Megéri tisztességesnek lenni

Rendkívül népszerű a Levegő Munkacsoport

A Levegő Munkacsoport támogatottsága a szervezetet ismerő magyarok körében 76 pontot ért el a 100 pontos skálán – ezt állapította meg a Szonda Ipsos 2010. júniusi közvélemény-kutatása1.

A felmérés szerint az emberek 11 százaléka jelezte, hogy ismeri a Levegő Munkacsoportot, további 29 százalékuk pedig hallotta már a szervezet nevét, de nem tudta megmondani, hogy az milyen területen tevékenykedik. A fővárosban – ahová a szervezet megnyilvánulásainak többsége köthető – jóval kedvezőbb ez az arány: a budapestiek 20 százaléka ismeri és további 42 százalékuk hallott a Levegő Munkacsoportról. A szervezet népszerűsége azonban itt is az országos átlagnak felel meg, vagyis 77 pontos.
Bár a Levegő Munkacsoport ismertsége lényegében változatlan maradt a négy évvel korábban végzett felmérés eredményeihez képest, a 76 (Budapesten 77) pontos támogatottság jelentős javulásról tanúskodik, hiszen 2006-ban ez utóbbi országosan mindössze 65 pontos volt (Budapesten 70).A Levegő Munkacsoport az elmúlt négy évben nem változtatott az elvein, sem azon, hogy mindig ezen elvek alapján cselekedjen és az olcsó népszerűséget sem hajhászta. Minden bizonnyal ez az egyik titka a jó eredménynek. A közvélemény-kutatások részletes ismertetése itt tölthető le:

Budapest, 2010. július 15.

1 A személyes megkérdezésen alapuló felmérés során mindkét alkalommal 1000 magyar felnőtt véleményét tudakolták meg.

Hírfigyelő