LÉLEGZETNYI - A Levego Munkacsoport havi hírlevele
III. évfolyam 1. szám                                      2008. január

Minden Kedves Olvasónknak
sikerekben gazdag, békés
és tiszta levegőjű Újévet kíván
a Levegő Munkacsoport csapata!

ÚJÉVI SZÁMVETÉS

2007-ben megvalósult a Levegő Munkacsoport által
már évek óta szorgalmazott buszsáv a Budaörsi úton,
ami naponta több tízezer ember utazását könnyíti meg.

Az elmúlt évben a Levegő Munkacsoport részesült az Év Civil Szervezete díjban. A szervezet számos sikert ért el, de az év nem volt mentes a kudarctól sem. A sikerek közé sorolható több olyan fővárosi változás, amely a szervezet közreműködésével jött létre, s amely javít Budapest közlekedésén és környezeti állapotán.

A HÓNAP ESEMÉNYE

A Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal adójavaslatai

"A környezetet súlyosan szennyező, egészségkárosító tevékenységet folytatók fizessék meg az általuk okozott károk társadalmi kiadásait."  Többek között ezt ajánlja a kormánynak a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal (GVK) állásfoglalásában, melynek erre irányuló, konkrét javaslatokat tartalmazó mellékletét a Levegő Munkacsoport dolgozta ki.

TOVÁBBI HÍREINK

A GSZT ajánlása az éghajlatváltozásról

"Szükséges, hogy az éghajlatváltozás csökkentése érdekében a környezeti károk költségei, illetve a természeti erőforrások szűkösségéből fakadó többletköltségek épüljenek be az árakba és a különböző közvetlen és közvetett támogatások rendszere szűnjön meg." Egyebek mellett ezt tartalmazza a Magyar Gazdasági és Szociális Tanács ajánlása a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához. Az ajánlás kidolgozásában a Levegő Munkacsoport is részt vett.

Őrmező: a 4-es metró meghosszabbítása a megoldás

Megfontolandónak tartotta és a tervezők figyelmébe ajánlotta a Fővárosi Önkormányzat városüzemeltetési bizottsága decemberi ülésén azokat a javaslatokat, amelyeket a Levegő Munkacsoport tett a 4-es metró nyugati végállomásával kapcsolatban. A szervezet szakértői élesen bírálták  a Kelenföldi pályaudvar térségének közlekedésfejlesztéséről szóló koncepciótervet.

Szmog kívül-belül

Karácsony előtt fájt a fejünk. Nem csak a vásárlási láztól, hanem a kipufogógáztól is. Nem csak az utcán, hanem bevásárlóközpontokban is, ahol a mélygarázs szellőztetője a vásárlótérbe fújta a rossz levegőt. Nem csak a vásárlók egészségét veszélyeztették, hanem elsősorban a napi nyolc órát vagy annál is többet dolgozó eladókét. Ami pedig utcai rendkívüli légszennyezést illeti, ilyenkor más városokban az autóforgalmat korlátozzák, Budapesten viszont ingyenessé tették a parkolást, ami még több autót vonzott a városközpontba.

Elkerülhető (lett volna) a BKV-viteldíjak emelése

A Fővárosi Önkormányzat városüzemeltetési bizottsága a közeljövőben külön napirendként megvitatja a Levegő Munkacsoport javaslatát, amely egy gyorsan és kis költséggel megvalósítható dugódíjra tesz javaslatot. Ennek bevezetésével csökkennének a dugók és a levegőszennyezés, ugyanakkor a BKV többletbevételhez jutna. A civil szervezet a BKV részére ajánlást  juttatott el arról, hogy milyennek szeretné látni a cég tevékenységét. A sok tiltakozás - köztük a Levegő Munkacsoporté  - ellenére a Fővárosi Közgyűlés ismét drasztikusan emelte a BKV viteldíjait. A Levegő Munkacsoport tanulmányában rámutatott, hogy az áremelés a megoldás helyett csak tovább ront a helyzeten.

Tehergépkocsik behajtási díja Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés decemberi 17-én elfogadta azt a rendeletet, amely jelentősen kiterjeszti azokat a területeket, ahová a tehergépkocsik csak engedéllyel hajthatnak be, és a behajtási díjat is sokszorosára emeli. Ezzel egy jelentős lépést tett azon pontok megvalósítására, amelyeket a Levegő Munkacsoport és a Greenpeace javasolt a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel folytatott korábbi egyeztetéseken.

