A Külgazdasági és Külügyminisztérium által 2024. január 11-én közzétett, Gazdasági együttműködésről szóló megállapodás” című dokumentumokhoz1 a következő észrevételeket tesszük.
A „2023. évi …….. törvény a Magyarország kormánya és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről” című tervezet2 szerint „Rákosrendező állomás területének vegyes célú ingatlanfejlesztésként történő fejlesztése” keretében a Magyarország a következő támogatásokat adja „az Egyesült Arab Emirátusban (EAE) székhellyel rendelkező magánbefektetőknek”: a megvalósításhoz szükséges állami infrastrukturális fejlesztésekhez legalább 800 millió EUR-t (303 milliárd forintot)3, 27 helyett 5%-os áfát (azaz 422 milliárd forint kedvezményt) és több százmilliárd forintot érő területet.
A fentieken kívül hatalmas, még számszerűsítendő összegű externália is terheli majd a beruházást. A beépítendő terület túlnyomó része környezeti kármentesítést követően értékes zöldterületté alakítható ki, illetve egy része már most is tényleges zöldterület. Márpedig a zöldterületek megőrzése, illetve bővítése elengedhetetlen ahhoz, hogy legalább mérsékeljük a klímaválság kedvezőtlen hatásait. A terület beépítése viszont épp a hőszigethatást4 fokozná, amit – tekintettel a hőségnapok növekvő gyakoriságára – mindenképpen el kellene kerülni.
Minden építőipari nagyberuházás rengeteg építőanyagot és energiát igényel, valamint hatalmas mennyiségű hulladékkal jár. Például a cement és az acél előállítása a leginkább energiaintenzív gazdasági tevékenységek és a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók közé tartozik, így a beruházás ellentmond az EU és hazánk éghajlatvédelmi vállalásainak. Az építőanyagok bányászata pedig az egyik leginkább környezetromboló tevékenység. Pest megye délkeleti térségének nagy részét már most is ökológia katasztrófa sújtotta területnek kellene nyilvánítani az ott folyó kavicsbányászat5 miatt: nagy területeken távolították el a termőföldet, értékes természeti területeket számoltak fel, a kavicsbányák területén kialakult tavak vize pedig intenzíven párolog, aminek következtében vészesen csökkent a talajvízszint.
Miközben a klímaválság miatt is létfontosságú a termőföld, illetve a természeti területek megóvása, az új létesítmények egyre több területet foglalnak el6: 1990 és 2019 között a művelésből kivont területek nagysága7 megkétszereződött és hazánk teljes területének immár 21 százalékát tették ki (2020 óta a KSH már nem is meri közzétenni a frissebb adatokat). Ráadásul Magyarország ma már 2,4-szer nagyobb mértékben használja fel a biokapacitását,8 mint amennyit szabadna, ha az elkövetkező évtizedekben is szeretnénk életben maradni. (A biokapacitás a természeti környezet azon képessége, hogy előállítsa az ember által felhasznált biológiai anyagokat, valamint feldolgozza az ember által termelt hulladékot.)
A fentiek azt is jelentik, hogy a szóban forgó beruházás sérti a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény9 40. § (4) bekezdésének rendelkezését, amely kimondja: „A [Nemzeti Környezetvédelmi] Programban foglaltakat a gazdaságpolitikai döntések kialakítása, a terület- és településfejlesztés, a regionális tervezés, továbbá a nemzetgazdaság bármely ágában megvalósuló állami tervezési és végrehajtási tevékenység során érvényre kell juttatni.” Az Országgyűlés által 2022-ben elfogadott Nemzeti Környezetvédelmi Program10 szerint viszont óvni kell a zöldterületeket, a természeti értékeket.
