1056 Budapest, Váci utca 62-64.
Tárgy: Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Hatósági Főosztály Építési Osztály 57/11/2004. számú Határozata ellen f.hó 19-én megküldött Fellebbezésünk indoklása
Tisztelt Közigazgatási Hivatal!
A Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Hatósági Főosztály Építési Osztály 57/11/2004. számú Határozata ellen, mellyel megadta a Jókai téri Mélyparkoló Kft. kérelmére a Budapest, VI. ker. Jókai tér 29059. hrsz. alatti VI., Ker. Önkormányzat kezelésében lévő ingatlanon hatszintes 460 férőhelyes mélyparkoló, bejárati pavilonnal, tereprendezéssel, parképítéssel, Jókai szobor áthelyezésével
építésére, átalakítására szóló építési engedélyt
a mellékelt f e l l e b b e z é s t
jelentettük be.
Szövetségünket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. prf. (1) d) pontja alapján személyes illetékmentesség illeti meg. Bejelentjük, hogy Szövetségünk a tavalyi évben vállalkozási tevékenységből származó jövedelem után társasági adófizetésre, illetve eredménye után költségvetési befizetésre nem volt kötelezett.
Fellebbezésünket, annak postázását követően nyolc nappal az alábbiakban indokoljuk:
1. A Terézvárosi Önkormányzat által kiadott határozat nem felel meg a valóságnak, amikor azt állítja, hogy „A tervdokumentáció megfelel a területre vonatkozó rendezési tervnek.” A határozat 2004. március 18-án kelt. A Jókai térre vonatkozó KSZT 2003. december 31-én hatályát vesztette. Új KSZT-t ugyan rendelt Terézváros Önkormányzata, de azt tudomásunk szerint kiegészítés céljára az önkormányzat visszaküldte. A határozat tehát jogilag egy időszakos jogszabályi rendezetlenségen alapul.
2. A Terézvárosi Önkormányzat a Jókai térre tervezett mélygarázs ügyében következetesen félrevezette mind a lakosságot, mind az érintett környezetvédő szervezeteket. Tette ezt részben a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával, részben tudatosan félrevezető, hamis látszatot adó akciók szervezésével és lebonyolításával, részben pedig valótlanságok sorozatos állításával.
2a) Terézváros Önkormányzata Főépítésze 2004. január 13-án írt levelet az érintett környezetvédő civil szervezeteknek, melyben megküldte a KSZT tervezetét, és kérte annak véleményezését. Ezt az érintett szervezetek nagy figyelemmel és gondossággal el is készítették, és írásban, nagy terjedelemben benyújtották a megadott határidőig.
2b) Terézváros Önkormányzata 2004. január 27-én délután 17:00 órára hirdette meg az Eötvös u. 10. szám alá azt a lakossági fórumot, amelyen ismertette az új KSZT tervezetét. A lakossági fórumot a terézvárosiak nagy számban keresték fel, azt meglepően nagy figyelem kísérte. (A lakossági fórumon az önkormányzat részéről nem készült jegyzőkönyv.) A megjelentek egyöntetűen és határozottan elutasították a mélygarázs építésének gondolatát.
2c) A kerület lapjának 2004. februári száma beszámolt a fentebb leírt lakossági fórumról. A cikk lelkesen írt a Jókai tér megújulásáról, a gyalogos felületek növekedéséről. A cikk szerint „A felszín átépítéséhez nélkülözhetetlenné válhat egy modern mélygarázs létrehozása is…”. Hogy miért nélkülözhetetlen, arról hallgatott a cikk. Arról sem írt a cikk írója, hogy a lakossági fórumon megjelentek egyöntetűen elutasították a mélygarázs tervét.
2d) Terézváros Önkormányzata 2004. február 19-én tartott egyeztető tárgyalást a szabályozási tervről. Az érintett környezetvédő civil szervezetek itt is előadták ellenvetéseiket, aggodalmaikat. (A tárgyaláson semmilyen jegyzőkönyv nem készült az önkormányzat részéről.) A tárgyalás végén Terézváros Főépítésze felkérte a tervezőt, hogy a Jókai térre vonatkozó terveket egészítse ki olyan variánssal, amely nem tervez mélygarázst a térre
Tekintve, hogy a fellebbezett határozat 2004. március 18-án került aláírásra, és tekintettel arra, hogy annak előkészületei azt több hónappal megelőzték (lásd a határozat által is hivatkozott Közép Duna Völgyi Vízügyi Igazgatóságnak írt megkeresés, amelyet 2003. XII. hó 19-én vett át a vízügyi hatóság) joggal feltételezhető, hogy az önkormányzat fentebb (a, b, c és d pontokban) hivatkozott lépései tudatosan voltak megtévesztők, félrevezetők, színleltek és valótlanok. Terézváros Önkormányzata ezzel sorozatosan, előre megfontoltan megsértette egyebek mellett az 1957. évi IV. törvényt az államigazgatási eljárás általános szabályairól, az 1995. évi LIII. törvényt a környezet védelmének általános szabályairól, illetve a 2001. évi LXXXI. törvényt a környezeti információkról. A fellebbezett határozat elhallgatásokkal, illetve tudatos félrevezetésekkel teli eljárásra épül, így teljességgel megalapozatlan.
3. Terézváros Önkormányzata megsérti az Európai Unió azon irányelvét, amely szerint a környezet védelmét szolgáló technikák közül azt kell előnyben részesíteni, amely a környezet védelmét jobban szolgálja („Principle of useing the best available practice”). A határozat hat szintes, 460 férőhelyes parkolót engedélyez, de nem köti ki, hogy az kizárólag liftes szállító rendszerű lehet. Ezáltal nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy az engedélyes rámpás kivitelű mélygarázst is készíthessen, mely utóbbi technika nagyságrendekkel több zaj- és légszennyezést jelent.
