 1991-ig visszamenőleg beszámolóinkat, állásfoglalásainkat, javaslatainkat, tanulmányainkat. Láthatja belőlük, hogy mindig következetesen kiálltunk az emberi egészség, a tiszta környezet megóvása mellett – függetlenül attól, hogy melyik párt volt hatalmon. Függetlenségünk fő biztosítéka tagjaink, akik mindig számon kérhetik és számon is kérik, hogy mikor mit cselekszünk.
Függetlenségünk további biztosítéka a lakosság önkéntes anyagi támogatása!

7. Átláthatóak vagyunk

Tevékenységünket a nyilvánosság előtt végezzük. Honlapunkon és ingyenes hírlevelünkben havonta közzé tesszük beszámolónkat az előző havi tevékenységünkről, és minden évben részletes éves jelentést készítünk az előző évi működésünkről. Ez utóbbi tartalmazza részletes pénzügyi beszámolónkból mindenki megismerheti forrásainkat, és hogy mire költünk. Az adóhivatal és más állami szervek számos alkalommal végeztek helyszíni ellenőrzést az irodánkban, és minden elszámolásunkat rendben találták. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint gazdálkodásunk, nyilvántartásaink mintaként szolgálhatnak más civil szervezetek számára.
Komoly erőforrásokat fordítunk az átláthatóság biztosítására, mert tudjuk: ez elengedhetetlen a hitelességünk megőrzéséhez!

Hogyan támogathatja a Levegő Munkacsoport tevékenységét?

Ozone Network