A légszennyezés a városlakók kilencven százalékát sújtja Európában

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) ma nyilvánosságra hozott jelentése [1] szerint a levegőben lévő ózon és részecskeszennyezés a városokban élő emberek több mint kilencven százalékának egészségét veszélyezteti Európában. A légszennyezés Európában évente több mint négyszázezer ember idő előtti halálát okozza, és sok milliárd eurójába kerül az egészségügynek, illetve – főleg a kiesett munkaidő miatt – a gazdaságnak.

„Az elsősorban a közlekedésből és fűtésből származó nagyon apró porszemcsék a tüdő mélyébe jutva betegségeket és idő előtti halált okoznak. A légszennyezés a természetes élőhelyeknek is az egyik legfőbb károsítója, mivel azok elsavasodását és eutrofizálódását idézi elő. A levegő magas ózontartalma az emberi egészség mellett a természetes növénytársulásokat és a termesztett növényeket egyaránt károsítja. Európában a védett Natura 2000 természeti területek kétharmadát veszélyezteti komolyan a levegőszennyezés” – magyarázza Louise Duprez, az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) munkatársa. (Az EEB a legnagyobb európai környezetvédelmi civil szervezet. Az EEB-nek a Levegő Munkacsoport is tagszervezete.)

Az EEA jelentése arra is rámutat, hogy az emberi egészséget egyre nagyobb mértékben károsítja az, hogy a háztartások jelentős része fával és szénnel fűt. Az ebből eredő légszennyezés egyáltalán nem csökkent az elmúlt években. [2] „Mielőbb el kellene fogadni a szilárd tüzelőanyagokkal működő kazánokra és tűzhelyekre vonatkozó uniós irányelvet. Sajnos még mindig több, főleg dél-európai tagállam akadályozza ennek a jogszabálynak az elkészítését” – állapította meg Louise Duprez.

 

„Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése újabb figyelmeztetés a magyar kormánynak is, hogy határozott intézkedéseket hozzon a légszennyezés csökkentésére. Legalább azokat a lépéseket kellene haladéktalanul megtennie, amelyek lényegében pénzbe se kerülnek. Így például hatásosan kellene tájékoztatnia a lakosságot, hogy milyen súlyos következményekhez vezet, ha rossz minőségű tüzelőanyaggal vagy esetleg hulladékkal fűtenek” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

 

Megjegyzések:

[1] Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) 2013-as jelentése a levegő minőségéről: http://www.eea.europa.eu/media/newsreleases/air-pollution-still-causing-harm

[2] Lásd az EEA jelentés 37. oldalán található ábrákat.

A Levegő Munkacsoport 1988-ban alakult. Azért dolgozik, hogy minden ember egészséges környezetben, emberhez méltó módon éljen. Ezt szakmai alapokon, az érintettek bevonásával, pártpolitikától függetlenül teszi. Többek között konkrét, megvalósítható javaslatokat dolgoz ki és juttat el a döntéshozóknak.

 

Sajtókapcsolat:

Kovács Zsigmond kommunikációs munkatárs

kovacs.zsigmond@levego.hu, levego@levego.hu

Telefon: (1) 411-0509, 411-0510

Mobil: 06 70 280 6534

Hírfigyelő