Házhoz szállítás: a kormány egyetért a Levegő Munkacsoporttal

Válaszolt a kormány a Levegő Munkacsoportnak arra a levelére, amelyben a civil szervezet aggályait fejezte ki a házhoz szállítás megadóztatásával kapcsolatos, a sajtóban megszellőztetett tervek miatt. A Nemzetgazdasági Minisztérium a mai napon küldött válaszában leszögezi: nincsenek ilyen tervei a minisztériumnak, és a kormány kiemelt figyelmet fordít a környezet – ennek keretében a levegő – védelmére. A válaszlevelet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
|
„NGM/11114-1/2017
Tisztelt Elnök Úr!
Az Ön által küldött levelet, melyben a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek házhozszállítása kapcsán fogalmaz meg javaslatokat, köszönettel megkaptam.Az abban foglaltakhoz kapcsolódóan az alábbi tájékoztatást adjuk. A Kormány kiemelt figyelmet fordít a környezet – ennek keretében a levegő – védelmére, így minden ehhez kapcsolódó javaslatot köszönettel veszünk és megfogadunk. A Kormány kiemelt célja a kiskereskedelem fejlesztése. 2017 januárjában a részletes adatok alapján 4,8%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves alapon, így már 43 hónapja tart a forgalom bővülése. A sajtóban több hír is megjelent azzal kapcsolatban, miszerint az áruházláncok házhoz szállítási szolgáltatását is megadóztatná a Kormány azon indokkal, hogy a házhoz rendelhető napi bevásárlások számának jelentős növekedése a közúti járműforgalmat is erősen megterheli, így a környezetet is nagymértékben károsítja. Tekintettel arra, hogy az online kereskedelem kérdésköre nem érintett a jelenlegi koncepció által, ezt a felvetést nem tekintették sem a szervezetek sem a szaktárcák reális vitaalapnak sem. A Kormánynak továbbra is célja a fentiekben is említett kiskereskedelem fejlesztése és a környezet védelme, azonban ennek konkrét megvalósítására vonatkozó alternatív javaslatok még kidolgozás alatt állnak. Az Önök által küldött észrevételeket nagyon köszönjük, további javaslataikat a jövőben is szívesen vesszük. Tájékoztatjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium nem rendelkezik hatáskörrel a jogszabályok értelmezésére, ennek megfelelően jelen válaszunk tájékoztató jellegű.
Üdvözlettel:
Nemzetgazdasági Minisztérium Ügyfélkapcsolati Információs Iroda” |