Az európai képviselők szavazzanak a tisztább levegőre!

Környezetvédő civil szervezetek egy új videóval sürgetik az Európai Parlament képviselőit, hogy szigorúbb törvényeket szavazzanak meg a levegőtisztaság és így mindannyiunk egészsége védelmében.
Az európai városok lakosságának több mint 90 százalékát veszélyezteti a szennyezett levegő. 2010-ben mintegy 400 000 ember vesztette el idő előtt az életét a légszennyezés miatt az Európai Unióban. A légszennyezés által okozott károk költsége is hatalmas: évente 330-940 milliárd euró között mozog, ami az uniós GDP 3-9 százaléka.
Az Európai Bizottság tavaly több, a levegőminőséget meghatározó uniós törvény szigorítását kezdeményezte. Ezek a törvényjavaslatok idén az Európai Parlament elé kerülnek. A nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv meghatározza, hogy az unió tagállamai – köztük Magyarország – évente mennyit bocsáthatnak ki a főbb légszennyezőanyagokból (kén-dioxid, nitrogén-oxidok, illékony szerves vegyületek, ammónia és a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék). A képviselők elé kerülő másik irányelv pedig a közepes méretű tüzelőberendezések kibocsátásait korlátozza. A szigorítás a gazdasági fellendülés szempontjából is fontos: több tanulmány is kimutatta, hogy a szennyezés csökkentésére fordított összegek többszörösen megtérülnek.
Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) és tagszervezetei – köztük a Levegő Munkacsoport – egy videóval kérték az Európai Parlament képviselőit arra, hogy a mindkét esetben a levegőminőség javítása, vagyis a szigorú kibocsátási határértékek mellett voksoljanak. A videóból kiderül, hogy a brüsszeli EU-s intézmények környezetében a levegőben mért ultrafinom részecskék koncentrációja 60-120-szorosa a tiszta levegőének. Számos más városhoz hasonlóan az európai intézményeknek otthont adó Brüsszel is fellélegezhetne, amennyiben a képviselők kiállnak a levegőminőséget meghatározó uniós törvények szigorítása mellett.