Környezetbarát fűtésért kampányol a kormány

Már a Földművelésügyi Minisztérium döntéshozóinak is csípi a szemét a korszerűtlen fűtés füstje. Végre elindult a Levegő Munkacsoport által évek óta szorgalmazott állami felvilágosító kampány annak érdekében, hogy minél kevesebb méreg kerüljön a levegőbe kályhákból, csikótűzhelyekből.

Első lépésben 200 ezer szórólapon és sok száz plakáton jut el a Fűts okosan! lakossági kampány üzenete az emberekhez. A kampány felhívja a figyelmet a Levegő Munkacsoport kezdeményezésére létrehozott www.futsokosan.kormany.hu honlapra is, amelyen szemléletes anyagokból tanulhatja meg minden látogató, milyen bajokat okoz a rosszul megválasztott fűtés, és mit lehet ellene tenni.

Harminc-negyven évvel ezelőtt még sokszor borította vastag füstköd Magyarország településeit, ha kedvezőtlen volt a széljárás. Először Budapesten, aztán országszerte ritkultak ezek az alkalmak, ahogy elterjedt a gázfűtés. Csakhogy az utóbbi években a rezsicsökkentés ellenére is megdrágult gáz, és sok embert szoktatott vissza a fafűtésre vagy a lignitre. A korábbinál többen fűtenek hulladékkal is annak ellenére, hogy azt tiltja a törvény. Mert a farostlemez, a műanyag jól ég a kályhában és „ingyen van”. Az „ingyen” tüzeléssel takarékoskodás népszerűvé válását jelzi, hogy egyre több panasz érkezik a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájához a szomszédból terjedő, elviselhetetlen, súlyosan egészségkárosító levegőre. A jelenség terjedése késztette a Levegő Munkacsoportot arra, hogy lakossági fórumokon magyarázza el, milyen következményekkel járhat a meggondolatlan fűtés, és mit lehet tenni az ellen. Kiadványai is készültek, melyek felhívják a figyelmet a veszélyekre (például ez és ez). Az állam széles körű lakossági felvilágosító kampánya révén pedig talán csökkenni fog azok száma, akik rettegnek a maguk és szeretteik egészségéért a szomszédból áradó maró füst miatt.

Hírfigyelő