Buszcserét követel a lakosság

Több mint nyolcezer aláírt, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett képeslapot és egy levelet nyújtott ma át a Levegő Munkacsoport a kormány képviselőjének. Az aláírók támogatásukról biztosítják a kormány programját a súlyosan egészségkárosító részecskeszennyezés csökkentésére, és sürgetik az elavult autóbuszok mielőbbi lecserélését korszerű, lehetőleg nulla emissziós járművekre.

Az Eurobarometer közvélemény-kutatása szerint Magyarország lakosságának 75 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt 10 évben romlott a levegő minősége, és 65 százaléka úgy véli, hogy az államnak többet kellene tennie a légszennyezés csökkentése érdekében. Ugyanakkor mindössze 3 százalékuk gondolja úgy, hogy a dízeljárművek a leginkább környezetbarát gépjármű-közlekedési eszközök. Az emberek nagyon jól látják ezt a helyzetet, ugyanis a dízeljárművek jelentős kibocsátói annak a szennyezésnek, amely Magyarországon évente mintegy 16 000 ember idő előtti halálát okozza. (Ezek az emberek átlagosan több mint 10 évet veszítenek az életükből.) A fentebb már említett részecskeszennyezésről van szó, amely egyebek mellett súlyos légúti, valamint szív- és érrendszeri betegségeket idézhet elő. A részecskeszennyezés gyorsítja az éghajlatváltozást is azáltal, hogy a sarkvidékre jutva felgyorsítja a hó és jég olvadását.

A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint az államnak és az önkormányzatoknak példát kell mutatniuk a dízeljárművek okozta légszennyezés csökkentésében. Ezért örömmel fogadta, hogy Budapesten nemrég 150 korszerű autóbuszt állítottak forgalomba. Ugyanakkor ennél sokkal többre van szükség, hiszen a BKV-nál további mintegy 1000, a Volánbusznál és a vidéki tömegközlekedési vállalatoknál pedig összesen csaknem 8000 elavult autóbusz cseréjére lenne szükség. Erre kiváló lehetőséget nyújt most az, hogy az Európai Unió 85 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújt állami és önkormányzati tulajdonba kerülő nulla emissziós, illetve hibrid buszok beszerzésére. Egyes önkormányzatok már éltek, illetve élni terveznek ezzel a lehetőséggel. Magyarországon az elmúlt időszakban sikerrel mutatkozott be cseh, kínai és lengyel nulla emissziós busz, de hamarosan elkészül a számos technikai újdonságot tartalmazó magyar fejlesztésű elektromos autóbusz is.

Az aláírásgyűjtésre és a képeslapok átadására Európai Bizottság LIFE+ programja által támogatott „Tiszta levegőt!” projekt keretében került sor.

A miniszterelnöknek írt levél:

https://www.levego.hu/sites/default/files/buszcsere_orbanviktornak_1308_kzs.pdf

A képeslap:

https://www.levego.hu/letoltes/kepeslap_20120922_c.pdf

Hírfigyelő