Az éghajlatváltozás miatt az egyre szélsőségesebbé váló időjárás már a közeljövőben fokozottan fenyegeti a lakosságot. Már 2018-ban megállapította az Országgyűlés által egyhangúan elfogadott Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia11: „Az épített környezetre és a települési infrastruktúrára a legjelentősebb fizikai veszélyt a hőhullámok, a viharokat kísérő özönvízszerű esőzések, a megnövekedett szélsebesség jelentik.” Az újabb kutatások eredményei pedig egyre szomorúbb jövőt vetítenek előre. Többek között megállapították: már ebben az évtizedben leállhat az észak-atlanti óceáni bukóáramlás,12 aminek következtében hazánkban (is) nyáron gyakorivá válik a 40 Celsius fokot meghaladó hőség, télen a mínusz 30 foknál hidegebb napok, és a szélsőségesen száraz időszakok özönvízszerű esőkkel váltakozhatnak. Márpedig a hőség 27-féle módon támadja13 az emberi szervezetet, akár annak összeomlását is előidézve, a rendkívüli hideg szervezetünkre gyakorolt hatását pedig aligha kell részletezni.
Mindennek tetejébe az elmúlt időszak arra is megtaníthatott (volna) bennünket, hogy energiaellátásunk igen bizonytalan lábakon áll. Még ha nem is fenyegetne az a veszély, hogy megszakad a gáz- vagy áramimportunk, akkor is kérdéses, hogy miként lesz elegendő energiánk, ha egész Európát egyidejűleg sújtja tartósan a rendkívüli hőség vagy fagy. Azonban még a hazai energiarendszerek megbízhatósága is leromlik, amint azt a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia is megállapítja: „Az energiaszállítási rendszerek, közüzemi szolgáltatások körében is növekvő kockázatok azonosíthatók” a klímaválság következtében. (Ezt már meg is tapasztalhattuk, amikor a Paksi Atomerőmű teljesítményét vissza kellett fogni14 a Duna vizének megemelkedett hőmérséklete miatt, vagy amikor a Dunántúlon vihar miatt több tízezer háztartás maradt áram nélkül15.)
Mindez különösen riasztó annak fényében, hogy a hazai épületállomány energiahatékonysága rendkívül rossz16.
Tehát a meglévő épületállomány felújítása, korszerűsítése abszolút elsőbbséget kell élvezzen,17 minden lehetséges forrást, szakembert át kell csoportosítani erre a feladatra. Ez azt is jelenti, hogy fel kell számolni az épületfelújítások egyik legnagyobb akadályát: azt, hogy az új beruházások elszívják a felújításoktól a pénzt és a szakembereket is. Még akinek lenne pénze és hajlandósága befektetni háza, lakása energetikai korszerűsítésére, az is nehezen talál megfelelő szakembert a kivitelezéshez, és nagy a kockázata annak, hogy végül kontárok végzik a munkát.18
A fentebb leírtak azt is jelentik, hogy a szóban forgó beruházáshoz tervezett közvetlen és közvetett támogatások rendkívül méltánytalanok az épületfelújításokban érdekelt vállalkozásokkal és lakástulajdonosokkal szemben, hiszen ők érdemtelenül kerülnek jelentős hátrányba.
A beruházó ráfordításai 5 milliárd eurót (1900 milliárd forintot) tennének ki, amit döntő mértékben magyarok fizetnének, hiszen a beruházás keretében létesítendő lakásokat, irodákat magyar állampolgárok, illetve magyarországi cégek fizetnék. Tehát az EAE magánbefektetői ennél jóval nagyobb összeget vinnének ki az országból, hiszen nyilvánvaló, hogy a megszerezhető profit érdekében fektetnek itt be – mégpedig egy olyan beruházás megvalósításával, amelynek nincs érdemi hozzáadott értéke Magyarország számára.
A kormány által közzétett dokumentumok viszont semmit nem tartalmaznak a tervezett beruházás fentebb felsorolt káros környezeti, egészségi, gazdasági és társadalmi hatásairól. (Egyebek mellett a közzétett hatásvizsgálati lap nincs kitöltve.)
A fentiek alapján jogosan feltételezhető, hogy „a Magyarország kormánya és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről” szóló törvénytervezet ellentétes Magyarország Alaptörvénye M), N és P), valamint XXI. és XXII. cikkében foglaltakkal.
Budapest, 2024. január 17.
Lukács András
elnök