Rakjuk össze együtt Magyarország légszennyezettségi térképét!

Mérj velünk! címmel elindította kampányát a Levegő Munkacsoport, amelyben levegőminőség-mérő készülék vásárlására buzdítják a lakosságot. Céljuk, hogy a légszennyezettség ugyanolyan alapinformáció legyen, mint a napi hőmérséklet.
A ma reggeli sajtótájékoztatón a projektvezető, Szegő Judit környezetkutató röviden összefoglalta, mi adja a kampány apropóját, Massay-Kosubek Zoltán az Európai Népegészségügyi Szövetségtől (EPHA) a légszennyezés egészségromboló hatásáról a legújabb kutatás eredményét mutatta be, Kardos Péter meteorológus pedig az új weboldalt, ahol mostantól a magyar levegőminőség alakulását bárki követheti percről percre, és akár utcáról utcára.
Magyarországon évente 13 ezer ember korai halálát és közel egymillió ember megbetegedését okozza a szennyezett levegő1. A legnagyobb veszélyt a gyerekekre és az idősekre jelenti2. Ráadásul a károk költségként is megjelennek az országok költségvetésében, sőt városi szinten is lehet számolni vele.
A levegőminőség mégsem része a hétköznapi témáknak. Ezen kíván változtatni a Levegő Munkacsoport azzal, hogy a MetNet meteorológiai szervezettel együtt levegőminőség-mérő készülékek vásárlására buzdítja a lakosságot. Olyan megfizethető árú készülékeket javasolnak, amelyek a szállópor mérésére szolgálnak.
A kampány célja, hogy közösen Magyarország legnagyobb légszennyezettségi térképét hozzák létre.
A részecskék mérete alapján ezek a műszerek kétféle szállópor típus tájékoztatási szintű mérésére alkalmasak, ezek a PM2.5 és PM10. A szállópor, kicsi méreténél fogva, mélyen behatol az emberi szervezetbe, és ott maradandó károkat okoz3. Friss kutatások alapján a koronavírus okozta betegség lefolyása súlyosabb lehet ott, ahol nagyobb a légszennyezettségnek való kitettség4.
“A légszennyezettség súlyos népegészségügyi probléma, amely megbetegít és akár meg is ölhet bennünket. Ennek költségei tovább terhelik a túlfeszített egészségügyi ellátórendszert, súlyosítva a koronavírus következményeit. A lakosság számára létkérdés annak pontos ismerete, hogy hol, mikor milyen mértékű a légszennyezés amelyben az egyéni mérések kulcsfontosságúak. Minél több mérőállomás működik akár közösségi fenntartásban is önkormányzatoknál, kórházaknál vagy iskoláknál, annál pontosabb adatokkal lehet a szennyező gócpontokat beazonosítani, és kezelni közös fellépéssel." mondta Massay-Kosubek Zoltán, az Európai Népegészségügyi Szövetség szakpolitikai menedzsere, a 'Tiszta Levegőt az Egészségért!" kampányvezetője.
Hazánkban a lakossági fűtésből származó PM2.5 az Európai Unióban kiugróan magas: fűtési időszakban az összes PM2.5 kibocsátás 83 százalékát is eléri. Ennek egyik oka a gyakran rossz minőségű szilárd tüzelőanyag, másik oka a rossz hatékonyságú kazánok használata és az épületek rossz energiahatékonysága.
A nyári időszakban a közlekedés felelős a szállópor kibocsátások nagy részéért, ami főleg az elavult dízel gépjárművek használatára vezethető vissza.
A Mérj velünk! kampány célja, hogy a lakosság a saját mérők kihelyezésével magáénak érezze a problémát: legyen a légszennyezettség ugyanolyan alapinformáció, mint a napi hőmérséklet. Az így mért adatok tájékoztató jellegűek, de minél több készülék kerül kihelyezésre, annál megbízhatóbban egészíti ki a hivatalos mérőállomások adatait. Szegő Judit környezetkutató, a Levegő Munkacsoport projektvezetője elmondta: „Ahhoz, hogy a lakosság igényelje a légszennyezés problémájának megoldását, tisztában kell lennie a probléma mértékével. Ebben kíván segítséget nyújtani a Mérj velünk kampány és a kapcsolódó meteorológiai honlap, a metnet.hu, amelyen a mért adatok térképen is láthatók.” Hozzátette, hogy a tapasztalataik szerint a lakosság az eszköz beszerzésével egy mérő hálózat tagja lesz, mely erősíti a közösséget, sokan lelkesen osztják meg mérésük eredményét a szomszédaikkal.
metnet.hu oldalra regisztrált levegőminőség-mérő készülékek.
A Levegő Munkacsoport várja olyan támogatók jelentkezését, akik szívesen részt vennének mérőműszerek kihelyezésének finanszírozásában közösségi céllal, például olyan településeken, ahol saját erőből nem sikerül a mérőknek elterjednie sem a lakosság, sem az önkormányzat hozzájárulásával.
A készülékről a Mérj velünk és a MetNet oldalakon minden fontos információ megtudható, valamint ide kattintva elérhető a térképes megjelenítés.
1 https://www.eea.europa.eu/themes/air/country-fact-sheets/2020-country-fact-sheets/hungary
2 https://www.levego.hu/hirek/2021/02/elkerulheto-lett-volna-a-magyarorszagot-a-legszennyezes-miatt-elmarasztalo-mai-europai-birosagi-itelet/
3 http://www.futsokosankampany.hu/a-helytelen-tuzeles-egeszsegugyi-hatasai
4 https://www.levego.hu/hirek/2020/06/tiszta-levegovel-a-koronavirus-jarvany-kovetkezo-hullama-ellen/
5http://www.levegominoseg.hu/automata-merohalozat
az emberi hajszál, illetve egy finom homokszem méretéhez.