Környezetvédelmi szempontból káros támogatások a magyar gazdaságban

Szerte a világon súlyos gond, hogy a környezet és a gazdaság állapotát egyaránt jelentősen rontják a környezetvédelmi szempontból káros állami támogatások. Magyarországon az ilyen jellegű közvetlen és közvetett támogatások évente több ezer milliárd forintot tesznek ki. Ezért ezeknek a támogatásoknak a feltérképezése és mielőbbi leépítése hatalmas erőforrásokat szabadíthat fel a társadalom, a nemzetgazdaság számára, és egyúttal hozzájárulhat a környezet állapotának számottevő javításához.

Ezt a folyamatot kívánja elősegíteni az a kutatómunka, amelyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából, valamint az Európai Bizottság Phare Access 2001 programja támogatásával több intézmény együttműködésével történik. Ennek a munkának az eddigi eredményeit foglalja össze röviden ez a kötet.

Összeállította: Kiss Károly, Lélegzet Alapítvány, Budapest, 2004, 32 oldal

Hírfigyelő