Kevesebb autó az utakon – több karácsonyi vásárlás

Miközben az európaiak egy újabb „Covid-karácsony” kockázatával néznek szembe, egy új tanulmány szerint az autóforgalom csökkentése mentőövet dobhat a járvány által sújtott helyi kereskedőknek.

A „Tiszta Városok Kampány” keretében végzett és a mai napon nyilvánosságra hozott elemzés kimutatta, hogy többet vásárolnak az emberek azokon a városi területeken, ahol visszaszorították a gépjárműforgalmat. Madridban az alacsony kibocsátású övezetben (vagyis ahová csak korszerű autókkal lehet behajtani) a 2018-as karácsonyi időszakban 8,6 százalékkal nőttek az üzletek bevételei, míg a város egészében csak 3,3 százalékkal. Miután pedig Londonban a főutcákon és a városközpontokban gyalogos és kerékpáros fejlesztéseket hajtottak végre, a bezárt üzletek aránya 17 százalékkal kisebb lett, mint a szomszédos területeken, ahol nem történtek ilyen fejlesztések. A londoni bevásárlónegyedekben a gyalogosan érkező vásárlók havi szinten 4,3 százalékkal több pénzt adnak ki, mint az autósok. Bernben az autós parkolóhelyek kerékpáros parkolóvá alakítása azt eredményezte, hogy a vásárlók bolti négyzetméterenként 13 százalékkal többet költöttek, mint korábban. Berlinben, ahol az elmúlt időszakban komoly intézkedéseket hoztak a környezetkímélő közlekedési módok elterjesztésére, a gyalogos, kerékpáros és tömegközlekedést használó vásárlók költik el az összes vásárlási kiadás 91 százalékát.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta: „A neves dán várostervező, Lars Gemzøe már 2005-ös nemzetközi konferenciánkon beszámolt arról, hogy annak idején a helyi kereskedők élénken tiltakoztak az ellen, hogy a koppenhágai belváros egyik fő autós útvonalát Európa leghosszabb sétalóutcájává alakítsák át. Miután viszont a város vezetése megvalósította az átalakítást, a kereskedők vagyonokat kerestek. A mostani tanulmány ismét megerősítette, hogy az autóforgalom csökkentése nemcsak a környezetnek, hanem egy város gazdaságának is előnyös.”

Vargha Márton, a szervezet közlekedési témafelelőse hozzátette: „A járvány felfutása idején különösen fontos, hogy minél kevésbé szennyezzük a levegőt, hiszen egy nemzetközi kutatás megállapította: Magyarországon a légszennyezés a felelős a koronavírusos halálozások 25 százalékáért. Számos vizsgálat mutatta ki viszont azt, hogy a maszkviselés és egyéb higiéniai előírások betartásával a tömegközlekedési járműveken szinte elenyésző a fertőződés kockázata. A legjobb persze az, ha aki teheti, gyalog vagy kerékpárral megy vásárolni. Arra is ügyeljünk, hogy amit vásárolunk, annak minél kisebb legyen a környezetterhelése az előállítás, szállítás, illetve használat során.”

A Tiszta Városok Kampány számos európai ország civil szerveződéseinek – köztük a Levegő Munkacsoportnak – a közös kezdeményezése, amely azt kívánja elérni, hogy 2030-ban a városainkban a közlekedés már ne szennyezze a levegőt.

Fotó: Koppenhága, Európa leghosszabb sétálóutcája egy májusi hétköznapon
(fotó: Lukács András)

 


 

Hírfigyelő