Diákok szerint jelentősen csökkentenünk kell az erőforrások használatát a civilizáció fennmaradása érdekében
“Mi vagyunk a jövő, beleszólást kérünk” címmel tartott környezetvédelmi vitanapot a Levegő Munkacsoport Tatabányán az Árpád Gimnáziumban. A rendezvényen középiskolás tanulók osztották meg egymással gondolataikat a környezet- és klímavédelemről.
Az április 27-én megrendezett vitanap hangulatát a közösségi tevékenysége révén is népszerű tanár, Balatoni Jocó bácsi nyitó gondolatai alapozták meg, majd a diákok ismertették figyelemre méltó tájékozottsággal és tudatossággal véleményüket a kulcsfontosságú környezeti témákban (energia, víz, közlekedés, hulladék). A beszélgetés során kiderült, hogy a résztvevők egyike sem tartja lehetségesnek a klímaválság megoldásátl, ha nem változtatunk érdemben a fogyasztási szokásainkon és nem hagyjuk abba a természeti erőforrások féktelen felélését.
Elgondolkodtató, hogy a gimnazisták többsége szerint 50-100 év távlatában az emberi civilizáció valamilyen formában fenn fog ugyan maradni, de bolygónk jóval kevésbé lesz élhető és a túléléshez szükséges feltételek megteremtése a jelenleginél sokkal nehezebb lesz. Ezzel szemben mindössze a diákok 2%-a gondolta úgy, hogy semmilyen társadalmi problémát nem fog okozni a klímaváltozás. Rokonszenves és egyben reménykeltő, hogy a legtöbb fiatal az egyén felelősségét tekinti a legfontosabbnak a változás elérése érdekében.
Kiemelkedőnek tekintik ugyanakkor a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU, stb.) és a nemzeti kormányok, vagyis a döntéshozók szerepét is. Az egyéni cselekvési lehetőségek közül a legtöbben a közlekedési szokásaink fenntarthatóbbá tételét jelölték meg, majd az „általában kevesebb fogyasztás” lehetőségét választották. A vita során az erőforrás-használatunk észszerűsítése, mint általános cél mellett rengeteg konkrét megoldási javaslat is felmerült, a javítható műszaki cikkek elterjesztésétől a közkerékpár- és közautó-hálózatokon át a természetes és szárazságtűrő kerti növénytakaró kialakításáig.
A hamarosan felnőtté váló diákok környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatos véleménye, aktivitása alapvetően határozza meg bolygónk jövőjét. A „Zöld jogok a fenntartható jövőért” elnevezésű programunk keretében ezért azt a célt tűztük ki, hogy minél több diák szabadon és előítéletek nélkül fejthesse ki véleményét, majd egész élete során tudatos és aktív formálója legyen a környezetüket érintő folyamatoknak.
További tájékoztatás: Levegő Munkacsoport (Bendik Gábor)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. A projekt során kifejtett vélemények azonban kizárólag a szerzőké, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé.
|
|