Agrárcsatlakozásunk nézõpontjai

(ahogy a dolgok Brüsszelbõl, Budapestrõl és a magyar vidékrõl látszanak)

Ángyán József

Amikor ez a kézirat készül, nem sokkal több, mint három hét áll rendelkezésre a csatlakozási tárgyalások befejezésére. A még lezáratlan kérdések közül kétségtelenül az agráriumra vonatkozó fejezet és mindenek elõtt annak is költségvetési, finanszírozási problémái a legfontosabbak.

Az EU Bizottság ezév januárjában tette közzé a csatlakozásra váró országok agrár- és vidéktámogatásával kapcsolatos pozícióját, amely – a magyar szakmai és politikai körök egy részének harcias visszautasító kijelentései ellenére – érdemben alig változott. Ennek leglényegesebb – költségvetést érintõ – elemei vázlatosan az alábbiak.

Értelmezve egy kissé ezeket az ajánlatokat valamint azokat a körülményeket, amelyeket az EU belsõ fejlõdése kapcsán érdemes figyelembe vennünk, az alábbiak állapíthatók meg.

Ezen értelmezõ megállapítások alapján érthetetlennek tûnhet a második pilléres lehetõségeket elõkészítõ agrár-környezetgazdálkodási és egyéb vidékfejlesztési programok sanyarú hazai helyzete, lehetõségeik lekicsinylõ megítélése, költségvetésük ellehetetlenítése és szinte “földalatti mozgalom” kategóriába szorítása. Érthetetlennek tûnhet az NAKP indításának 2 éves késleltetése, induló 2002-es költségvetésének – az 1999-es kormányhatározathoz képes igen jelentõs – megnyirbálása, és 2003-as költségvetésének sorsa, “fejlõdési folyamata” is, melynek során júniusban még 12 milliárd Ft került elõterjesztésre az NAKP finanszírozására a Parlament Környezetvédelmi. Bizottságában, mint kiinduló összeg, és végül néhány nappal ezelõtt a miniszteri értekezlet ennek alig több, mint egyharmadát, 4,5 milliárd Ft-ot hagyott jóvá a program folytatására. Így az – az ezévi kötelezettségvállalásokat levonva – még annyi új pályázat befogadását sem teszi jószerivel lehetõvé, mint az idei évben. Ehhez minimálisan 7,5-8 milliárd Ft-ra lenne szükség. Érthetetlennek tûnhet, hogy miért nem akarjuk saját e célra rendelkezésre álló forrásaink megnégyszerezését nagyobb összeg mentén elérni.

Vélhetõen sok oka van ennek, és e cikk keretében mindezek részletes elemzésére most nincs mód. Az egyik indok mindesetre vélhetõen az lehet, hogy az iparszerû fejlesztésben, a mennyiségekben és a ráfordítások növelésében érdekelt – zömében a nagybirtokhoz és a beszállító iparokhoz valamint tõkebefektetõi körökhöz kötõdõ – agráripari lobbi nem érdekelt a második pilléres agrárrendszerek fejlesztésében, a jelentõs közösségi és nemzeti költségvetési források ezek mentén történõ elköltésében. E tekintetben partnerekre találnak olyan európai és Európán kívüli multinacionális érdekkörökben, amelyek komoly erõfeszítéseket tesznek a CAP vázolt reformfolyamatának lelassítására, megakadályozására, az európai politika ökoszociális irányának ellehetetlenítésére. Ezek ugyanis olyan föld alapú támogatások, amelyek a mezõgazdaság helyben keletkezõ teljesítményeit honorálják, és a helyi agrárközösségek megerõsödését, a helyi foglalkoztatás növelését, a minõségi termelést és a vidéki tájak megmaradását, a természeti értékek megóvását, és nem annyira a tõkemegtérülés hatékonyságának növelését, nem a befektetõi és beszállítói érdekeket szolgálják, a közösségi forrásokat nem e köröknek juttatják.

