LÉLEGZETNYI - A Levego Munkacsoport havi hírlevele
II. évfolyam 9. szám                                      2007. szeptember

A HÓNAP ESEMÉNYE

Nincs kormányzati szándék az energiatakarékosságra

Nincs valós kormányzati szándék az energiafelhasználás csökkentésére, ez tükröződik az Energiahatékonysági Cselekvési Terv tervezetéből a Levegő Munkacsoport véleménye szerint. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott anyagából kiderül, hogy az állam az eddigi gyakorlathoz hasonlóan a jövőben is szinte csak fillérekkel kívánja támogatni az energiatakarékosságot, az energiahatékonyság javítását. Ugyanakkor 2006-ban már 5000 milliárd forintot költöttünk az energiára. Az egyre nyilvánvalóbb éghajlatváltozás is arra figyelmeztet bennünket, hogy mielőbb fel kell hagyni a pazarló energiahasználattal.

TOVÁBBI HÍREINK

Balesetveszélyes metróállomás?

A Levegő Munkacsoport megfellebbezte a Kőbánya-Kispest metróállomás átépítéséről szóló tervek első ütemének építési engedélyét. A tervdokumentáció áttekintése alapján megállapítható, hogy az nem lenne biztonságos. Az új érkezőperon szélessége a közlekedési hatásvizsgálat szerint ugyanis nem lenne elegendő csúcsforgalomban az utasok fogadásához, balesetveszélyes torlódások alakulnának ki a sínek mellett.

Közpénzekkel szabad dobálózni? - A Pécs-Pogányi repülőtérről

A Pécs melletti Pogány repülőtere már a létesítésekor is nagy vitákat váltott ki. A helyi lakosokat a várható zaj és levegőszennyezés, valamint a természeti értékek károsodása aggasztotta. A Levegő Munkacsoport annak idején nem csak a környezeti problémákra hívta fel a figyelmet, hanem tanulmányban mutatta be a várható kedvezőtlen gazdasági hatásokat is. Az aggodalom immár beigazolódott, a repülőtér átadása óta alig fogadott utasokat. Az üzemeltető most azt szorgalmazza, hogy újabb 3 milliárd forint közpénzből építsék át a nemrég átadott kifutópályát, hátha több lesz az utas, ha az óriásgépek le tudnak szállni. A Levegő Munkacsoport évek óta folytat kampányt a környezetromboló és gazdasági érvekkel sem igazolható regionális repülőterek kiépítésének állami támogatása ellen. A repülés egyre növekvő mértékben felelős az éghajlatváltozást kiváltó üvegházhatású gázkibocsátásért.

Útdíj: mit szól hozzá a rendőrség?

Az elektronikus útdíjat a tehergépkocsikra mintegy 3000 kilométer gyorsforgalmi, fő közlekedési útra vetik ki. Ugyanakkor a 3,5 tonna megengedett össztömegűnél nagyobb járműveket, a célforgalom kivételével az összes többi útról táblákkal fogják kitiltani. Az ellenőrzés a rendőrség feladata lesz. -  tudta meg Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkárával, Felsmann Balázzsal folytatott beszélgetésén. Azt viszont a Levegő Munkacsoport polgármesterektől, civil szervezetektől és lakossági bejelentésekből  is tudja, hogy a rendőrség még a jelenlegi feladataival sem tud megbirkózni.

Ide nekünk a lapátot is - akár 10 ezer kilométerről!

A Levegő Munkacsoport egyik munkatársa ismét egy döbbenetes példát talált arra, hogy milyen ésszerűtlen szállítgatások történnek a világon. A magyar üzletekben olyan, hétköznapi lapát- és ásófejet árusítanak, amelyet Mexikóban gyártottak. Ez ismételten megerősíti a Levegő Munkacsoport álláspontját, hogy a fuvarozók messze nem fizetik meg az általuk okozott költségeket, és hogy sürgető a tehergépkocsikra kivetendő kilométerarányos útdíj mielőbbi bevezetése  Jelenleg ugyanis a hazai munkabérre rakodó hatalmas terhek és a bürokratizmus szinte elviselhetetlen hátrányt jelent a hazai vállalkozásoknak,ugyanakkor a kormányok a természeti értékekkel való pazarlásra, az értelmetlen közúti szállításokra alacsony járulékokkal és adókkal, különféle közpénzes támogatásokkal ösztönöznek.

