Beszámoló a prágai Károly Egyetem által szervezett előadássorozatról mely környezeti blokkjának témája a környezeti adózás volt.

A 2002. november elsejére a prágai Károly Egyetem által szervezett előadássorozat környezeti blokkjának témája a környezeti adózás volt, az előadók között pedig voltak olyanok akik főleg elméleti tudással, mások főként gyakorlati tapasztalattal rendelkeztek. A hallgatóság nagy része cseh volt, a meghívottak előadók viszont túlnyomórészt külföldiek, így az ott elhangzottak nemzetközi tudásra és tapasztalatra épültek.

A környezeti adózásról bizonyos tekintetekben konszenzus látszott kialakulni, bár voltak nem mainstream ötleteket felvető előadók is, mint például a cseh Bedrich Moldan professzor, aki előadásában azt hangsúlyozta, hogy csak az önkéntes környezetpolitikai eszközök lehetnek hatásosak, ezzel szemben a környezeti adózás, a többi gazdasági eszközzel együtt, a kötelező érvényű eszközök csoportjába sorolható. Érveivel nem győzte meg a többi előadót és a hallgatóságot általában, legtöbben támogatták az adók környezetpolitikai alkalmazását.

A kettős hozam elméletét, miszerint a környezeti adózás hasznot hozhat egyrészt a negatív környezeti externáliák csökkentésén keresztül, másrészt a bevételek lehetővé teszik más torzító adók (pl. munkára, termelésre kivetett adók) csökkentését, többen megkérdőjelezték, de legalábbis ritka kivételnek vélték. Tomas Zylicz, volt lengyel környezetvédelmi miniszter és nemzetközi tekintéllyel rendelkező környezetgazdász hangsúlyozta, hogy a környezeti adók közül azok esetében számíthatunk hosszú távon stabil bevételre, ahol megmarad a környezeti hatás, illetve a környezetre káros tevékenység, termék, amire az adót ki lehet vetni. A rugalmatlan kereslettel rendelkező termékekre kivetett termékadó például tipikusan nem környezeti hatásossága, hanem bevételteremtő képessége miatt kerül alkalmazásra. Ezzel szemben a hatásos környezeti adók rövid vagy hosszú távon az adóalap megszüntetését eredményezik. Zylicz az energiahordozókra kivetett adót ritka kivételnek tekintette, amely képes környezeti hatást elérni, és bevételeket is teremteni. Nils Axel Braathen az OECD képviseletében azt a nézetet képviselte, hogy még a rugalmatlan kereslettel rendelkező energiahordozók esetében is elérhető tényleges környezeti haszon ökoadóztatással. Az OECD egyik tanulmányára hivatkozva megállapította, hogy az adók 10%-kal történő emelése az energiafogyasztás 6%-os csökkenését eredményezi. Lutz Mez a berlini Freie Universität képviseletében megállapította, hogy Dániában az ökoadó reform hatással volt a benzin és dízelfogyasztásra, vasúti utak számára, és a közös autóhasználatot lebonyoslító vállalatok gazdasági növekedésére is.

Bár a kettős haszon létét egy adott környezeti adó esetében mind a közgazdasági elmélet, mind a gyakorlati tapasztalatok általában cáfolni látszottak, egy teljes környezeti adórendszernek lehet egyszerre bevételteremtő és környezet károsítást csökkentő hatása, amennyiben az adórendszer tartalmaz bevételteremtő és környezetileg hatásos környezeti adókat is. A környezetvédelmi adóreformnak Hajek, a cseh környezetvédelmi minisztérium képviseletében háromszorosan hasznos eredményt tulajdonított, amely környezeti, gazdasági, és társadalmi hasznokban is jelentkezik.