Mindez persze Brüsszelbõl, vagy akár Bécsbõl nézve is többé-kevésbé láthatatlan marad. Így azután csodálkozni szoktunk, hogy a brüsszeli Bizottság képviselõi – élükön Franz Fischlerrel, az agrárcsatlakozásban oly sikeres Ausztria egykori agrárminiszterével – nem értik, hogy miért nem esik még csak szó sem Magyarországon ezekrõl a folyamatokról, a második, ökoszociális pillér támogatott gazdálkodási rendszerei mentén megnyíló lehetõségekrõl.

Kérem ezek után és ezek ismeretében olvassák el figyelmesen az EU Bizottság mezõgazdasági, vidékfejlesztési és halászati fõbiztosának, Dr. Franz Fischlernek néhány nappal ezelõtt, november 7-én Prágában, a tagjelölt országok agrárminisztereinek részvételével zajlott miniszteri találkozóján elhangzott elõadása teljes, változtatás nélkül közreadott szövegét.

“Tisztelt Kollégák!

A brüsszeli csúcs végeztével, a jelenlevõk többsége számára a közösség kibõvítése már csak néhány lépésre van. Mint azt nemrégiben a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország miniszterelnökei kifejtették, az állampolgárok az elsõ szabad választások alkalmával az ’Európába visszavezetõ utat’ választották, és a jelenlevõk többsége most már az Európai Unió küszöbén áll, míg a többiek is csak egy kicsivel tartanak hátrébb. Nagy örömmel tölt el, hogy valamennyiükkel beszélhetek a tárgyalási folyamat ezen döntõ fontosságú pontján. Ezért elõször is szeretnék köszönetet mondani Palas miniszter úrnak és kollegáinak a találkozó kiváló megszervezéséért. Ez az utolsó alkalom az ún. laekeni tizek záró tárgyalásai elõtt az érintettek közös eszmecseréjére; valamint lehetõségem nyílik arra is, hogy kifejtsem a Románia, Bulgária és Törökország számára esedékes elkövetkezõ lépéseket is. Ez egy olyan alkalom, melyet a lehetõ legnagyobb mértékben ki kell használnunk.

Az Önökkel folytatott tárgyalások eme fordulójában lényeges három témakört szeretnék érinteni:

Hölgyeim és Uraim!

Ami az elsõ kérdéskört, vagyis a csatlakozási folyamatot illeti, nem tudom eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy az EU tagállamok, általánosságban véve a Közösség kibõvítését illetõen, illetve a huszonöt tagú Európai Unióra érvényes Közös Agrár Politika finanszírozását egyetértésre jutottak. Többen – beleértve a Bizottság egyes tagjait is – komolyan kételkedtek abban, hogy a brüsszeli csúcs során megállapodásra lehet jutni. Mindannyian tudatában voltunk annak is, hogy az EU Tanácsa brüsszeli ülésének sikertelensége jelentõsen hátráltatta volna a kibõvítési folyamatot.

A tagállamok azonban felvállalták felelõsségteljes feladatukat. Képesek voltak felülemelkedni különbözõségeiken, mivel mindenki megérezte, történelmi, el nem szalasztható pillanatot élünk át. A 15 EU tagállam és az itt képviselt országok között fokozatosan felépült kapcsolat elég erõsnek bizonyult, és legyõztük a nehézségeket. Most nézzük, pontosan milyen döntés is született.

Elõször is, az EU Tanácsa elfogadta, hogy Önök közül tízen megfelelnek a politikai követelményeknek, képesek lesznek megfelelni a gazdasági követelményeknek, és 2004 elejétõl fogva készen állnak a tagsággal járó kötelezettségek teljesítésére.

Bulgária és Románia esetében a Tanács elfogadta a Bizottság által a két országban megfigyelt jelentõs elõrehaladást. A Tanács kifejezésre juttatta, támogatni fogja ezen országoknak a 2007-ben történõ csatlakozásra tett erõfeszítéseit, valamint felkérte a Bizottságot, dolgozza ki a részletes ütemtervet, és tervezze meg a csatlakozási folyamat elõsegítését szolgáló elõcsatlakozási támogatási rendszert, valamint, hogy készítse elõ a szükséges döntéseket a Koppenhágai találkozó számára.

