7. MELLÉKLET
Az építési beruházások az esetek többségében hitelből valósulnak meg. Még az államilag támogatott munkahelyteremtő és infrastrukturális beruházások esetében is általában megjelenik kiegészítő forrásként a bankhitel.
Az építési beruházás megvalósítása úgy is felfogható mint jelentős beavatkozás a természeti környezetbe. Ezért a környezeti károk megelőzéséhez jelentős mértékben járulna hozzá, ha a hitelt nyújtónak is kötelessége lenne annak vizsgálata, hogy az általa finanszírozott beruházásnak melyek a környezeti hatásai, és károsodás előrejelzése esetén meg kellene tagadnia a hitelnyújtást.
A beruházások finanszírozásban a környezeti károk kockázatának témáját leíró külföldi szakirodalom a sikeres projektfinanszírozás tényezőinek áttekintése során mint alapvető tényezőt sorolja fel a környezetvédelmi kockázatokat, ugyanolyan jelentőséget tulajdonítva e kockázatoknak, mint például a hitelkockázatnak, a politikai környezet kockázatának, a költségtúllépés vagy a késedelem kockázatának.
E téma amerikai kutatói kiemelik, hogy a beruházóknak és a hitelezőknek egyaránt ügyelniük kell azokra az esetleges környezeti károkra, amelyeket a tervezett beruházás megépítése és üzemeltetése okozhat. Alaposan meg kell vizsgálni, hogy a beruházás történetében nem történt-e korábban valamilyen környezeti szennyezés, mivel az új tulajdonosok és a hitelezők felelősek lehetnek a környezeti károk elhárításáért, függetlenül attól, hogy azok mikor és hogyan következtek be.
A beruházás által előidézett környezeti károk kedvezőtlenül érinthetik tehát a pénzáramlást, és ez az egész beruházás kudarcához vezethet.
A környezetvédelmi törvényeket ezért sok helyen a hitelezők is szinte vallásos túlbuzgósággal tartják, illetve tartatják be.
Magyarországon a pénzügyi intézmények általában nem szerepeltetik a beruházás finanszírozásának tervezésekor e kockázati kört. Ez fakad
Mindez jelentős károkat okozhat az állami költségvetésnek, a gazdaságnak és az adófizetőknek.
Megállapítható tehát, hogy csupán piaci alapon nem érvényesül elég kényszer a hitelezőkkel szemben annak érdekében, hogy megköveteljék a környezetvédelmi jogszabályok betartását az általuk finanszírozott beruházások esetében. Jogi szabályozás szükséges tehát ennek megkövetelésére.
2. A jogi szabályozás alapvetése
A megalkotandó szabályoknak kétirányú hatást kell kifejteniük: egyrészt a környezeti károk megelőzését, másrészt a keletkezett károk enyhítését, megszüntetését kell célozniuk.
A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény alapelvi szinten fogalmazza meg (5.§), hogy minden természetes és jogi személy, valamint más szervezet kötelessége, hogy a tőle elvárható mértékben közreműködjön a veszélyhelyzetek és károsodások megelőzésében, a károk bekövetkezésének enyhítésében, megszüntetésében. Ez az alapelv tehát már megfogalmazza azt a követelményt, amelynek alapján a pénzügyi intézményektől elvárható lenne a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele a hitelezés során. Mégis a gyakorlatban ez nem érvényesül. Tehát részletszabályokkal, a pénzügyi intézmények hitelezési folyamatának egyes szakaszaihoz igazodó kötelességek meghatározásával lehet e követelmény érvényesülésének útját kikövezni.
Mivel a pénzügyi intézményeknek a környezeti kockázatok figyelembe vétele saját érdekük is, ezért az nem vitatható, hogy elvárható tőlük e kockázatok vizsgálata és károk megelőzése akár úgy is, hogy a hitelnyújtást megtagadják.
2.1. A környezeti károk bekövetkezésének megelőzése a hitelnyújtás folyamatába épített kötelezettségekkel
Az alapelv végrehajtását szolgáló rendelkezéseknek meg kell határozniuk, hogy
2.2. A tiltott hitelezéssel megvalósuló beruházással összefüggésben keletkező kárért való felelősség
A tiltott hitelezéssel megvalósuló beruházással kapcsolatban szükséges a környezeti kárért való objektív, a felróhatóságtól független felelősség meghatározása is, azaz a kárfelelősség megállapítása a hitelt nyújtóra vonatkozóan.
