Országszerte gond a leharcolt buszpark

Vannak változások, jelennek meg új – vagy a meglévőknél egy-két évtizeddel fiatalabb – autóbuszok a tömegközlekedésben. De emellett a tempó mellett még sok-sok  évig szívhatjuk a füstöt, az egészségünkre veszélyes apró részecskéket, hacsak nem szerelik föl részecskeszűrőkkel a továbbszolgálóként megtartott régi járműveket. A Levegő Munkacsoport megbízásából készült közvélemény-kutatásból ítélve az emberek nagy többsége egyetértene azzal, ha költene erre az állam és az önkormányzatok.

Már véget ért Európában a Levegő Éve, sajnos anélkül, hogy Magyarországon érdemi javulásról beszélhetnénk. A kormány 2011 októberében fogadta el a súlyosan egészségkárosító részecskék (PM10) csökkentését előirányzó programot, a megvalósítása azonban annak ellenére akadozik, hogy több pontjának a végrehajtása nem annyira a pénzen, mint inkább a szemléleten múlik. Ilyen téma az autóbusz-közlekedés PM10-kibocsátásának, füstölésének csökkentése is. A Levegő Munkacsoport a Tiszta Levegőt! nemzetközi kampány keretében immár másfél éve dolgozik azon, hogy elinduljon a buszok felszerelése részecskeszűrővel, ami járművenként két millió forintból – vagyis egy új autóbusz árának harminc-negyvened részéből – megoldható lenne.

Levegő Munkacsoport megbízta a TÁRKI-t, hogy országos reprezentatív mintán kérdezze meg az emberek véleményét arról, vajon a lakosság a buszfüstölést csökkentő intézkedések közül melyiket mennyire támogatja. A felsorolt lehetőségek – a buszok gondos karbantartása, szűrők felszerelése a buszokra, új dízelbuszok vásárlása, a buszállomány villanybuszokra cserélése – mindegyike nagyon tetszett az embereknek, még a viszonylag ismeretlen villanybuszok beszerzése is átlagosan 3,68 pontot kapott az 1-től 5-ig terjedő támogatási skálán, amely az „egyáltalán nem támogatom”-tól a „teljes mértékben támogatom”-ig tartott.

Forrás: Lakossági vélemény a városi buszközlekedésről
közvéleménykutatási jelentés, 2013.

Látszik az osztályzatokon az emberek racionális hozzáállása, hiszen azzal értenek egyet a legtöbben, aminek természetesnek kell(ene) lennie, a buszok gondos karbantartásával. Ugyanakkor a tájékozottságot jelzi a részecskeszűrők fölszerelésének a támogatása is, vagyis az emberek tisztában vannak vele, az elavult buszok akármilyen gondos karbantartás mellett is öntik magukból az apró részecskéket.
Ezek azonban csak az átlagok, érdemes megnézni, miből is alakultak ki, a válaszadók többsége milyen álláspontra helyezkedett.

Forrás: A Levegő Munkacsoport grafikája a közvéleménykutatás adatai alapján

Látszik, hogy nemcsak az elutasítás gyönge, a bizonytalanok aránya sem nagy. Közel nyolcvan százalékos a szűrőfölszerelés támogatása, ami azért fontos, mert ez egy viszonylag olcsó beruházás, amivel még a nagyon régi buszok füstokádása is jócskán csökkenthető. Egy új dízelautóbusz árából akár harminc régit is el lehetne látni részecskeszűrővel!
Ha megnézzük, hogy van-e különbség a különféle közlekedési módokat inkább használók véleményében, azt látjuk, hogy nincs. Nem az határozza meg a részecskeszűrés támogatását, hogy ki hogyan közlekedik, hanem valami más. Valószínűleg azok vannak a szűrés mellett, akik többet tudnak a részecskeszennyezés veszélyeiről.

Hasonló eredményeket kaptunk arra is, mennyire támogatják az elavult buszok lecserélését korszerű dízelbuszokra, illetve villanybuszokra. A kérdés mindkét esetben úgy szólt, hogy „Ön mennyire támogatja ezt az intézkedést a tömegközlekedéssel kapcsolatban a buszok füstölése ellen?” Mindkét megoldást a válaszadók több mint 70 százaléka támogatja. Ha pedig a bizonytalanokat is a támogatókhoz soroljuk, akkor az derül ki, hogy ez egy olyan kérdés, amiben az emberek túlnyomó többsége látja, hogy valamit tenni kell.

Forrás: A Levegő Munkacsoport grafikái a közvéleménykutatás adatai alapján

Forrás: A Levegő Munkacsoport grafikája a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisa

Ez a közvélemény-kutatás igazolja a Levegő Munkacsoport nyári megmozdulását is, amelynek során aláírásokat gyűjtött és adott át Orbán Viktor miniszterelnöknek, követelve a közösségi közlekedés elavult autóbuszainak korszerű járművekre (elsősorban villanybuszokra) cserélését. Látva azonban az elöregedett buszok lecserélésének csigalassúságú folyamatát, a jövőben még nagyobb erővel kell mindannyiunknak követelnünk azt, hogy a kormányzat szánja rá azt a húsz-harminc milliárd forintot, és sürgősen szereltessen valamennyi, előreláthatóan még legalább két évig szolgálatban maradó régi autóbuszra részecskeszűrőt, ezzel is csökkentve a lakosság kitettségét a súlyos betegségeket okozó PM10-szennyezésnek.

"A Lakossági vélemény a városi buszközlekedésről" című TÁRKI jelentés itt tölthető le:

https://drive.google.com/file/d/0B2laNVDnrtxLR1d0OEsyMFo4ZkE/edit?usp=sharing

Vargha Márton
a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse

Hírfigyelő