Több ellenőrt a környezet védelmében!

Az utóbbi időszak élelmiszerbotrányai miatt nagyobb létszámmal, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággá alakul át ősszel a jelenlegi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Ezzel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerte azt, amire a Levegő Munkacsoport már korábban figyelmeztette: súlyos hiba volt az elmúlt években folyamatosan csökkenteni az ellenőrző szervek létszámát, tévesen értelmezett takarékosságból. A Levegő Munkacsoport ugyanakkor elvárja, hogy a többi ellenőrző szervet is erősítsék meg, köztük a környezetvédelmi felügyelőségeket, a természetvédelmi őrszolgálatot, az ÁNTSZ-t és a közlekedésfelügyeleteket. Így elkerülhető lesz az a helyzet, hogy néhányszáz millió forintnyi bérköltség megtakarítása miatt sokmilliárd forint kár keletkezzen évről-évre a környezetben és az emberek egészségében.

Reklám reklamáció

A Levegő Munkacsoport az Önszabályozó Reklámtestülethez fordult a Budapest VII. kerület, Károly körút 3/a. számú házra akasztott, négy emelet magas autóreklám ügyében. A reklámok, hiszen ezért költenek el milliárdokat a megrendelők, komoly befolyást tudnak gyakorolni a befogadókra. A képen látható plakátot egyesek viccesnek találják, de a Levegő Munkacsoport szerint a társadalomnak súlyos károkat okozó, szolgalelkű magatartást erősíti befolyásolható honfitársainkban. Bár a beadvány nyomán az Önszabályozó Reklámtestület kifogást emelt a hirdetés ellen, a plakát (hasonlóan a csirkés reklámhoz) változatlanul kint függ a főváros egyik legforgalmasabb területén.

Nagymező utca: Maguktól nem dőlnek a fák

A Fővárosi Kertészeti Zrt. (FŐKERT) a Levegő Munkacsoport számára hivatalosan megküldte annak a levélnek a másolatát, amelyben július 3-án felhívta a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal figyelmét a Nagymező utcai munkaárkokra. A FŐKERT szerint azok nagymértékben veszélyeztetik a fasor egészségi állapotát, mert a földet és a fákat kiszáradás fenyegeti. Az eltávolított föld megváltoztatta a fák statikai állapotát, s ez növeli kidőlésük kockázatát. A FŐKERT egyetért a Levegő Munkacsoporttal abban, hogy a védett Nagymező utcai fasor gyönyörű idős platánjai szakszerű ápolás mellett megtarthatók.

Nem az energiatámogatásokra

Az energiatámogatások mielőbbi felszámolására és megfelelő kompenzáció bevezetésére hívja fel a kormány figyelmét a Levegő Munkacsoport újabb tanulmányában. A gazdasági és a környezetvédelmi tárcának eljuttatott anyag kimutatja, hogy ezek a támogatások évi sok százmilliárd forintot tesznek ki. Megszüntetésükkel javulna a környezet állapota, csökkenne importfüggőségünk és gyorsabban korszerűsödne a nemzetgazdaság szerkezete.

Az épületek energiatakarékosabbá tételéért

Hosszú idő óta hiányzik az érzékelhető költségvetési támogatás, valamint a műszaki ismeretekre és a megbízható kivitelezőkre vonatkozó információ, mégis korszerűsítenünk kell az épületek közel 80 százalékát, ha nem akarjuk jövedelmünk és a költségvetés bevételeinek jelentős részét az utcák fűtésére, illetve nyáron a hűtésre költeni. Az ingatlantulajdonosok és -üzemeltetők tájékoztatására ezentúl energiamegtakarítási híreket közlünk, többek között műszaki megoldásokról, termékekről, projektekről.

A ZÖLD LEVÉL PROGRAM HÍREI

Az idei nyár bebizonyította, hogy a betonrengetegben elviselhetetlen a meleg. Ezen csak növények telepítésével javíthatunk. A Zöldlevél program ebben segít négy belvárosi kerületnek.