4. Terézváros Önkormányzata a határozat kibocsátásával megsérti az 1990. évi LXV. törvényt, illetve saját Szervezeti és Működési Szabályzatát, amikor az ilyen nagy horderejű döntéseket nem utalja a képviselőtestület hatáskörébe. Jelen határozat hosszú évtizedekre megszabhatja a városrész jövőjét. Mint ilyen döntés, tipikusan a testület döntéskörébe sorolandó.
Mivel egy lehetséges mélygarázs engedélyezésére szóló határozat komoly gazdasági következményekkel is jár (élénkítő, vagy éppen visszafogó hatás a környezet fejlődésére, hatás a környék ingatlan áraira, az el nem idegeníthető közterület hosszú időre történő bérbeadása, a területet bérlő bérleti díja az önkormányzat felé stb.), így az kifejezett ellentétben van az 1990. évi LXV. törvény 10§ (1) bekezdésének d pontjával, amely a vagyontárgyak feletti rendelkezés döntéseit kifejezetten a képviselőtestület hatáskörébe sorolja. Mivel jelen határozatot nem a képviselő testület hozta, így az jogilag is támadható.
5. Terézváros Önkormányzata megsérti a Magyar Köztársaság Alkotmányában biztosított jogokat. Az alaptörvény 18.§-a deklarálja az egészséges környezethez való alapvető jogot és annak érvényesítését. A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. Az állam felelős a környezettel kapcsolatos jogok biztosításáért. A 70/D.§ garantálja a környezet védelmét, mint az egészséghez való jog biztosításának eszközét. Ezzel szemben sehol nem nevesít olyan jogot, amely a parkoláshoz fűződő jogokról szólnának. Egy ilyen nagy kapacitású mélyparkoló vitathatatlanul jóval több forgalmat vonzana a térségbe a jelenleginél, mely körülmény a környéken lakók egészséges környezethez való jogát sértené. Amikor tehát az önkormányzat sok évtizedre előre meghatározza egy köztér sorsát, akkor nem sértheti meg az alkotmány alapelveit.
6. Terézváros Önkormányzata megsérti a világörökségi címhez fűződő kötelezettségeit. A Magyar Köztársaság Kormánya 2000. december végén nyújtotta be kérelmét az UNESCO Világörökségek Nemzetközi Bizottságához, hogy az UNESCO világörökségi jegyzékében 400. sorszám alatt szereplő budapesti világörökségi területet terjessze ki az Andrássy útra és műemléki környezetére. Az UNESCO budapesti jubileumi tanácskozásán 2002. június 27-én elfogadták a kérelmet, és a világ védendő örökségei közé sorolták az Andrássy utat és történelmi környezetét. Ez számos joggal és kötelezettséggel jár. Így például kötelező a felvételkor biztosított városképi megjelenés biztosítása, lehetőség szerinti javítása. A Jókai térre tervezett, 460 autó ki-, és bejárását biztosító mélygarázs, illetve a téren helyet kapó bejárati pavilon súlyosan veszélyezteti a terület világörökségi címének megtartását. Ez pedig az egész ország érdekeivel ellentétes.
7. Terézváros Önkormányzata megsérti a Magyar Köztársaság Alkotmányában biztosított jogokat. Az alaptörvény 42. §-a szerint „a helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása.” A 2. pontban részletesen leírtuk, hogy a demokrácia leg alapvetőbb szabályait sem tartotta be Terézváros Önkormányzata az eljárás során. Sajnos az sem igaz, hogy az önkormányzat jelen határozatával a lakosság érdekében járt el. Egy szűk, visszhangos, sűrűn beépített téren lakóknak nem érdeke az, hogy ott a forgalom tovább nőjön (a mélygarázsba igyekvő, és onnan kijövő autók miatt). Ezt a tér lakói a fentebb leírt lakossági fórumon határozottan, egyöntetűen ki is fejtették.
Terézváros Önkormányzata megsérti Budapest Főváros jóváhagyott Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervét. A Fővárosi dokumentum a Jókai térre legfeljebb 300 férőhelyes mélygarázs építését tervezi. Ezzel szemben a határozat 460 férőhelyes mélygarázs építését engedélyezi. A dokumentum szerint „a városközpont parkolásgazdálkodással összehangolt parkolásszabályozásának célja a belvárosi zsúfoltság csökkentése, a lakónépesség megtartása és a kereskedelmi versenyképesség fokozása, a városrehabilitáció egyik eszközeként a lakhatósági feltételek, környezeti viszonyok javítása.” A Jókai téren építendő mélygarázs mindezekkel ellentétes hatásokat váltana ki: a zsúfoltság növekedne és teljességgel állandósulna, a lakónépesség menekülésszerű kiköltözése Terézvárosból továbbra is folytatódna a romló környezeti- és életminőség miatt.
Tisztelt Közigazgatási Hivatal!
Fent előadott indokaink alapján kérjük, hogy Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Hatósági Főosztály Építési Osztály 57/11/2004. számú Határozatát, mellyel megadta az építési engedélyt a Bp. VI. kerület Jókai tér ingatlanon mélyparkoló építésére, szíveskedjenek hatályon kívül helyezni, illetve megsemmisíteni.
Budapest, 2004. április 27.
Tisztelettel:
Schnier Mária Lenkei Péter
elnökhelyettes elnökségi tag