Szigorítják az új bevásárlóközpontok létesítését?

Ezentúl csak az illetékes kamarák engedélyével létesülhetnének 500 négyzetméter feletti üzletek, kereskedelmi egységek, ha a kormány elfogadja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatát. A Levegő Munkacsoport már régóta szorgalmazza ennek az intézkedésnek a bevezetését, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy további lépések szükségesek a helyi termelés előnyben részesítése és a biztonságos élelmiszerellátás érdekében.
Jelenleg az önkormányzatok saját hatáskörben döntenek a kereskedelmi létesítmények építési engedélyeinek kiadásáról. Egy tervezett jogszabály szerint azonban egy meghatározott méretnél nagyobb kereskedelmi létesítmény esetén az illetékes kamarák hozzájárulását is meg kell szerezni az építési engedélyhez. Az 500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek esetében a területi kamara, a 2500 négyzetméternél nagyobbaknál pedig az országos kamara hozzájárulására lenne szükség. Továbbá a döntéshez a beruházó köteles lenne előzetes hatástanulmányt készíteni a kamara által meghatározott szempontrendszer szerint.
A Levegő Munkacsoport már röviddel a rendszerváltás után, 1991-ben rendezett nemzetközi konferenciát a bevásárlóközpontok környezeti és szociális hatásairól. 1996-ban lefordította az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) kiadványát, amelyben a régi EU tagállamok több évtizedes tapasztalatait, illetve a bevásárlóközpontok helyi termelésre és ellátásra, valamint a közlekedésre gyakorolt hatásait ismertették, és tanulságokat, megoldási javaslatokat fogalmaztak meg. A Fővárosi Önkormányzat Főépítészi Irodája felkérésére 1997-ben a Levegő Munkacsoport opponensi véleményében írta meg, hogy mire kellene ügyelni a bevásárlóközpontok engedélyezésénél. Már akkor javasoltuk, hogy az engedélyezési eljárásba – az akkori uniós tagállamok gyakorlatának mintájára – vonják be a kereskedelmi kamarákat. Az európai uniós tagság ugyanis nemcsak a közös piacot, az áruk és szolgáltatások szabad áramlását jelenti. A szabályozatlan piacon a nagyobb tapasztalattal és tőkeerővel bírók leküzdhetetlen versenyelőnyben vannak a gyengébbekkel szemben, márpedig az Unióban legalább annyira fontos közös érték kell, hogy legyen az esélyegyenlőség biztosítása és a foglalkoztatás elősegítése az ott élők számára. A helyi termelők, kereskedők érdekvédelme a régi tagországokban tehát természetes elvárás.
A kilencvenes évek végén elkészült magyar szabályozás azonban nem vette figyelembe a környezetvédők javaslatait, és csak 20 ezer négyzetméter feletti (a fővárosban Schneller István főépítész szorgalmazására hatezer négyzetméter feletti) kereskedelmi létesítményekhez írták elő a részletes környezeti hatástanulmányt. A laza szabályozás eredménye közismert: kiüresedtek a hagyományos vásárlóutcák, városközpontok, megszűntek a lakóhelyünkhöz közeli szakboltok, így a legegyszerűbb berendezésért, alkatrészért is kilométereket kell utazni. Vidéken még rosszabb a helyzet. A városoktól távol fekvő, leszakadó területeken levő kistelepülések bolt nélkül maradnak, ami az időseknek, autóval nem rendelkezőknek további nehézségeket okoz. Súlyos probléma az is, hogy a helyi vállalkozók termékei nehezebben jutnak piacra és az új kereskedelmi létesítményekben rengeteg a távoli országokból utaztatott áru. (Ennek egy további oka, hogy a fuvarozók nem fizetik meg az áruszállítás valós költségeit. E káros hatás enyhítésére már évekkel ezelőtt be kellett volna vezetni a tehergépkocsik kilométerarányos útdíját.)
Az élelmiszerek feldolgozása, kereskedelme révén szerezhető profit jelentős. A vevő az élelmiszerek folyamatos drágulását tapasztalja különösen az utóbbi hónapokban, ugyanakkor a kistermelők nem élvezik ennek előnyeit. Nagy a veszélye annak, hogy még többen hagynak fel idehaza a mezőgazdasági termeléssel a nyomott átvételi árak miatt. Az uniós élelmiszerbiztonsági szabályozás egyik gyengéje, hogy a nagy cégek termékeinél a különféle adalékok, technológiák egészségügyi hatásaival szemben engedékenyebbek, mint a helyi hagyományos feldolgozási módszerek, a kis mennyiségben forgalmazott áruk esetében. Kedvez a túlnyomó részben külföldi árut értékesítő diszkontok terjedésének az is, hogy a hazai vásárlók főként az olcsó árukat keresik, kevésbé figyelnek a beltartalomra. Ennek több oka van: magas az áfa-tartalom, alacsony a vásárlóerő, és a gazdasági válság az élelmiszerárak hirtelen meglódulásával párosult. Ugyanakkor sajnálatos, hogy az elmúlt húsz év sem volt elég a hazai termelőknek erős értékesítési szövetkezetek megszervezéséhez.
Az EU térségfejlesztéssel kapcsolatos ajánlásaiban hangsúlyosan szerepel a város és vidéke együttműködése, a kölcsönösen előnyös munkamegosztás. Amennyiben a kormányzat elfogadja az MKIK javaslatát, akkor már „csak” az marad hátra, hogy a kamarák a helyi termelők, kereskedők és vásárlók hosszú távú érdekeinek mérlegelésével, felelősen döntsenek a kereskedelmi létesítményekről.

Hírfigyelő