Több résztvevő hangsúlyozta, hogy mivel a környezeti adóbevételek nem fejezik ki a környezeti adó hatásosságát, egy ország ökoadó rendszere nem ítélhető meg az alapján, hogy bevételeinek mekkora része származik környezetvédelmi jellegű adókból. Ez egy különösen hangsúlyos gondolat volt, mivel jelenleg eléggé elterjedt az olyan jelzőszámok használata, amelyek az ökoadó bevételeket vagy a GDP, vagy az összes adóbevétel arányában kifejezve végeznek országok között összehasonlítást. Rumen Gecsev, volt bolgár miniszterelnök-helyettes pedig rámutatott arra, hogy az ilyen összehasonlítások a különböző országok eltérő gazdasági helyzete miatt is értelmetlenek. Míg Csehországban, Lengyelországban és hazánkban is az ökoadókból származó bevételek a GDP százalékában kifejezve elérik számos fejlett országra jellemző szintet, addig ezek abszolút mértékben csak töredékét jelentik a fejlett országok környezeti adókból származó bevételeinek.

A környezeti adókkal kapcsolatos ismeretterjesztés fontosságát hangsúlyozta Simon Dresner. Az EU számára végzett PETRAS projekt keretében vizsgálták EU szerte a lakosság hozzáállását az ökoadókhoz. Az eredmény azt mutatta, hogy még a leginkább környezettudatos, ökoadókat széles körben alkalmazó kormányok országainak lakossága sem rendelkezett több információval az átlagos európainál az ökoadók céljáról, hasznáról. Az adókról alkotott általános felfogás az volt, hogy azok célja a bevételek növelése, és általános értetlenség és gyanakvás fogadta azt a kijelentést, miszerint az ökoadók növelése megengedi a munka terheinek csökkenését, és emellett még környezeti hasznokkal is jár.

A környezeti adókkal kapcsolatos ismeretterjesztés és kampányolás fontosságát hangsúlyozta Sylvain Chevassus, az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) munkatársa (ez egy össz-európai civil szervezet, amely az EU döntéshozatalát igyekszik befolyásolni), és Martin Bursik volt cseh környezetvédelmi miniszter is, azonban más szempontból, mint Dresner. Chevassus a civil szervezetek és a döntéshozók közötti együttműködés érdekében látta szükségesnek a tájékoztatást és információcserét, míg Bursik a cseh tapasztalatból vonta le a különböző minisztériumok között együttműködés szükségességét. Mind Bursik, mind Chevassus nagy lehetőséget láttak a környezetvédelmi adóreformban. Bursik azt gondolta, hogy a környezetvédelmi adóreform lehetővé tenné a munkaadók és munkavállalók terheinek állandó szinten tartását (a cseh kormány ígérete szerint a 2000. év szintjén maradnának ezek a terhek 4 éven keresztül) a szükséges források előteremtése mellett, azonban a környezetvédelmi és pénzügyminisztériumok közötti összefogás hiánya Csehországban gátját szabja a környezetvédelmi adóreform megvalósításának. Az EEB szerint pedig az EU-ban 2010-re lehetséges lenne 10%-kal csökkenteni a munkára kivetett adóterheket, amennyiben sor kerülne a környezetvédelmi adóreformra. Chevassus hangsúlyozta, hogy jelenleg az EU-ban az adók 84%-át az emberi erőfeszítésre vetik ki, és az adóbevételeknek csupán 7-8%-a származik környezeti adókból.

A környezetvédelmi adóreformmal kapcsolatosan gyakran hangoztatott félelmeket igyekezett eloszlatni Chevassus és Braathen, az OECD képviselője is. Chevassus két okot talált arra, hogy a döntéshozók félnek az ökoadók emelésétől: az adóztatott iparágak nemzetközi versenyképességének csökkenése és az alacsony jövedelmű háztartások terheinek emelkedése. Chevassus és Braathen is hangsúlyozták, hogy az OECD által végzett tanulmányok nem találtak semmilyen negatív összefüggést az ökoadók és a versenyképesség között. Braathen ugyanakkor kiemelte, hogy gyakran a magas energiafogyasztású iparágak mentességet élveznek az adó megfizetése alól. Chevassus a DIW tanulmányára is hivatkozott az ökoadók gazdasági növekedést hátráltató vélt hatásának cáfolására. Ez a tanulmány a német környezetvédelmi adóreformtól a munkavállalók és munkaadók terheinek csökkentését és ennek következtében 250 ezer új munkahely teremtését jelezte előre. Chevassus hangsúlyozta, hogy a munkaintenzív szolgáltató szektorok számára nagy előnyökkel járhatna az adórendszer környezetvédelmi reformja, az anyagilag jobban érintett nagy energiafogyasztó iparágak számára pedig egy ármeneti időszak lehetővé tenné az átállást anélkül, hogy az energiaárak növekedése sokkot jelentene. Braathen az energiaadóztatás alól az energiaszektorok mentességét sem látta indokoltnak, amennyiben például az adót az okozott környezeti terheléssel arányosan szednék be, és azt teljes mértékben visszaforgatnák ugyanabba a szektorba, teljesítménnyel arányosan. Egy ilyen jellegű visszaforgatás történik Svédországban a nitrogénoxid-adó esetében.

