Útdíj helyett az uniós források pazarlása
Kavicsbányák: a beruházók nem tűrnek ellenállást Budai Skála: Nagyberuházás kiskapuval Molotov-koktél a környezetvédőknek? Levél a főpolgármester helyettesnek: az utasoknak mennyibe kerül a járatritkítás? A Magyar Logisztikai Stratégia katasztrófát vetít előre
A felperes meghallgatásával folytatódott a próbaper Prágai konferencia a teherfuvarozásról A városi teherszállítás Magyarországon
Fenntartható városi közlekedés Környezetvédő Civilek Országos Találkozója
Tanulmány a biológiai sokféleségről Egy nyertes pályázat eredményei
|
Útdíj helyett az uniós források pazarlása Uniós támogatással épített utakra nem lehet a kívánt mértékű útdíjat kivetni - ezzel indokolta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, hogy miért halasztódik a tehergépkocsik elektronikus útdíjának bevezetése. A Levegő Munkacsoport már másfél évvel ezelőtt eljuttatta a kormánynak álláspontját, mely szerint az új utakat nem uniós pénzből kellene építeni, hanem a használókkal (nagyrészt a külföldi kamionosokkal) megfizettetni, és az így felszabaduló forrásokat más célokra kellene fordítani - például a tömegközlekedés, a vasút fejlesztésére, energiahatékonysági beruházásokra vagy városrehabilitációra. A késlekedés okára a Gazdasági és Szociális Tanács februári ülésén derült fény, ahol Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke kifogásolta, hogy egyre késik a tehergépkocsik útdíjának bevezetése. Válaszában Bajnai Gordon megjegyezte, igyekeznek mielőbb elfogadható megoldást találni. |
Mintegy ezer ember gyalogolt a síneken az Astoria és a Deák tér között a tiszta levegőért február közepén. Azért, hogy a főváros illetékesei végre ne piSZMOGjanak. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek petíciót adtak át a civilek, melyben követelték a hiteles tájékoztatást, előnyt a tömegközlekedésnek, a dugódíj bevezetését, teherautó-forgalom csökkentését, kerékpár- és gyalogosbarát várost, valamint több zöldfelületet. Öt nap múlva a fővárosban már 35. alkalommal haladta meg az egészségügyi határértéket a levegő szennyezettsége. A hatályos jogszabályok szerint ebben az esetben az önkormányzatnak intézkednie kellett volna. Ehelyett azonban a Levegő Munkacsoportot vádolta meg sajtóközleményben azzal, hogy riogat. Egyúttal tovább passzolta a labdát: mondván, ők nem tehetnek semmit, mindenről csak a környezeti tárca dönthet. A környezetvédelmi törvény szerint azonban az önkormányzatok, ha szükséges, hozhatnak szigorúbb szabályozást. Minisztérium: a labda a fővárosnál van A minisztériumnak elfogyott a hatásköre - nyilatkozta a Környezetvédelmi Minisztérium környezetvédelmi osztályának főmunkatársa a Hír TV Zöldövezet című műsorában (2008. február 11-én 18.30 és 22.30 órakor). Varga Juditot arról faggatta a riporter, hogy kinek kellene lépnie ahhoz, hogy javuljon főváros levegője. A főmunkatárs szerint a levegőtisztaság javítására a minisztériumnak a szakmai egyeztetéseken kívül másra már nincs hatásköre. "A labda ez ügyben a Fővárosi Önkormányzatnál van" - mondta szó szerint. Amint elmondta, a hosszú távú tervek készen vannak, a minisztérium nem tehet többet. A Levegő Munkacsoport több alkalommal felhívta a Fővárosi Önkormányzat figyelmét arra, hogy a levegő tisztasága védelmében neki kell lépnie. A főváros vezetése mégis mindig elhárította magától a felelősséget és a minisztériumra mutogatott. |
