MOVEO – magyar elektromos, összecsukható robogó

Elege van Önnek a közlekedési dugókból? Unja már, hogy reggel sokat kell gyalogolnia a vonatig, a metróig vagy a buszig, majd este vissza? Unja az átszállásokat, a várakozásokat? Ha autóval jár, elgondolkodott-e azon, vajon tényleg szüksége van arra, hogy nap mint nap 1-2 tonna fémet, műanyagot, üveget cipeljen magával, ha egyik helyről a másikra akar eljutni, és emiatt sokat fizessen az üzemanyag-fogyasztásért? Elege van már a légszennyezésből és a zajból?

Ha igen a válasza ezekre a kérdésekre, akkor most úgy tehet a kedvező változásért, hogy egyúttal értékes ajándékokat is nyerhet. Segítse a magyar fejlesztésű ultrakönnyű, összecsukható elektromos robogó elterjesztését!

A MOVEO robogó szénszálas önhordó héjszerkezetű, összkerékhajtású, és mindössze 25 kilogramm. A kisebb bőrönd méretűre összecsukható jármű egy feltöltéssel 35 kilométert tud megtenni, legnagyobb sebessége 45 km/h, és egy óra alatt teljesen feltölthető.

Annak érdekében, hogy el tudjuk kezdeni a robogó limitált szériás gyártását, közösségi finanszírozási kampányt indítottunk a JumpStartCity (JSC) honlapon. A kampány sikeresen túljutott az első fordulón, amelynek eredményeként a JSC közössége alkalmasnak találta a MOVEO-t arra, hogy támogatókat gyűjtsön. Most az a feladat, hogy erre a lehetőségre a lehető legszélesebb körben felhívjuk a figyelmet. Szeretnénk felhívni mindenkit, hogy segítsen minél több embert elérni, és a lehető legtöbb támogatót gyűjteni 2013. augusztus 10-ig.

Projektünk támogatása bárkinek vissza nem térő alkalom arra, hogy az elsők között tegyen szert egy MOVEO robogóra még a sorozatgyártás megkezdése előtt – beleértve az egyedi, sorszámozott, aláírt vagy egyéni módon festett darabokat. Lehetőség van a projekt Toborzójaként is regisztrálni, és ezzel – sikeres adománygyűjtő kampány esetén – izgalmas díjakat, többek között ingyenes MOVEO robogót nyerni.

Minderről részletes tájékoztatást talál a http://jumpstartcity.com/events/moveo-the-ultra-light-weight-folding-electric-scooter/137477922474f988a7815500f0d5eebd3f0676d718 címen (angol nyelven). Itt a „Back this Event”-re kattintva elolvashatja, miként lehet felajánlásokat tenni.

Kérjük, küldje tovább ezt az üzenetet barátainak, ismerőseinek (külföldiek részére angolul itt található: https://www.levego.hu/sites/default/files/moveo_proposal_general_jul2013-2.pdf).

Előre is köszönjük a segítséget.

Dr. Slezák Tamás
a MOVEO Zrt. vezérigazgatója

www.movescooter.com

Hírfigyelő