Törökország esetében a Tanács örömmel látja az elõrehaladást, és úgy értelmezi, hogy a változások megteremtették a csatlakozási tárgyalások megkezdésének lehetõségét. A Tanács a Koppenhágai találkozóra elõkészíti a döntéshozatali szempontokat, melyek meghatározzák Törökország tagjelölt országgá válásának következõ fejezetét.

Bulgária, Románia és Törökország esetében az általam az elkövetkezõkben mondottak nem érvényesek ebben a pillanatban, de hiszem, hogy az Önök országának jelenléte egyrészt gazdagítja a mi közös gondolkodásunkat, másrészt Önök számára hasznos lehet betekintést nyerni azokba a folyamatokba, melyeket hamarosan Önök is át fognak élni.

Ami a mezõgazdaságot illeti, az EU Tanácsa igen lényeges döntéseket hozott. Elõször is, úgy döntött, hogy a közvetlen kifizetéseket a Bizottság által indítványozott induló mértékkel és szakaszos módon javasolja Önök számára bevezetni. Továbbra is meggyõzõdésem, hogy ez a javaslat kedvezõ. Ugyanis tekintettel van a csomag lényeges részét képezõ vidékfejlesztés minden szempontjára, elismeri a résztvevõk eltérõ érdekeit, fõként pedig az érintett tíz tagjelölt országban fennálló konkrét mezõgazdasági helyzetet. A legfontosabb pedig valószínûleg az, hogy ez a javaslat az idõk során ’a’ Közös Agrár Politikává fejlõdhet, mely egy átállási idõszak elteltével valamennyi tagállamban egyöntetûen érvényben lesz.

Az EU Tanácsa második legfontosabb döntése az agrárkiadások 2006-os szinten való korlátozása egészen 2013-ig, az inflációt 1 %-os korrekcióval követve. Önök, mint agrár miniszterek megérthetik, hogy én magam is kevésbé örülök az EU Tanácsa ezen döntésének. Mély meggyõzõdésem, hogy a mezõgazdaság több, mint egy a sok gazdasági ágazat közül, és különlegessége révén megérdemli a támogatásokat. Ami az Önök szempontjából azonban lényeges, az elsõsorban az, hogy az agrár-költségvetés korlátozása azt jelenti, a tagállamok elmozdították a kibõvítés útjában álló akadályt, amely mindig a háttérben ólálkodott, és amely az egész csatlakozási folyamatot felboríthatta volna. A tagállamok bizonyos mértékben túlléptek azon a félelmükön, miszerint a bõvítés fel fogja robbantani az egyes országok agrár-költségvetését. Most már teljesen világos számunkra, milyen gazdasági keretek között kell megterveznünk és garantálnunk az európai mezõgazdálkodás hosszú távú biztonságát.

A tagállamok elfogadták az új Európában rájuk nehezedõ kötelezettségeket. Mint tudják, néhány tagállam nem értett egyet a Bizottságnak a közvetlen kifizetések szakaszos bevezetésére vonatkozó javaslatával sem, de végül is elfogadták azt. Most - és Önök számára ez az EU Tanácsa döntésének legfontosabb következménye – Önökön van a sor, hogy szembenézzenek az Önökre nehezedõ kötelezettségekkel.

Tisztában vagyok vele, Önöknek nem tetszik az EU közvetlen kifizetésekre vonatkozó ajánlata. Ékesszólással érveltek amellett, hogy gazdálkodóiknak a teljes közvetlen jövedelemtámogatásra lenne szükségük, rögtön a csatlakozást követõen. Azt mondták, amennyiben ez nem lehetséges, csak az ajánlottnál rövidebb átállási idõszakot tartanak elfogadhatónak.