2.3. A társadalmi részvétel erősítése
A közösségi részvétel erősítése elősegíthetné a későbbi konfliktusok megelőzését és a kockázatok pontosabb felmérését, továbbá feltárhatna olyan tényeket, adatokat, amelyekkel a beruházó és a hitelnyújtó későbbi pereket és vagyonvesztést viszonylag kis erőfeszítéssel könnyen megelőzhetne.
A közösségi részvétel javítása érdekében a társadalmi szervezetek perindítási jogát ki kell terjeszteni a pénzügyi intézményekre.
2.4. A nyilvánosság kiterjesztése
A hitelintézeteket komolyabb megfontolásra késztetné, hogy nyújtsanak-e hitelt az előreláthatóan komoly környezetkárosítást okozó tevékenységhez, ha a kölcsönnyújtó nevét is nyilvánosságra hoznák. Számos esetben ez elvben ma is így van: például a tulajdoni lapon bejegyzett jelzálog összege ma is nyilvános (más kérdés, hogy a gyakorlatban a valódi helyzet sokszor nehezen vagy egyáltalán nem deríthető ki). Ennek érdekében célszerű lenne kötelezni a kölcsönnyújtót, hogy a nevét, címét és a kölcsön összegét hozza nyilvánosságra minden olyan esetben, amikor a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól szóló 152/1995. (XII. 12.) számú kormányrendelet hatálya alá eső tevékenységhez nyújtják a kölcsönt. (Ezzel egyidejűleg felül kell vizsgálni és szigorítani a kormányrendelet egyes tételeit. Így például a bevásárlóközpontok – az ausztriai szabályozáshoz hasonlóan – 800 m2 szintterülettől essenek a rendelet hatálya alá a jelenlegi 20 000 m2 helyett.)
3. Szövegjavaslat jogszabály-módosításra
A pénzügyi intézményekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény az alábbi 81/A.§-sal egészüljön ki:
“81/A. § (1) A pénzügyi intézmény nem nyújthat pénzkölcsönt olyan tevékenység folytatásához vagy olyan beruházás megvalósításához, amely környezetvédelmi jogszabályt sért vagy sérthet. Az ezzel ellentétes szerződés semmis. A semmisség bírósági megállapítását bárki kérheti anélkül, hogy a szerződéssel kapcsolatban fennálló jogát, jogos érdekét külön bizonyítania kellene.
(2) A pénzügyi intézmény vizsgálni köteles a pénzkölcsön nyújtására irányuló szerződés létrejöttét megelőzően, hogy a tevékenység vagy a beruházás környezetvédelmi jogszabályt sért-e.
(3) A (2) bekezdés szerinti vizsgálatot kizárólag a környezetvédelmi hatóság által a környezet- és természetvédelem egyes szakterületein szakértői működésre feljogosított szakértő végezheti. Ha a tevékenység vagy beruházás több szakterületet érint, valamennyi szakterület szakértőjének részt kell venni a vizsgálatban. A vizsgálatot és annak eredményét – “környezetvédelmi jogszabályt sért”, illetve “környezetvédelmi jogszabályt nem sért” megjelöléssel – írásba kell foglalni, és a szakértőkkel alá kell íratni.
(4) A szakértők a tényállás feltárása során kötelesek megvizsgálni a beruházás helyén élő lakosság képviselőinek, valamint az ott működő önkormányzatoknak és társadalmi szervezeteknek (egyesületeknek, alapítványoknak) a véleményét, kifogásait, és azokkal kapcsolatosan a szakértők véleményükben kötelesek kifejteni az álláspontjukat.
(4) A pénzügyi intézmény a (2) bekezdés szerinti vizsgálat eredményét tartalmazó iratot a pénzkölcsön nyújtására irányuló szerződés megszűnését követő tíz évig megőrzi, és azt a környezetvédelmi hatóság részére – annak kérésére – rendelkezésére bocsátja."
Ugyanezen törvény az alábbi 176/A. §-sal egészül ki:
“176/A § A környezetvédelmi hatóság felügyeleti intézkedés, kivételes intézkedés vagy bírság kiszabását kezdeményezheti, ha a pénzügyi intézmény megsérti az e törvény 81/A §-ában előírt kötelezettségeit.”