Kamionok útdíja: határozat volt, nincs

Az országgyűlés a 2007. évi utolsó munkanapján este elsöprő többséggel megszavazta Podolák György (MSZP) és Lakos Imre (SZDSZ) indítványát a tehergépkocsik elektronikus útdíjáról szóló országgyűlési határozat érvénytelenítésére. Az indok az volt, hogy az útdíjat csak 7,5 tonna össztömegnél nagyobb tehergépkocsikra lehessen kivetni, nem pedig a 3,5 tonna felettiekre, amint az a határozatban szerepelt. Ez tulajdonképpen megfelel a Levegő Munkacsoport korábbi javaslatának, amely szerint az útdíjat fokozatosan kell bevezetni. A gond "csupán" az, hogy ezáltal ismét bizonytalanná vált az útdíj bevezetésének időpontja - annak ellenére, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nyilatkozata szerint a GKM "továbbra is közlekedésfejlesztési stratégiája nélkülözhetetlen alappillérének tekinti a használatarányos, elektronikus útdíjfizetés magyarországi bevezetését." Egyébként a matricás úthasználati díj kiterjesztésének eredményeiről szóló minisztériumi sajtónyilatkozat is bizonyítja a Levegő Munkacsoport álláspontjának helyességét arról, hogy az útdíj jelentős többletbevételt eredményezhet az állam részére és egyúttal elősegíti a környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági célok megvalósítását.

Árkád 2: zajvédő fal helyett bevásárlóközpont

Újabb bevásárlóközpontot terveztek Zugló és Kőbánya határára. A kétszáz méter hosszan elnyúló, hetvenezer négyzetméter szintterületű Árkád mellé nyolcvan méter hosszú, százharminchét méter széles, húszezer négyzetméter szintterületű új plazát terveztek, "Árkád 2" elnevezéssel. A hatástanulmány szerint az új létesítmény nem okoz számottevő környezeti terhelést a környező lakóépületeknek. A Levegő Munkacsoport hiányosnak tartja a hatástanulmányt.

Koronázó városból plazaváros?

Székesfehérvár szívében van egy "murvás parkolónak" hívott, mintegy másfél hektáros terület, amelyet most az önkormányzat értékesíteni szeretne. A korábbi rendezési tervek szerint ide 40 százalékos beépítés mellett 12,5 méter párkánymagasságú épületek kerülhetnének. Az eladás esélyének növelése érdekében azonban ezt a szabályozást 75-80 százalékos beépítésre és részlegesen 30 méteres párkánymagasságra kívánják emelni. Nincsenek azonban elképzelések arról, hogy milyen funkciók kerülhetnek a helyszínre. A Levegő Munkacsoport folyamatosan szorgalmazza, hogy az önkormányzatok értékes belső telkeinek értékesítését minden esetben előzze meg széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés, valamint az igények felmérése alapján kidolgozott részletes, gazdasági-társadalmi és környezeti szempontból megalapozott koncepciók elkészítése.

Börgöndön is lesz repülőtér?

Miközben a civil szervezetek a lakosság figyelmét igyekeznek ráirányítani a debreceni repülőtér bővítésének és a tervezett székesfehérvári repülőtér megépítésének ártalmas környezeti hatásaira, addig a beruházók perekkel és sokmilliós kártérítéssel fenyegetik őket. A kormány pedig januárban dönt a repülőtéri beruházásokról. A Levegő Munkacsoport a környezeti károkra már korábban felhívta a figyelmet.

Balaton-törvény: tiltott vízpartok

A Balaton vízpartját jókora szakaszokon elzárták a nyilvánosság elől. Sok országban a vízpartok nem privatizálhatók, közösségi tulajdonban vannak. A Balaton-törvény tervezett módosítását véleményezte a Levegő Munkacsoport. Azt javasolja, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú társaságok, intézmények vízparti telkeinek partszakaszát legalább 30 méter széles sávban különítsék el, hogy azok egy esetleges későbbi privatizáció alkalmával is közösségi tulajdonban maradjanak.

M0-s: betont a patak helyére?

Az M0-s autópálya építése miatt veszélybe került Budapest egyik legértékesebb természeti területe, a Szilas-patak és a Naplás-tó környéke.

ilyen volt, ilyen lett

Ilyen volt,                                                                                           ilyen lett

Árampiac: késnek a jogszabályok, elégtelen a kommunikáció

Elégtelennek tartja a Levegő Munkacsoport a villamos energia piacnyitásával kapcsolatos kommunikációt, a fogyasztók, elsősorban az önkormányzatok, vállalkozások tájékoztatását. Erre a célra látszólag nincsenek forrásai az illetékes minisztériumnak. Mint azt ugyancsak többször szóvá tettük, a legtöbb önkormányzatnál nincs energetikus.

