Közlekedéspolitika

„A közlekedés századunk elején is csupán a helyváltoztatás eszköze volt. Arra szolgált, hogy eljussunk munkahelyünkre, felfedezzük hazánkat és a nagyvilágot. Az elmúlt évtizedekben a sokféle közlekedési eszköz közül kiemelkedett a személyautó, amely páratlan karriert futott be. Először csak álmaink tárgya volt, majd részévé lett életünknek, mára pedig rákos daganatként fejünkre nőtt. Tönkreteszi egészségünket, felemészti anyagi erőinket és lakhatatlanná teszi városainkat. Szerencsére az emberiség mindig megtalálta a gyógyírt bajaira, így bizonyítva esélyét a túlélésre. Ma már léteznek gyógymódok autóisten áfiuma ellen is. Ezeket a gyógymódokat összefoglalóan környezetbarát közlekedéspolitikának nevezik.” – Dr. Radó Dezső, 1998

A Levegő Munkacsoport egyik fő célja, hogy hozzájáruljon egy környezetbarát, fenntartható közlekedéspolitika megvalósításához. Ez olyan közlekedéspolitikát jelent, amely

  • a lehető legkisebbre csökkenti a környezetre és a természetre gyakorolt káros hatásokat, az energiafogyasztást, a területfelhasználást, valamint a gazdasági és társadalmi költségeket;
  • a lehető legnagyobb biztonságot teremti meg mind a közlekedők, mind pedig a társadalom egésze részére,
  • biztosítja a lehető legkevesebb akadályba ütköző mozgékonyságot és elérhetőséget, amely a fenntartható fejlődéshez szükséges.

Ezeknek a céloknak az érdekében a Levegő Munkacsoport elősegíti

  • a gyalogos közlekedés számára — különös tekintettel a gyermekekre — biztonságos, egészséges és kellemes körülmények megteremtését;
  • közlekedés által okozott környezetszennyezés csökkentését olyan szintre, amely összhangban van a természet (beleértve az emberi szervezetet is) teherbíró-képességével;
  • a kerékpáros közlekedés széles körű elterjesztését;
  • a tömegközlekedés korszerűsítését, fejlesztését;
  • a vasúti közlekedés fejlesztését, a közúti közlekedéshez viszonyított részarányának növelését;
  • a fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődéshez feltétlenül szükséges közúti gépjárműforgalom feltételeinek javítását;
  • a lakossági részvétel lehetőségeinek bővítését a közlekedéssel kapcsolatos döntéseknél;
  • "a szennyező fizessen!" alapelvnek a közlekedésben történő érvényesítését;
  • a lehető leggazdaságosabb közlekedési megoldásokat;
  • a közlekedésbiztonság hathatós növelését;
  • a gépjárműforgalom csökkentéséhez vezető településpolitika kidolgozását és megvalósítását;
  • olyan műszaki és egyéb jellegű fejlesztéseket (például a távközlés fejlesztése), amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyes tevékenységek a gépjármű-közlekedés kisebb igénybevételével hatékonyabban legyenek elvégezhetők;
  • a mozgássérültek közlekedési gondjainak enyhítését;
  • a környezetbarát gépjármű-műszaki megoldásokat.

Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó kiadványok

Hírfigyelő