Ennek ellenére, a tagállamokhoz hasonlóan, Önöknek is értékelniük kell, hogy olyan történelmi helyzetbe kerültünk, melyet nem szabad elvesztegetni. Önök közül néhányan talán tovább is szeretnék folytatni a tárgyalást magasabb értékû közvetlen kifizetések, vagy rövidebb beállási idõszak érdekében. Ennek ellenére tisztában kell lenniük azzal, milyen óriási lépést tettek meg a tagállamok Önök felé. Az õszinte véleményem az, hogy ezen a területen az újabb követelésekhez való ragaszkodás nem ésszerû.

A csatlakozási tárgyalások második részterülete a kvóták és maximalizált mennyiségek szintjére vonatkozik. Ebben az esetben is úgy gondolom, a Bizottság javaslata kedvezõ. A rendelkezésre álló adatok közül alapvetõen a legutóbbi idõszak adataira támaszkodik, és így tükrözi a termelési szerkezetben és a vásárlók igényeiben a piacok megnyitását követõen beálló változásokat. Megértem, hogy magasabb kvótákat és maximalizált mennyiségeket szeretnének, de ismét hangsúlyozom, az ésszerûségnek van itt az ideje. Ne reméljenek tehát túl nagy változásokat ezen a téren.

Hadd térjek rá a második kérdésre: mit jelent a brüsszeli tanácskozás kimenetele az Önök agrár-ágazata számára?

A Bizottság javaslatait elemezve, már többször is hangsúlyoztam, hogy mindenekelõtt jobb az Unión belül, mint azon kívül, továbbá, hogy a csatlakozást követõen a gazdálkodási feltételek a jelenlegi állapothoz képest egyértelmû javulást fognak mutatni.

Napjainkban a gazdálkodók mindenhol szorító helyzetben vannak. A vásárlók egyre jobb minõségû élelmiszereket kívánnak. A társadalom követelményeket támaszt a gazdálkodókkal szemben a gazdálkodási módszereket, a környezetre gyakorolt hatást és az állatok természeteshez közeli tartási körülményeit illetõen. Egyes nemzetközi megállapodások, mint például WTO szerzõdések, korlátozzák az egyes országok kormányainak agrár-ágazatot védelmezõ és termeléstámogató lehetõségeit. Ezeket Unión kívül és belül egyaránt tapasztalják.

Ennek ellenére a mi Uniós politikánk abba az irányba fejlõdik, hogy kielégítse a vásárlói igényeket és hogy ne csak a jelenleg érvényben levõ nemzetközi kötelezettségeinknek tegyen eleget, hanem megfeleljen a Doha-ban folyamatban levõ tárgyalásokon kialakítandó kötelezettségeknek is. Azokon a tárgyalásokon Önök, mint uniós tagok erõsebb tárgyalási helyzetben lesznek.

Nyilvánvaló továbbá, hogy a gazdálkodók gazdasági helyzete a csatlakozást követõen javulni fog. Ennek négy oka is van:

Mihelyt Önön belépnek az Európai Unióba, résztvevõk lesznek az 500 millió lakosú Unió, a világ legnagyobb fogyasztói piacán. Ezen az Unión belül nincsenek határok, a termelõk sorompók nélkül értékesíthetik termékeiket Tallinntól Valettáig, Lisszabontól Varsóig. Ez persze az egyéni gazdálkodók számára távolinak és lényegtelennek tûnhet. Ennek ellenére a piac elérhetõ lesz, és a kínált lehetõségek hasznosak lesznek az Önök országában mind a gazdálkodók, mind pedig az agrár-kereskedelmi ágazatban dolgozók számára. Ez pedig közvetlenül fogja felemelni a vidéki ágazatokat.

Az árakról szólva, átfogó elemzések nyomán úgy véljük, az átlagot tekintve a termelõi ár emelkedni fog az újonnan társult országokban. Úgy fogalmaztam: az átlagot tekintve, ez tehát nem jelenti azt, hogy minden ár minden országban emelkedni fog. Egyes termékek vagy bizonyos minõségû termékek ára olykor magasabb lehet majd az egyik országban, mint egy másikban.