Egészségügy: együttműködés a népszavazásért

Több más civil szervezettel együtt a Levegő Munkacsoport is csatlakozott a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok közös népszavazási kezdeményezéséhez az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló, 2007. december 17-én elfogadott törvény hatályon kívül helyezéséért.

KITEKINTŐ

Túl a GDP-n

A vezető politikusok világszerte úgy tekintenek a bruttó hazai termék (GDP) növekedésére, mint országuk fejlődésének legfontosabb mutatójára. Azonban egyre több szakértő fejezi ki kétségeit ennek helyességével kapcsolatban. A Levegő Munkacsoport is már hosszú évek óta mutat rá a GDP hiányosságaira, és javasolja az alternatív mutatók kidolgozását és alkalmazását. Nemrég az Európai Bizottság, az OECD, a Római Klub és más intézmények rendeztek konferenciát Brüsszelben "Túl a GDP-n" címmel. A rendezvényen, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Unió elnöke nyitott meg, a Levegő Munkacsoport képviselője is részt vett.

Zöld bírálat az EU költségvetéséről

Az Európai Unió költségvetése ellentmond az EU saját állásfoglalásainak és irányelveinek, mivel sokkal inkább az éghajlatváltozás felgyorsításához járulnak hozzá, mint a veszély csökkentéséhez - állapítja meg a brit Zöld Szövetség tanulmánya.

Az EU az éghajlatváltozásról

Az éghajlatváltozás és veszélyei ma már tények, amelyeket többé nem lehet az asztal alá söpörni, hanem hosszabb távon együtt kell élnünk velük. E felismerés ölt testet az Európai Unió utóbbi időben született elemző, illetve vitaindító dokumentumaiban: köztük két zöld könyvben és a földi hőmérséklet legfeljebb 2 Celsius fokkal történő felmelegedéséhez szükséges intézkedéseket taglaló közleményben is. A Levegő Munkacsoport megbízásából egy rövid áttekintés készült ezekről az anyagokról.

ESEMÉNY

Volt

Aarhus - nagyító alatt

Az Európai ÖKO-Fórum szervezésében Genfben továbbképzésre került sor, amelynek célja a társadalmi részvételi jogok alapdokumentumának számító Aarhusi Egyezmény Panaszeljárásának részletes megismertetése volt. Az eseményre jórészt olyan európai és közép-ázsiai civil szervezetek kaptak meghívást, amelyek korábban már panaszt tettek az illetékes ENSZ-Bizottságnál az Egyezmény megsértése miatt. A Levegő Munkacsoport is ezek közé tartozott: komoly visszhangot kiváltó panasza nyomán egy igen jelentős fejlemény történt.

Az első Levegő Klub

Telt ház előtt tartotta meg előadását dr. Juhász Árpád geológus-kutató a Levegő Klub első estéjén decemberben. Az ismeretterjesztő televíziós a természeti katasztrófákról beszélt a környezetvédők körében. Összefoglalójában elmondta, hogy bár a föld történetében egy spontán felmelegedés folyamata zajlik, ehhez hozzájárul az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás. Majd figyelmeztetett arra, ha az ember csupán egy százalékban befolyásolná a föld éghajlatát, akkor is azonnal cselekedni kellene, de ez az arány ennél feltételezhetően jóval nagyobb.

Lesz

Fodor Gábor a Levegő Klub következő vendége

Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter lesz a Levegő Klub következő vendége január 31-én 19 órakor a Makadám Klubban (Millenáris Park, 1024 Budapest, Lövőház utca 37.). A beszélgetésen részt vesznek a Rába habzása ellen tiltakozó civil szervezetek: a Greenpeace, a Reflex, a PRONAS, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Rába Szövetség.

A LEVEGŐ MUNKACSOPORT A SAJTÓBAN

Zöldhullám

Minden héten új témával jelentkezik a Levegő Munkacsoport a FigyelőNet blogjában, amelyet másik három környezetvédő civil szervezettel közösen írunk. Olyan témákat vetünk fel a Zöldhullámban, amelyek mindenkit érintenek. Legutóbb a kamionforgalomról,  előtte pedig A parkolás guruló forintjai címmel írtunk a sokakat érintő kaotikus helyzetről, illetve arról, hogy ennek mekkora szerepe van főváros közlekedési zsúfoltságában és a budapesti levegő szennyezettségében.

A Levegő Munkacsoport a sajtóban

Szerkeszti: Szép Zsuzsa
Felelős kiadó: Lukács András
Nyomtatható változat itt letölthető.
A Lélegzetnyi korábbi számai itt megtalálhatók.

Észrevételeiket a hirlevel@levego.hu címen várjuk, a hírlevélről leiratkozni ugyanezen a címen lehet!