Események:

Szeptember 9.

A XIII. kerületi önkormányzat családi napot rendez ezen a vasárnapon a Szent István parkban. A Zöld Levél Program népszerűsítésére standot állítunk fel a rendezvény idejére.

Szeptember 22.

A Mobilitási Hét zárónapján, szombaton csak a gyalogosoké az Andrássy út. A sokféle szervezet között bemutatkoznak különféle városzöldítő programok, önkéntes szervezetek. A Zöld Levél Program poszterrel, kérdőíves játékkal, különféle jutalmakkal (elsősorban növényekkel) lesz jelen.

Pályázat:

A Zöld Levél Program 2007. évi pályázatának beadási határideje szeptember 17. A pályázati űrlapokat a Levegő Munkacsoport irodájában (1075 Bp. Károly krt. 3/a. III.2.) lehet megkapni, vagy a honlapról letölthető.

Pályázaton kívül is kaphatnak a társasházak szaktanácsot és támogatást növények telepítésére, talajjavításra, udvarok, erkélyek, falak zöldítésére. Kérjenek tanácsot a program munkatársaitól a Levegő Munkacsoport irodájában (telefon: 411-0509; e-cím: zoldlevel@levego.hu).

Kitekintő

Túlzott támogatás a városi autózásnak

A városi önkormányzatok Európa-szerte sokkal nagyobb mértékű támogatást adnak a személygépkocsi-közlekedésnek, mint amennyi hasznuk származik belőle. Ezt állapította meg az ICLEI által készített tanulmány itt van, amelynek összefoglalóját a Levegő Munkacsoport most magyarul is közzétette. (Az ICLEI több mint 630 várost és szervezetet összefogó, 1990-ben 43 ország helyi önkormányzatai részvételével és az ENSZ égisze alatt megalakult szervezet.)

A piszkos tizenkettő

Számos, a természetben korábban sohasem létezett mesterséges vegyi anyagról derült ki, hogy az ember szempontjából hasznos tulajdonságaik mellett vannak ártalmas hatásaik is. A 2001-ben született Stockholmi egyezmény  tizenkettő, nehezen lebomló, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyag, köztük a DDT és a dioxinok használatának tilalmát tűzte ki célul. A Levegő Munkacsoport az elmúlt években sok ártalmas vegyi anyag korlátozását kérte, melyek közül több valószínűleg rákerül az új kibővült tiltó listára. Kevesen tudják például, hogy a PentaBDE-t szinte kizárólag olyan poliuretán habokban használják, mely az otthonainkban, például bútorokban is megtalálható, és mellrákot okozhat. A Levegő Munkacsoport csokorba gyűjtötte a káros anyagokat és hatásaikat.

ESEMÉNY

Volt

Autómentes városokról - Isztambulban

Idén Isztambulban rendezte meg éves konferenciáját az Autómentes Világhálózat. A helyi szervező, a Török Közlekedésbiztonsági Szövetség képviselői a résztvevőket megismertették kampányukkal, amely az autó nélküli életmód előnyeire igyekszik felhívni a figyelmet. "Vajon a mi ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságunk mikor fog eljutni idáig?" - teszi fel a kérdést beszámolójában Lukács András, aki a Levegő Munkacsoportot képviselte a rendezvényen.

LESZ:

Tüntetés szeptember 8-án

A Levegő Munkacsoport is csatlakozik ahhoz a tüntetéshez, amelyet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete rendez 2007. szeptember 8-án az egészségügy szétverése, a több-biztosítós rendszer kierőszakolása, az iskoláztatás feltételeinek rontása, a tömeges elbocsátások, az esélyegyenlőtlenség növelése ellen. A tüntetők reggel 10 órakor élőláncot alkotnak a Fiumei úti temető - Baross tér - Rákóczi út páratlan oldal - Rókus Kórház - Astoria - Deák téri templom - Bazilika - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalán, majd 11. 30 -kor nagygyűlést tartanak az Országház előtt.

Keressük Budapest legtudatosabb vásárlóját!