Kavicsbányák: a beruházók nem tűrnek ellenállást Az új kavicsbánya-nyitási kérelmekre hiába adnak határozott nemleges nyilatkozatokat az önkormányzatok, hatályos településrendezési tervükre és helyi építési szabályzatukra hivatkozva. A bányavállalkozók nem törődnek bele az elutasításba, inkább a környezetvédelmi eljárás halasztását kérik, abban bízva, hogy ez idő alatt kellő nyomást gyakorolhatnak az önkormányzati testületekre, hogy módosítsák szabályzatukat, és tegyék hozzáférhetővé az ásványi vagyont. Ha ez a gyakorlat folytatódik, Pest megye déli részének települései elveszíthetik termőföldjeiket, hiszen alattuk értékes és kapós ásványi kincs rejlik, amelynek kiaknázása vizesgödörré változtatja külterületüket. A Levegő Munkacsoport - felismerve a kavics nagyarányú kitermelésének káros hatásait - évek óta vesz részt a kavicsbánya-nyitási kérelmek környezetvédelmi eljárásában. Az ilyen kérelmek azonban az utóbbi időben annyira elszaporodtak, hogy a civil szervezet alig bírja követni azokat. Budai Skála: Nagyberuházás kiskapuval Miként lehet kikerülni, hogy az érintettek, a környék lakói ne akadályozzanak meg egy hatalmas beruházást, amely rontaná az életkörülményeiket? A beruházók csúsztatják az engedélyeket. Például úgy intézik, hogy az építési engedélyt hamarább kapják meg, mint a környezetvédelmit. Ezzel komoly nyomást gyakorolnak a környezetvédelmi hatóságra, és megnehezítik az érintett lakosság részvételét az eljárásban. A budai Skála helyén épülő "új városközponttal" is ez történt. A lebontott, húszezer négyzetméter bruttó szintterületű Skála áruház helyett a tervezett beruházás nyolcvannyolcezer négyzetméter összes szintterületet tartalmazna. Molotov-koktél a környezetvédőknek? Molotov-koktélt dobtak a Piliscsabáért Egyesület aktivistájának házára, aki a Levegő Munkacsoporttal közösen tett büntető feljelentést a Pest megyei főügyészségnél természetkárosítás miatt. Egy lakossági bejelentés alapján kiderült, hogy egy magánkézben lévő erdő értékes 50-100 év közötti csertölgyei váltak a pusztítás áldozataivá. Az egyesület értesülései szerint a tulajdonos szállodát, vadászházat szándékozik építeni a kiírtott erdő helyén, annak ellenére, hogy sem a beruházásra, sem a fák kivágására nem rendelkezik engedéllyel. Piliscsaba jegyzője erdőírtás ügyében intézkedést kért a Fővárosi és Pest Megyei Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságától. Levél a főpolgármester helyettesnek:
A BKV menetrendjét szabályozó paraméterkönyv bármilyen változtatása esetén meg kell vizsgálni mennyi időt takarítanak majd meg az utasok, és ez forintban kifejezve milyen eredménnyel jár. Ezért a Levegő Munkacsoport levelet írt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek, kérve, hogy végeztesse el a vizsgálatot és adjon tájékoztatást annak eredményéről. A 4-es metró megépítésének gazdaságosságát is ilyen módon határozta meg a Fővárosi Önkormányzat, tehát nem lehet kétséges, hogy ugyanezt a módszert kell alkalmazni a paraméterkönyv bármilyen változtatása esetén. A Magyar Logisztikai Stratégia katasztrófát vetít előre A Magyar Logisztikai Stratégia (MLS) tulajdonképpen egy katasztrófát jelez előre, hiszen a környezetszennyezés jelentős növekedését irányozza elő, miközben annak csökkentésére lenne szükség - állapította meg a Levegő Munkacsoport. Szintén élesen bírálta a stratégiát szakmai véleményében Fleischer Tamás, a Magyar Közlekedési Klub elnökségi tagja. Kifogásolja, hogy a logisztikai stratégia a tranzitforgalom növelését, illetve a magas szállításigényességű ágazatoknak az előnyben részesítését tekinti elérendőnek, pedig nincs olyan hazai gazdaságstratégia, amelyik ezt jelölte volna meg célként. |
A városi területeken élő fák akár negyedével is csökkenthetik a szállópor mennyiségét. A 10 mikrométernél kisebb átmérőjű szilárd légköri szennyezőket (PM10), melyek egészségkárosodást okozhatnak, a növények levelei képesek megkötni a levegőből. Egy brit tanulmányban két helyszínen (Glasgow és Közép-Anglia) értékelték, hogy a fák lombkoronája milyen mértékben képes a szállópor kiszűrésére. A vizsgálatok során becsléseket végeztek arról, hogy a további fatelepítések milyen mértékben befolyásolnák a terület porszennyezettségét. A Piliscsabáért Egyesület, a Levegő Munkacsoport tagszervezete az Uradalmi Házban január 25-én adott fogadásán jelentette be a Zöld Hullám Rádió elindítását. Az egyesület kisközösségi rádiója egyelőre naponta 7-9 és 16-18 óra között hallgatható az FM 101,8 hullámhosszon (ha valaki nem hallja, kérjük, tájékoztassa a műsorszerkesztőket a zhr@zhr.hu címen). Ugyanitt várjuk önkéntes munkát vállaló szerkesztők, riporterek, jelentkezését. |
