Város az autón túl: Budapest-alternatívák

formatervezéssel foglalkozó egyetemi hallgatók, szakmai kutatóközpontok és budapestiek, akiknek ötleteit a Budapesti Városvédő Egyesület kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás több szakmai és civil szervezet, köztük a Levegő Munkacsoport együttműködésével jött létre, és Tarlós István főpolgármester nyitja meg január 20-án, 16:30-kor.
A március 11-ig hétköznapokon munkaidőben megtekinthető tárlaton az alternatív közlekedési eszközöktől a kerékpáros nagyvárosi infrastruktúra XXI. századi vízióján át a város fenntartható jövőjéig kis ötletek és nagyszabású elképzelések egyaránt megfogalmazódnak. Ilyen például a távoli jövőnek tervezett innovatív közlekedési rendszer, a 2002 óta nagy sikerrel működő Budapesti Autómentes Nap, a Szociális Bringa Projekt, a dunai tömegközlekedésre tervezett Duna Express hajójárat hajótípusa és kikötő-terve és a budapesti Rákóczi útnak a Studio Metropolitana által javasolt átalakítása. A kiállítás főként az emberközeli gyalogos felületeket, a városi séta kiemelt jelentőségét és a városi levegő minőségének változását állítja középpontba. Terveket, modelleket és már megvalósult projekteket mutat be nagy sikerű hazai és európai autómentes városi akciókról, fenntartható közlekedési eszközökről.

A Levegő Munkacsoportot a MagNet Bank támogatja a KAP programban

Ozone Network