Jogi ügyek

A Levegő Munkacsoport rendszeresen véleményezi különböző törvények, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek és más jogszabályok, valamint a jogi irányítás egyéb eszközeinek a tervezetét. Gyakran véleményezünk különböző országos és önkormányzati terveket, koncepciókat is.

Helyi ügyek esetén alapelvünk, hogy kizárólag akkor fordulunk bírósághoz, ha az érintett lakosság részéről ezt kezdeményezik. Ennek hiányában más jogi eszközökhöz (például a környezetvédelmi engedély megfellebbezése) is csak viszonylag ritkán folyamodunk. Ennek az a magyarázata, hogy nem tartjuk tisztességesnek egy per elindítását az érintett lakosok támogatása nélkül.

A kormány és az országgyűlés sorozatosan úgy fogad el jogszabályokat, hogy megsérti az Alkotmányt és egyéb törvényeket. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény kimondja: „A jogszabály megalkotása előtt – a tudomány eredményeire támaszkodva – elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell.”

Amennyiben ezen törvényi előírás nem teljesül, a kormány vakon terjeszti elő a törvényeket és az országgyűlési képviselők bábként szavazzák meg azokat. Az érintett társadalmi szervezetekkel való érdemi egyeztetés hiánya pedig oda vezet, hogy egyrészt sokszor alapvetően fontos gondolatok, észrevételek nem jutnak el a jogszabályok előkészítőihez és a jogalkotókhoz, másrészt az elfogadott jogszabályok előírásaival sokszor a közvélemény sem tud azonosulni.

Az elfogadott törvények számos esetben nem teljesítik az Alkotmánybíróság több határozatában is megfogalmazott azon követelményt sem, hogy a környezetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti.

A Levegő Munkacsoport már többször fordult az Alkotmánybírósághoz, azonban a testületet nem köti semmilyen határidő. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a kifogásolt jogszabályok még akkor is hosszú évekig hatályban maradnak, ha esetleg a későbbiekben alkotmányellenesnek bizonyulnak, és kiderül, hogy súlyos károkat okoztak az országnak. Az is előfordulhat (és már elő is fordult), hogy időközben egy jogszabály annyira megváltozik (esetleg még rosszabbra), hogy az Alkotmánybíróság már ezért nem tudja elbírálni a beadványunkat…

Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó hírek

Hírfigyelő