A felperes meghallgatásával folytatódott a próbaper A bíróság február 25-én meghallgatta Gyömrei Andreát, aki beperelte a Fővárosi Önkormányzatot. A hölgy a perben arra hivatkozott, hogy a város szennyezett levegője miatt alakult ki súlyos, visszafordíthatatlan asztmája. Mint mondta, ha tiszta levegőn tartózkodik, például a hegyekben, akkor rövid időn belül tünetmentessé válik. A Fővárosi Önkormányzat jogi képviselője szerette volna elérni, ha a pert pusztán kártérítési perként kezeli a bíróság, s ha igen, akkor azt kifogásai alapján elutasítja. Ahhoz sem járult hozzá, hogy a Levegő Munkacsoport és az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége beavatkozóként belépjen a perbe. Erről a későbbiekben dönt a bíróság. A következő tárgyalás június 10-én lesz. Nem előrejelzés, hanem tendencia Hazánk középhőmérséklete évtizedenként átlagosan egy tized fokkal emelkedik, ez állapítható meg a korábbi adatok elemzésével. Az előző évtizedek alapján a lehulló csapadék mennyisége csak kisebb mértékben csökkent, de annak eloszlása kedvezőtlenebbé vált. Télen és ősszel jellemzően emelkedik a csapadék mennyisége, míg a növényzet és a mezőgazdaság szempontjából fontosabb nyári félévben csökken annak mennyisége. Kedvezőtlen hatás továbbá, hogy növekszik az időjárás szeszélyessége, egyre gyakoribbak az intenzív és emiatt gyakran jelentős károkat okozó esőzések - ez derült ki azon a meteorológiai konferencián, amelyen a Levegő Munkacsoport is részt vett. Prágai konferencia a teherfuvarozásról Provokatív nyitóelőadásra kérték fel Lukács Andrást, a Levegő Munkacsoport elnökét annak a prágai konferenciának a szervezői, ahol egy uniós program keretében azt vitatták meg, miként lehet csökkenteni a teherfuvarozás környezeti ártalmait. Bár a rendezvényen a fuvarozási szakmai képviselői vettek részt, a provokáció nem sikerült: a jelen lévők ugyanis egyetértettek az előadásban elhangzottakkal! A tanácskozás során kiderült: sok jó ötlet, elképzelés létezik, azonban ezek csak lassan és nehézkesen nyernek teret a mindennapi gyakorlatban. A tanácskozás szünetében egy szűkebb körű beszélgetésen a világ egyik legnagyobb fuvarozó cégének munkatársa Lukács András kérdésére elmondta: a vállalatok vezetői nem érdekeltek abban, hogy változtassanak a helyzeten, hiszen az általában nem jelent előnyt a cégüknek a piaci versenyben. Ezért az állami beavatkozás elengedhetetlen a megfelelő motiváció megteremtésére. A városi teherszállítás Magyarországon A városi teherszállítás problémáira igyekszik megoldást találni az Európai Unió "Legjobb Megoldások a Városi Teherszállításban" (BESTUFS) című kutatási programja, amelynek részeként került sor egy szemináriumra Budapesten 2008. február 11-én. Bár az előadások a magyarországi városok részére is számos jó példát mutattak be, az önkormányzatok részéről sajnos nagyfokú érdektelenség kísérte a rendezvényt. A március 6-tól 13-ig tartó Trendhecc Urbánus Designművészet Kiállítás sorozaton a Levegő Munkacsoport rendhagyó módon fotókiállítással jelenik meg. A Castro Bistróban (Budapest VII., Madách tér 3.) híres magyar fotográfusok anyagaiból válogatott képeken a nagy ipari szennyezőket csodálhatjuk meg. A kiállítást Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke megnyitotta meg március 6-án. Ugyanitt március 13-án Füstös francia zenés beszélgetős esten találkozhatunk a Stop Szmog kampány szervezőivel 19 órától. Az Urbánus Design Művészeti Fesztivál keretében a város nem kívánatos részét, a szmog láthatatlan "monstrumát" ismerhetjük meg. Tudjuk meg hát, mit szívunk! Fenntartható városi közlekedés Az ELTIS nemzetközi projekt konzorcium 2008. április 14-16. között Budapesten tartja következő nemzetközi tanfolyamát. Témakörök: városi közlekedésbiztonság, kerékpározás és forgalomszervezés. A tanfolyamot egy fél napos budapesti tanulmányút követi. A részvétel ingyenes. Az angol nyelvű tanfolyamra elsősorban már legalább