Levél Ádernek: a CEU bezárása óriási csapás lenne a környezetvédelemnek

Ne írja alá a Közép-Európai Egyetem (CEU) bezárását eredményező törvényt, hanem küldje tovább az Alkotmánybírósághoz – ezt kéri Áder János köztársasági elnökhöz írt levelében a Levegő Munkacsoport. Ezt indokolja egyebek mellett az is, hogy a CEU rendkívül jelentős szerepet tölt be a világ éghajlatvédelemmel kapcsolatos kutatásaiban, tudományos közéletében.

Az éghajlattal kapcsolatos kutatások vezetője a CEU-n Dr. Ürge-Vorsatz Diana, aki 2002 óta részt vesz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában; amelynek tevékenységét 2007-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. 2015 októberében Dr. Ürge-Vorsatz Dianát megválasztották az IPCC III. Munkacsoportja alelnökének, amelynek az a feladata, hogy vizsgálja meg az összes lehetőséget az üvegházhatású gázok csökkentésére a légkörben, és tudományosan megalapozza ezek megvalósítását. Tehát a CEU éghajlatkutatással foglalkozó műhelyének bezárása komoly vesztesége lenne az emberiségre leselkedő klímakatasztrófa megelőzéséért folytatott küzdelemnek. Egyúttal sérülhet az egészséges környezethez való alkotmányos jog is.

A Levegő Munkacsoport arra is felhívja a figyelmet, hogy a CEU-n tanuló külföldi diákok nem csak közvetlen anyagi hasznot hajtanak az országnak, hanem későbbi munkájuk során felbecsülhetetlen támogatást tudnak nyújtani a magyar érdekeknek, jó hírt terjesztve hazánkról. Várható továbbá, hogy sok magyarországi egyetemi és akadémiai tudományos műhelyben ellehetetlenül a kutatás, ha bezár a CEU könyvtára, mivel egyedül ott érhető el sok vezető tudományos folyóirat és fontos könyv ma Magyarországon.

A szóban forgó törvény – hatályba lépése esetén – rendkívüli mértékben rontaná Magyarország nemzetközi megítélését, ami a nemzetgazdaság fejlődésére, népünk életszínvonalára is károsan hathat.

A Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója, Kőrösi Csaba a következő választ küldte Lukács Andrásnak, a Levegő Munkacsoport elnökének: „Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm az üzenetét. Szeretném arról biztosítani, hogy a Köztársasági elnök úr megkapta (hasonlóan sok más megkereséshez), s a fölvetett kérdéseket tanulmányozza.”

A Levegő Munkacsoportot a MagNet Bank támogatja a KAP programban

Ozone Network