A környezetvédelmi felügyelőségek, valamint a nemzeti park igazgatóságok feladat- és hatásköréről, továbbá a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőségről szóló 211/1997. (XI. 26.) Korm. rendelet 5. §-ának (1) bekezdése az alábbi s) ponttal egészül ki, és ezzel egyidejűleg a jelenlegi s) pont jelölése t) pontra változik:
(A felügyelőség állami feladatként ellátandó alaptevékenysége körében:)
“s) ellenőrzi, hogy a pénzügyi intézmény eleget tesznek-e a pénzügyi intézményekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 81/A. §-ában meghatározott kötelezettségeinek,”
A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 68. §-a az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki:
(4) A hatásvizsgálat megkezdése előtt nyilvánosságra kell hozni a 67. § (2) bek. a) pont szerinti tevékenység kezdeményezőjének, illetőleg gyakorlójának, valamint a tevékenységhez kölcsönt nyújtónak a nevét és címét, valamint a kölcsön összegét.
A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 99. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
“99. § (1) Környezetveszélyeztetés, környezetszennyezés vagy környezetkárosítás vagy ehhez kölcsönnyújtás esetén a szervezet a környezet védelme érdekében jogosult fellépni, és
a) állami szervtől, helyi önkormányzattól a megfelelő, hatáskörébe tartozó intézkedés megtételét kérni, vagy a
b) környezethasználó, illetőleg kölcsönnyújtó ellen pert indítani.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti perben az ügyfél kérheti a bíróságtól, hogy a veszélyeztetőt, illetőleg a kölcsönnyújtót
a) tiltsa el a jogsértő magatartástól (működéstől);
b) kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.”
A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 101. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
“101. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, illetőleg tevékenységét a környezetvédelmi előírások megszegésével folytatja vagy ahhoz pénzkölcsönt nyújt (a továbbiakban együtt: jogsértő tevékenység) az e törvényben foglalt és a külön jogszabályokban meghatározott (büntetőjogi, polgári jogi, államigazgatási jogi stb.) felelősséggel tartozik.”
A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
“103. § (1) A környezet igénybevételével, illetőleg terhelésével járó tevékenységgel vagy mulasztással, valamint ehhez pénzkölcsön nyújtásával másnak okozott kár környezetveszélyeztető tevékenységgel okozott kárnak minősül és arra a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályait (Ptk. 345-346. §-ai) kell alkalmazni.”
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 65. §-ának (1) bekezdésének b) pontja az alábbiak szerint módosul:
(A természeti területek és értékek jogellenes károsítása, veszélyeztetése esetén a természet védelme érdekében a természetvédelmi célú társadalmi szervezetek jogosultak fellépni, és)
“b) pert indítani a védett természeti érték, terület károsítója, veszélyeztetője vagy az ellen, aki olyan tevékenységhez vagy beruházáshoz nyújt pénzkölcsönt, amely kellő gondosság mellett előre láthatóan a természet védelmének szabályai megszegésével kárt okoz.”
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 65. §-ának (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
“(2) A (1) bekezdés b) pontja szerinti perben a felperes kérheti a bíróságot, hogy a veszélyeztetőt, károsítót vagy a pénzkölcsön nyújtóját
a) tiltsa el a jogsértő magatartástól;
b) kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.”
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 73. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
“(1) Az a jogi személy, más szervezet, egyéni vállalkozó vagy mezőgazdasági tevékenységgel élethivatásszerűen foglalkozó gazdálkodó, aki védett természeti területen veszélyes anyagot használ, vagy egyébként a természeti érték állagára, állapotára veszélyt jelentő tevékenységet folytat, és az az intézmény, mely ehhez pénzkölcsönt nyújt – külön jogszabályban meghatározottak szerint –, köteles biztosítékot adni, vagy felelősségbiztosítást kötni.”
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 81. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
“81. § (1) Az, aki a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat, egyedi hatósági előírásokat megszegve kárt okoz, vagy olyan tevékenységhez vagy beruházáshoz nyújt pénzkölcsönt, amely kellő gondosság mellett előre láthatóan a természet védelmének szabályai megszegésével kárt okoz, a kárt a Polgári Törvénykönyv 345-346. §-aiban foglalt szabályok szerint köteles megtéríteni.”