Az is természetes, hogy azok a termelõk, akik árszínvonal esést tapasztalnak, panaszkodni fognak (függetlenül a panasz jogosságától). Tehát sokat halljuk majd azoknak a szavát, akik a veszteségektõl félnek. Az árak emelkedését tapasztaló ágazatok képviselõi felõl pedig nem hallunk majd semmit.

Az általános képet nézve azonban azt hiszem világos, hogy az árak emelkedni fognak. Az árszint megemelkedése elõre látható esemény a KAP különbözõ piaci eszközeinek köszönhetõen. Ezek a piaci eszközök védik a gazdálkodókat, és biztosítják a piac kiszámíthatóságát, tehát már csak ezért is érdemes a gazdálkodóknak érdeklõdéssel tekinteniük a csatlakozás pillanatára.

Hadd emeljem ki most az EU javaslat vidékfejlesztésre vonatkozó részét. A sikeres vidékfejlesztési törekvések ugyanis kulcsszerepet töltenek be a csatlakozásra váró országok agrár-ágazatának újraépítésében és korszerûsítésében. Ez az oka annak, hogy az EU nagyra törõ és bõkezû ajánlatokat vonultatott fel ezen a téren. Ezért nyomatékosan tanácsolnám Önöknek, alaposan tanulmányozzák át a javaslat ezen részét. Itt az ideje kiszélesíteni a látóhatárt, és közelebbrõl megnézni az általunk készített vidékfejlesztési csomagot.

A Sapard program révén, a jelenlevõ tagjelölt országok többségének van már tapasztalata a vidékfejlesztési csomagban ajánlott támogatástípussal. A vidékfejlesztési támogatás nem terjed ki minden egyes gazdálkodóra, hanem azokat segíti, akik az uniós mezõgazdaság jövõjét fogják jelenteni. A támogatás azoknak a gazdálkodóknak szól, akik befektetést eszközölnek saját jövõjükbe. Falusi közösségeket segít, akik befektetnek saját közösségük jól-létébe. Emellett, a vidékfejlesztési támogatás lehetõvé teszi, hogy csökkenjenek az új piaci viszonyokhoz való alkalmazkodás nehézségei. A korai nyugdíjba vonulás tervezete elõsegíti, hogy az Önök idõs gazdálkodói méltósággal és gazdasági nehézségek nélkül hagyhassák el az ágazatot.

A kedvezõtlen adottságú területeken gazdálkodók számára adott támogatás lehetõvé teszi, hogy az egyébként magára hagyott területen is fennmaradjon a gazdálkodás.

Az új tagállamok számára kiegészítõ intézkedések fogják megkönnyíteni az adott országnak a közös agrár politika rendszerébe történõ integrációját. Természetesen ne felejtkezzenek el arról sem, hogy amint EU tagok lesznek, további támogatások nyílnak meg, különösen a vidéki területek átformálása és fejlesztése terén, a vidéki infrastruktúra tökéletesítése és a farmon kívüli munkahelyteremtés területén is.

Röviden szólva, a Vidékfejlesztési csomag rendeltetése célirányos segítségnyújtás az Önök országában az arra leginkább rászoruló mezõgazdasági területeknek és ágazatoknak. Célkitûzésként fogalmazta meg a társadalmilag is fenntartható mezõgazdálkodás elõsegítését olyan vidéki területeken is, amelyeken e segítség nélkül a fellendülés és jólét szintje messze lemaradna a városokban tapasztalhatótól.

Végül, amennyiben országaik tagállamok lesznek, gazdálkodóik hasznát látják a közvetlen jövedelem támogatásnak is. Errõl a témáról már sokat, talán túl sokat is mondtam. Az EU Tanácsa brüsszeli ülése után bizonyos, hogy gazdálkodóik számára megadtuk a lehetõséget, hogy évrõl évre növekvõ arányban részesülhetnek e közvetlen támogatásból is.

Végül elérkeztem a harmadik és egyben utolsó ponthoz. Hogyan tovább? Mit kell tennünk a továbbiakban?

