Közautózás Budapesten?

Írtunk már néhányszor a közautózásról, arról, hogy számos ember összefogva közösen használ néhány gépkocsit – mindenképpen kevesebbet, mint ha mindegyikük a sajátját hajtaná. A wikipedia carsharing (autómegosztás) címszava szerint először Zürichben bukkant fel a Selbstfahrergenossenschaft gondolata egy lakásszövetkezetben, de nem jutottak el a megvalósításig. Közlekedéstervezők, közgazdászok a hatvanas években kezdtek szélesebb körben gondolkozni róla, és az első teljes értékűnek mondható hálózatot Franciaországban állította föl a Renault Montpellier-ben, 1971-ben. Néhány évig működött.

Kezdő lépések

1948 Zürich Selbstfahrergemeinschaft.

1969 London "Sofőrnélküli taxi" projekt.

1971 Montpellier zsetonos RenaultProcoTip rendszer.

1974 Amsterdam Witkar.

1975 Lund Bilpoolen szövetkezet.

1976 Az angliai Open University "zöldautó" programja.

1978 Velence PubliCar

Aztán lassan megkapaszkodtak a szerveződések, amelyek a saját autó élményét adják az embereknek úgy, hogy nem kell szervizbe járniuk, tárolásról, parkolóhelyről gondoskodniuk, sőt sokszor még választhatnak is kicsi és nagy, egyszerű vagy puccosabb járművet, az alkalomhoz illően. A közautó mint szolgáltatás nem más, mint nagy értékű eszköz rövid időtartamú, egy-két útra szóló rugalmas igénybevételének a lehetővé tétele. A gyors igénybevétel és a biztonság érdekében ahhoz, hogy valaki igénybe vehessen egy közautót, az azt üzemeltető társasággal hosszú távú szerződést kell kötnie. Aki tagként belép, az felelősséget vállal, ígéretet tesz az utazásaira eső költségek megtérítésére, a közautós társaság viszont arra, hogy ennek fejében bármikor a tag rendelkezésére bocsát egy járművet az éppen szabad készletből.

Kezdeti bukdácsolások után a közautó életrevalónak bizonyult, és már elég régen több mint ezer városban lehet bérletes konstrukcióban, egy-egy útra autóhoz jutni. Budapesthez legközelebb Bécsben működik a szolgáltatás.

Sokféle formában valósult meg közautó-hálózat szerte a világban, és már vannak országhatáron túlnyúló hálózatok is. Van, ahol a zürichi elképzelést, a szövetkezetet valósították meg, van, ahol egy város üzemeltet közautó rendszert, vannak autókölcsönzők, amelyeknek egy speciális üzletága, és vannak autógyárak, amelyek saját márkájukkal építettek ki közautó-hálózatot.

Budapesten még minden lehetőség nyitott, bár a szétszabdalt parkolásgazdálkodást nézve, ha lesz is, aki a megszervezésére vállalkozik, nehezen fog egyezségre jutni a 23 fejű sárkánnyal, hogy kapjon méltányos áron az induláshoz elegendő, közautóknak fenntartott pakolóhelyeket a városban.

Hírfigyelő