A Hunyadi téri piacon szeptember 21-én, pénteken Közlekedés és bevásárlás címmel kiállítást, vásárlási versenyt és számtalan érdekes programot szervez a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A civil szervezetek arra szeretnék felhívni a lakosság és a döntéshozók figyelmét, hogy a fővárosban nagy múlttal rendelkező bevásárlócsarnokok jelentik az utolsó kapcsot a vásárlók és a hazai őstermelők egészséges és megfizethető élelmiszerei között. Tizenegy órakor egy népszerű, közismert személyiség válogat saját szokásai szerint a piac portékáiból. A bevásárlási verseny résztevői pedig abban vetélkedhetnek, hogy ki takarítja meg a legtöbb szén-dioxidot beszerzési körútján. A standon délelőtt 10 órakor tárlat nyílik a budapesti vásárcsarnokokról. A látogatók a "valódi ételek" standján megkóstolhatják az illatos magyar gyümölcsöket.

Európai Autómentes Nap

A Mobilitás hetén, az Európai Autómentes Napon, szeptember 22-én, vasárnap a Levegő Munkacsoport sátra az Andrássy úton, az Operánál, az úgynevezett Oxigén utcában lesz, ahol várjuk a kicsiket szüleikkel gyerekfoglalkozásra.

Környezeti Tanácsadó Irodánk Ügyeiből

BÉM, az "elátkozott"

A Borsodi Érc, Ásvány- és Hulladék Hasznosító Mű Zrt. (BÉM) működése már régóta sújtja a Sajókeresztúr környékén lakókat. A helyi lakosok panaszos levelükben csak "átkozott"-nak minősítették a levegőbe hatalmas port kijuttató, a környéket rettenetes bűzzel terhelő üzemet, mely egyes szakértők szerint vélhetőleg az ország legnagyobb dioxin-kibocsátója, ráadásul ennek a technológiának nincs rendeletben meghatározott dioxin kibocsátási határértéke. A Levegő Munkacsoport a sorozatos lakossági panaszok hatására ügyfélként bejelentkezett az üzem egységes környezethasználati engedélyezési eljárásába, mely a közeljövőben indul. Továbbá kérte a hatóságot: azonnal hozzon intézkedéseket a környezetterhelés csökkentésére.

Kiadványok

Megjelent a Lélegzet

A legutóbbi szám fő témája a víz. Vajon az éghajlatváltozás mennyiben befolyásolja Magyarország vízellátását? Mennyi szennyvizet lehetne megtisztítani gyökérzónás, természetközeli módszerrel hazánkban? A válaszokat a Lélegzetben találják. Olvashatnak továbbá a világ vízkészletének helyzetéről, és húsz tippet adunk arra, hogy hogyan takarékoskodhatnak a vízzel otthonukban. A Duna medrének mélyítéséről nyitottunk vitát az Ütköző rovatban, a szerkesztőségi beszélgetés során pedig az APEH volt elnökhelyettesét, Vámosi-Nagy Szabolcsot a magyar adórendszer rejtelmeiről kérdeztük. A Levegő Munkacsoport folyóiratát megvásárolhatják az irodánkban vagy megrendelhetik a megrendeles@lelegzet.hu címen.

A Levegő Munkacsoport a sajtóban

A Levegő Munkacsoport a kompromisszumok híve. "Ritkán vonulunk utcára, bírósághoz is csupán a legvégső esetben fordulunk" - mondta lapunknak a szervezet kommunikációs osztályát vezető Szép Zsuzsa. Legtöbbször meghökkentő sajtótájékoztatókon szólítják meg a nyilvánosságot. A 4-es metró építése miatt megszüntetésre ítélt őrmezei sportpályán például Grosics Gyula rúgta a bőrt a szervezet figyelemfelhívó rendezvényén - írta a Magyar Hírlap augusztus 27-én, Zöldek tárgyalnak címmel.

A Levegő Munkacsoport a sajtóban

Szerkeszti: Szép Zsuzsa
Felelős kiadó: Lukács András
Nyomtatható változat itt letölthető.
A Lélegzetnyi korábbi számai
itt megtalálhatók.

Észrevételeiket a hirlevel@levego.hu címen várjuk, a hírlevélről leiratkozni ugyanezen a címen lehet!