A környezetvédelmi adóreform egyik következményeként az alacsony jövedelmű háztartások terheinek fokozottabb növekedése várható, mivel ezen háztartások jövedelmének nagy részét az energiával kapcsolatos (fűtés- és villanyszámla) költségek emésztik fel, és gyakran nem rendelkeznek munkából származó jövedelemmel, ezért nem kompenzálná az energiakiadásaik növekedéséért őket a munka terheinek csökkenése. Braathen és Chevassus is kiemelte, hogy a fosszilis energiahordozók, illetve azok égetéséből származó emissziók megadóztatásának emiatt együtt kell járnia jól megtervezett szociális jellegű intézkedésekkel.

Sok szó esett az energiahordozók megadóztatásáról. Többen is megállapították, hogy a világon majdnem mindenütt a dízel üzemanyag adórátája alacsonyabb, mint a benziné, holott az externális költségek a dízel esetében magasabbak, az nagyobb környezetszennyezéssel jár. Nem került említésre, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a közúti teherszállítás dízel üzemanyagú járműveken történik. Milan Scasny, az előadássorozat környezeti blokkjának szervezője megállapította, hogy az üzemanyagokra kivetett adó változatlanul hagyása valójában azok reálértékének csökkenését eredményezi az infláció hatására. Fontosnak tartotta, hogy az adó mértékének meghatározása esetében vegyék figyelembe az energia árának hosszú távú alakulását is, ugyanis az energiafogyasztás csökkentésére késztető hatás a teljes fogyasztói ár formájában jelentkezik, és amennyiben egy adott üzemanyag világpiaci ára csökken, akkor az adó növelésének hatása nem érvényesül megfelelően.

Az előadáson többen is hangsúlyozták, hogy a környezetvédelmi adóreform kialakítása során komplex szemléletre van szükség. Gecsev szerint többek között szükség van az adórendszer struktúrájának, hatályának, a kivételek, elosztási hatások figyelembevételére. Több előadó is hangsúlyozta, hogy nem adóreformról, hanem átfogó költségvetési és gazdasági eszköz reformról kell beszélni, amely magába foglalja olyan eszközök újraértékelését is, mint a díjak és járulékok, támogatások és forgalmazható engedélyek. Annak hiábavalóságát hangsúlyozta Moldan, hogy az EU, míg a környezeti adózás tekintetében éllovasnak számít, és számos környezeti témában a világ számára példát mutatott Johannesburgban is, nem mutat semmilyen hajlandóságot számos, környezetileg káros támogatásának leépítésére, például a mezőgazdaságban. Braathen is hangsúlyozta, hogy a környezetileg káros támogatások leépítése jelenleg az OECD egyik prioritásai közé tartozik, az ökológiai adóreform önmagában nem elegendő. Moldan és Jilkova hangsúlyozták, hogy egy megfelelően működő környezetvédelmi adóreform megvalósítása adminisztratív és monitoring terhekkel jár, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, és az adórendszer tudományos kialakítása szükséges. Emellett a piaci alapon működő eszközök nem tesznek szükségtelenné más eszközöket, például a tiltások és határértékek, alkalmazását.

Kelemen Ágnes