Elõször is, be kell fejeznünk a tárgyalásokat. Mindössze hat hetünk van erre. Már említettem, mennyire lényeges most a gyakorlatiasság és realizmus. Nincs idõ a valóságtól távol esõ célokra törekedni. Ehelyett a fennmaradó pár hetet arra kellene használni, hogy tárgyilagos adatok alapján figyelmesen meghatározzák, a Közösség által tárgyalási alapnak tekintett dokumentumban milyen változtatásokat tudnak Önök eléggé meggyõzõen megindokolni úgy, hogy a tagállamoknak érdemes legyen az így kialakult eredményeket megvédeniük a saját országuk gazdálkodói elõtt is. Ebbõl a szempontból a költségvetési kiadásokat igénylõ változtatások a legproblémásabbak.

Mostantól Önöknek tisztában kell lenniük azzal, hogy követeléseiket nem a rendelkezésre álló költségvetés növelésével tudják majd kielégíteni. Azt tulajdonképpen a többi gazdálkodó fizeti meg. 2006 után az új tagállamok közvetlen kifizetés emelésére vonatkozó igényének nem az égbõl fog hullani a fedezete: azt a most megállapított maximalizált értékeken belül maradva kell megtalálni.

Nincs itt az ideje az EU ajánlat megkerülésének ügyes pénzügyi manõverekkel, melyek képesek áthelyezni a pénzt az egyik zsebbõl egy másikba. Véleményem szerint ez alapvetõen eltérne az EU Tanácsa döntését is meghatározó alapelvektõl.

A gyakorlatias gondolkodás ideje jött el. Gondolják meg, érdemes-e a tárgyalási lehetõségek során továbbra is központi témának tartani a közvetlen kifizetéseket. Önök sem akarnak idõt vagy energiát pazarolni. Önöknek az áll érdekében, hogy a megállapodás létrejöjjön, és a tárgyalások lezáruljanak decemberben, Koppenhágában.

Hasonlóképpen, amennyiben változtatni szeretnének a mi javaslatunkhoz képest a támogatások eszközrendszerében (pl. kvóták és prémiumok), nyújtsanak be tárgyilagos és megbízható módon megalapozott igényeket, illetve olyanokat, melyeket bizonyos kivételes körülmények indokolnak. Ne felejtsék azt sem, az EU Tanácsa döntése értelmében, az így felmerülõ többletköltségeket is a múlt év januári eredeti javaslatunkban megállapított maximalizált érték alatt kell tartani.

Mi a kockázata annak, ha a tagjelölt országok egyike késlekedik? A többi jelölt befejezi a csatlakozási folyamatot, a szoros menetrendnek megfelelõen aláírja a Szerzõdést, népszavazást tart, míg Önök végignézik, hogyan ratifikálja a Szerzõdést valamennyi régi és új tag, Önökre pedig úgy fognak tekinteni, mintha nem is akarnának csatlakozni, mintha nem is tartanák saját érdeknek EU taggá válásukat. Nagyon kérem Önöket, komolyan fontolják meg ezt.

Másodsorban, feltételezve, hogy valamennyien hajlandóak végigvinni a tárgyalás folyamatát, amint az üzlet megköttetett, amint a tinta megszáradt az aláíráson, Önök új típusú feladatok elõtt fognak állni. Errõl már beszéltem Önöknek a múlt év márciusában a Tanács elõtt: arra van szükség, hogy a szavazókat személyesen gyõzzék meg arról, a tárgyalások az õ szempontjaik szerint és az õ érdeküknek megfelelõen zajlottak le. Saját tapasztalatból mondhatom, mikor Ausztria az EU tagja lett, ez bizony nem volt mindig könnyû feladat. Ez azért van, mert a tárgyalás során az ember felnagyítja a saját szempont igazságos voltát, és a mások szempontjainak értelmetlenségét; a tárgyalások végén viszont azt kell elmagyarázni, hogyan vált a látszólag értelmetlen dolog nemcsak hogy értelmessé, hanem egyenesen nyereséggé számunkra!

