Kirakatverseny

A válság számtalan jele között az elhanyagolt kirakatok látványa az egyik legszembetűnőbb. Komoly gazdasági élénkülést nem jeleznek a következő hónapokra, de meglevő energiáinkat, kreativitásunkat ebben a pangó időszakban is felhasználhatnánk épített környezetünk javítására. A Levegő Munkacsoport azt javasolja, hogy tegyék kötelezővé és kérjék számon az üres boltok, használaton kívüli ingatlanok rendben tartását. Elvégre minden ingatlannak van tulajdonosa, és a tulajdon nemcsak jogokkal, de kötelezettségekkel is jár.

Hogyan valósulhat meg?

Az önkormányzatnak rendeletet kellene hozniuk, amely szerint minden tulajdonos maga döntse el, hogy kitakarítja az üzlethelyiségét és rendszeresen tisztítja a portálját, vagy felajánlja a homlokzati felületet egy közhasznú szervezetnek, amely helyette gondoskodik a rendben tartásról, egy érdekes, szerethető arculat kialakításáról.

A szkeptikus olvasó rögtön arra gondolhat, hogy a résztvevők közül sokan szándékosan vagy dilettantizmusból zavaró, netán közfelháborodást keltő üzeneteket fognak a kirakatban bemutatni, vagy anyagi hasznuk lesz a kiállításból. Hiszen jelenleg egy fél négyzetméteres márvány emléktábla vagy cégtábla elhelyezéséhez is engedélyt kell kérni az önkormányzattól, még akkor is, ha a ház magántulajdonban van. Minden (külső) reklámért pedig fizetni kell.
Sajnos nem alaptalan a félelem. Magyarországon elég általános a bizalommal való visszaélés, és ez is kiváltója a sokat szidott bürokratikus eljárásoknak. Most mégis egy egyszerű etikai kódex összeállítását javasoljuk, minél rövidebb idő alatt, amelyet az önkormányzatok még szeptemberben jóváhagyhatnának. Elsősorban a nyilvánosság legyen a visszatartó erő a zavaró kirakatok ellen.

Kik között lehet majd választani?

A partnerkereséshez a legtöbb önkormányzatban van nyilvántartás a különböző civil szervezetekről, sportegyesületekről, klubokról stb. Emellett a tulajdonosok a kirakatok felületén is elhelyezhetnek hirdetést vagy elérhetőséget, megadva, hogy milyen szervezetnek engednék át szívesen a kihasználatlan reklámfelület helyét.

Mit várunk a kezdeményezéstől?

Eltűnnek a mocskos, rendetlen kirakatok.
A közhasznú szervezetek népszerűsíthetik tevékenységeiket.
Gyakorlatot szerezhetnek, fejlődhetnek a kommunikációban a képzőművészetben jártas vagy jártasságot szerezni akaró közép-, és főiskolások, műkedvelő kirakatrendezők stb.

Reméljük, hogy versengés alakul ki a részvevők között, ki tud szebb, ötletesebb megoldást találni. Lehet, hogy ezzel is közelebb kerülhetnénk a kiláboláshoz?

Budapest, 2011. augusztus 31.

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese

Hírfigyelő