Sóhalál

A tél beköszöntével eljött a síkosságmentesítés ideje is. Az utcai fasorok és a szolgáltatásaikat élvező lakosság idén kissé fellélegezhet: előbbi a túlélésre kap reményt, utóbbi pedig – a fasorok megmaradásával – a tisztább levegőre és hűsítő árnyra a nyári hőségben. Ma már köztudott, hogy a só komoly károkat okoz, hiszen a hazai fasorok nem bírják a tengerparti sós talajhoz hasonló viszonyokat. A só ugyanis nagyban gátolja a folyadékfelvételüket és kiszáradnak. (Sajnos, a korábbi teleken használt sóból a főváros egyes részein akár kilónyi is van egy köbméter talajban.) Felismerve, hogy a fapótlások költsége és az ökológiai károk jócskán meghaladták a konyhasó olcsóságának előnyeit, a jogalkotó idén ősztől kormányrendeletben tiltja minden olyan síkosságmentesítő anyag használatát, mely a fás szárú növényzetet károsíthatja. Az ellenőrzést a közterület-felügyelet végzi, és akár 50 000 forintos bírságra is számíthat, aki vét a szabályok ellen. A boltokban már tavaly megjelentek az alternatív anyagok: a zeolit, a fűrészpor és a lefagyott jég és hó olvasztását a konyhasónál sokkal hatékonyabban végző, a növényeket nem károsító acetátok és karbamid alapú jégolvasztó szerek. További kiváló módszer a hó ellapátolása, seprése a ház előtti járdáról (ez nem utolsó sorban jó lehetőség egy kis testedzésre is), így az említett anyagokból is lényegesen kevesebb jut a talajba. A szakszerű síkosságmentesítést elősegítendő a Levegő Munkacsoport összegyűjtötte a boltokban kapható anyagok listáját, melyet folyamatosan bővítünk. Tanácsadó irodánkat is kereshetik, ahol további ingyenes tanáccsal látjuk el az ingatlantulajdonosokat és önkormányzatokat a jogszabálynak megfelelő síkosságmentesítő módokról. 
Hólapát, seprű (ez a leginkább környezetkímélő) – Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) hulladékudvarok, barkácsáruházak

http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/szolg/Lakossag/Hulladek/Szelektiv/Hulladekgy_udvar

Pétisó (ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke) - mezőgazdasági boltok

Faforgács – barkácsáruházak,
http://www.fenyokeregbolt.hu/index2.htm

Zeolit (macskaalom) – barkácsáruházak, FKF hulladékudvarok, állateleség-boltok

CMP-A – http://sikossagmentesites.hu/, barkácsáruházak

Homok – építőanyag-kereskedések

Útkáli-acetát – barkácsáruházak, FKF hulladékudvarok
http:/www.utkali.hu/index.html

Téli hó és jégolvasztásban használatos szerek

Név Formula alsó határa jellemző Fontos megjegyzés
Ammónium-szulfát (NH4)2SO4 -7°C
(20°F)
műtrágya A betonra káros
Kalcium-klorid CaCl2 -29°C
(-20°F)
Jégolvasztó hatása erősebb és gyorsabb a sóénál! csökkenti -18°C (0°F)-ig
Kalcium- magnézium-acetát (CMA) Calcium carbonate CaCO3, magnesium carbonate MgCO3, és ecetsav CH3COOH -9°C
(15°F)
Nem rombolja a betont, és veszélytelen a növényekre, állatokra hatásos védelem jegesedés megelőzésére
Magnézium-klorid MgCl2 -15°C
(5°F)
Jégolvasztó hatása erősebb és gyorsabb a sóénál! Nedvesség elvonó
Kűlium-acetát CH3COOK -9°C
(15°F)
Biológiailag lebomlik korrodáló hatás
Kálium-klorid KCl -7°C
(20°F)
műtrágya A betont tönkreteszi
Nátrium-klorid (só) NaCl -9°C
(15°F)
Szárazon tartja az útfelületet korrodál, növényzetet, betont tönkreteszi 
Karbamid NH2CONH2 -7°C
(20°F)
műtrágya maró-korrozív hatású
Útkáli

Kálium klorid, magnézium klorid, magnézium-oxid, nátrium-klorid

olvasztóhatás: -25°C-ig

Környezetbarát a sóhoz képest, bár klorid tartalmú összetevőket is tartalmaz beton és vasszerkezeteket korrodáló hatása 1/5-e a sóénak

forrás: http://parkmester.hu/index.php?p=productsList&iCategory=43

A Levegő Munkacsoportot a MagNet Bank támogatja a KAP programban

Ozone Network