Tulajdonképpen arról kell meggyõzniük gazdálkodóikat, hogy jobban járnak majd, ha országuk EU tag lesz, mintha nem lenne az. Tudom, általában elég nehéz meggyõzni a gazdálkodókat. Mindazonáltal meg vagyok gyõzõdve arról, hogy az elõbb vázlatosan ismertetettek alapján el tudják majd magyarázni a különbözõ gazdálkodási ágazatok képviselõinek, miért szükséges az Uniós csatlakozás. Azt javaslom, az EU ajánlat realitásainak elmagyarázásával ne késlekedjenek.

Harmadsorban és végül, folytatniuk kell a tagsággá válás folyamatát. A rendszeres jelentéseket tartalmazó kiadványunkban részletesen megtalálják, melyik országnak mit kell még tennie. Világosan vázoltuk ugyanitt a teendõk elmulasztásának következményeit is. A mi ágazatunkban például nagyon érthetõen leírtuk, hogy amennyiben a csatlakozás napjától az Önök országában nincs teljesen kész és mûködõképes állapotban az IACS rövidítéssel ismert Integrált Adminisztrációs és Ellenõrzõ Rendszer, akkor kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy pénzt tartanak vissza Önöktõl, vagy a gazdálkodóiknak már kifizetett összeget lesznek kötelesek visszafizetni. Egyik sem kívánatos helyzet. Hasonlóképpen, több tagjelölt országot figyelmeztettünk, hogy a KAP használatos mechanizmusainak végrehajtásához még hiányosak az adminisztratív körülmények. Ez szintén komoly erõfeszítést igényel még a Szerzõdés aláírása után is.

Végül is Önöké a felelõsség, hogy megtegyék a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a KAP a csatlakozás után is mûködõképes állapotban legyen. Biztosíthatom Önöket, erõfeszítéseiknek meg lesz a gyümölcse.

Hölgyeim és Uraim!

Megpróbáltam elmagyarázni, a brüsszeli tanácskozás eredményei miként nyitják meg Önök elõtt az ajtót az Európai Unió felé. Most Önökön a sor, hogy belépjenek ezen az ajtón, és elfogadják az Önök agrár-ágazata számára elkészített javaslatokat.

Köszönöm a figyelmüket.”

(Fordította: Tóthné Bogdányi Franciska)

A fõbiztos elõadása sok szempontból elemezhetõ és érdekes tanulságokkal szolgálhat. Persze lehetséges olyan forgatókönyv is, amely szerint nem lépünk be az EU-ba. E mellett is számos érvet lehet felhozni, és a belépéssel kapcsolatos félelmek egy része akár megalapozott is lehet. De ha már eldöntöttük, hogy összességében elõnyösebb a tagság, mint a kívülmaradás, ha eldöntöttük tehát, hogy belépünk, akkor meg kell próbálnunk a lehetõ legjobb körülményeket teremteni a magyar agrárium és vidék számára, belépésünk után pedig azokhoz az európai erõkhöz kellene társulnunk, amelyek a többfunkciós agrármodell megerõsítését, a reformfolyamat továbbvitelét, a kétpilléres agrárfinanszírozási modellnek az európai agrárpolitika centrumában tartását akarják.

Jó volna hát, ha a különbözõ érdekcsoportok végre felfedeznék, hogy a magyar vidék és agrárium érdekében mindkét pillér lehetõségeit meg kellene próbálnunk kihasználni. Azok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Ehhez azonban a vélt szakmai presztizs- és lobbiérdekeket félretéve teljes erõvel kellene a második pilléres – agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési – programokat, az azokban megfogalmazott gazdálkodási rendszerek gyors ütemû elterjesztését támogatni, és e mellett természetesen közösen arra kellene törekednünk, hogy az elsõ pilléres lehetõségek is – mindaddig, amíg egyáltalán léteznek – a magyar gazdák rendelkezésére álljanak. Ha ezt nem teszi meg a szakmai és politikai agrárelit, akkor vállalnia kell ennek hosszú távú, tartós kedvezõtlen következményeit, a magyar agrárium és vidék érdekeivel ellentétes tettei történelmi felelõsségét.

Hivatkozott és részletezõ közlemények