néhány éves, a témákhoz kapcsolódó munkatapasztalattal rendelkező résztvevőket várunk. További részletek és jelentkezési lap: Heves Gábor, Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ, 06-26-504-045, gheves@rec.org. Jelentkezési határidő: 2008. március 14. Környezetvédő Civilek Országos Találkozója Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és Dióssy Gábor gazdasági és közlekedési államtitkár is részt vesz a Környezet- és Természetvédő Szervezetek XVIII. Országos Találkozóján, amelyet március 27. és 30. között tartanak Pécsett. Az idei találkozón a Zöld államháztartási reform lesz a fő témája a Levegő Munkacsoportnak. További szekciókat vezetünk a vegyi anyagok és a növényvédő szerek jelentősége és szabályozásának változása (Pál János, Levegő Munkacsoport) és a városi környezet témakörében (Beliczay Erzsébet, Levegő Munkacsoport; Kovács Bence, Független Ökológiai Központ. |
Február 29-én zárult le a Zöld Levél Program pályázatának II. fordulója. A kuratórium döntése alapján a nyertes pályázatok március 15-ig felkerülnek a honlapunkra. Megkezdődött a FÜVESKERT Program iskolák és óvodák részére. Az első körben négy terézvárosi és három erzsébetvárosi helyszínen hozunk létre úgynevezett füveskertet. A Gödöllői Szent István Egyetem Tessedik Sámuel ösztöndíjas hallgatóinak közreműködésével alakítunk ki minden intézményben egy-egy 15-20 négyzetméteres ágyást, amelybe gyógy- és fűszernövényeket ültetnek a gyerekek. Emellett előadások, gyermekfoglalkozások keretében ismerkednek gyógy- és fűszernövényekkel, illetve a környezetvédelemmel. A terveket Deák Adrienn kerttervező készíti. Dr. Kristin Faurest, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az ötletadója a Gyógyító Kertek Programnak. Ennek keretében idősek otthonát, fogyatékosok napközi otthonát, hajléktalanszálló, valamint büntetésvégrehajtási intézet udvarát zöldítjük. Tanulmány a biológiai sokféleségről A Budapesti Corvinus Egyetem doktori iskoláján résztvevő munkatársunk, Szabó Zoltán felmérést végez a Terézvárosban és a Mezőföldön arról, hogy milyen helyet foglal el a lakosság értékrendjében a biológiai sokféleség. A kutatás eredményeit egyebek mellett felhasználják majd a települések biológiai aktivitásértékét meghatározó szabályozási javaslatokban, illetve a további tudatformáló tevékenységekben. Egy nyertes pályázat eredményei A nedves idő sem riasztotta el az újlipótvárosi Radnóti utca 26. lakóit február 29-én az esti pecsenyesütéstől, amelyet a nyertes pályázatuk kivitelezésének beindítása alkalmából rendeztek. A keretes beépítéssel épült ház kertje szerencsés fekvésű, mert négy másik társasház kertjével alkot egy védett, biztonságos egységet. A rendezvényt figyelemfelkeltésre is szánták. Szeretnék, ha a másik négy ház is csatlakozna a felújításhoz, és létrejönne egy többcélú, időseknek és fiataloknak egyaránt felüdülést nyújtó, ápolt sziget a téglarengetegben. A közösségi érzés erősítésében Mihalik Gabriella, Kanadában tanult közösségfejlesztő és Nun András az Autonómia Alapítvány vezetője mellett sok helyi lakos is segített. |
A LEVEGŐ MUNKACSOPORT A SAJTÓBAN Újabb pláza-balhé, mégsem örülnek a helyiek? "Bontással kezdődött Budapest egyik legforgalmasabb és leginkább szégyenfoltnak minősülő csomópontja, Kőbánya-Kispest átépítése, ahol jövőre készülhet el egy háromszintes bevásárlóközpont. A beruházó szerint a kerületiek lelkesednek a fejlesztésért, holott nemrégiben csak rendőrségi közbelépéssel sikerült rendezni a végállomás üzlettulajdonosai és az önkormányzat közötti vitát. A Levegő Munkacsoport szerint újabb idegen test épül a városban - írta a stop.hu február 29-én. A Levegő Munkacsoport a sajtóban
|
|
Magyar nyelvű cikkeink, tanulmányaink angol nyelvű megjelentetéséhez fordítókat keresünk. A jelentkezéseket a vargarita@levego.hu címre vagy a 411-0509-es telefonszámra várjuk. |
Szerkeszti: Szép Zsuzsa |
Észrevételeiket a hirlevel@levego.hu címen várjuk, a hírlevélről leiratkozni ugyanezen a címen lehet! |