Széljegyzetek Budapest fejlesztési koncepciójához

Az urbanisták és a kapcsolódó szakágak részvételével a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. dolgozza ki Budapest legújabb fejlesztési tervét. A komplexitásra törekvő, mintegy hatvan környezeti, társadalmi és gazdasági területet felölelő munka készítését egyéves adatgyűjtés, állapotfelmérés előzte meg. Hiányoztak ugyanis a szükséges adatok, hiába hangzott már el számtalanszor, hogy naprakész, megbízható adatsorok és folyamatos monitorozás nélkül a kutatók, illetve a döntéselőkészítők nem tudnak megfelelően dolgozni.

A készülő koncepcióhoz hozzászólók közül sokan felvetették, hogy vajon az Budapestre szabott-e, vagy általánosan érvényes a települések többségére. Továbbá kellenek-e olyan hangzatos elnevezések, mint például „Budapest, a fürdőváros”, „… a Duna királynője”, „…a Duna kulturális fővárosa” „…a parkok városa”. A többség szerint a fenntarthatóság legyen a vezérelv, amely a mindenkori körülményekhez (válság, fellendülés, éghajlatváltozás, migráció) való optimális alkalmazkodást lehetővé teszi.

A „normális helyzet” egyelőre utópia

A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint a legjobb koncepciót is felülírják az érvényes szabályozók. Ezért is sürgeti a korábban megkezdett Országos Településfejlesztési és Építési Követelmények (OTÉK) és a fővárosi szabályozás (BVKSZ) korszerűsítését (illetve az utóbbi gyökeres átalakítását), valamint a folyamat során a nyilvános szakmai vitákat. A néhány hónapig tartó fellángolás után már hosszú ideje semmi sem szivárog ki az illetékes államtitkárságról és a Fővárosi Önkormányzattól a szabályozás átalakításával kapcsolatban. Nemcsak az érintettek (fejlesztők, lakosság), de a szakma bennfentesei is számtalanszor hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a jelenlegi településtervezési és -fejlesztési eszköztár túl bonyolult, ugyanakkor hiányoznak belőle lényeges szempontokat – a fenntarthatóságot, az éghajlatváltozást – figyelembe vevő elemek. Ezáltal a tervezési folyamat lassú, költséges, az engedélyezési eljárás során pedig az előírások többféleképpen értelmezhetők.

Idézzük a 2010-ben megjelent Budapest HOLNAPHOLNAPUTÁN c. tanulmánykötetből (felelős kiadó: dr. Juharos Róbert) Mezei Gábor tanulmányának felvezető gondolatát:

„Megfelelő szabályozási keretek között, tervezési szempontból, egy-egy projekt megalkotása az adott telekre tervezendő funkciók legmegfelelőbb környezeti, infrastrukturális, használati, esztétikai adaptálásában merülne ki. ... A munka világos, értelmezhető és mindenki számára egyértelmű, érvényes szabályozók mentén történne. Ez a „normális helyzet” ma utópia a fővárosban, de az országban is.” (Gondolatok egy tervezetten fejlődni képes fővárosi építésügyi rendszerről a tervező–beruházó–hatóság hármas szempontjain keresztül)

Aki közpénzből hasznot húz, ossza meg a közösséggel!

Jelentős befolyást gyakorolnak a városfejlődésre a központi és helyi adók, amelyek a rendelkezésre álló közpénzek nagyságát és a magántőke döntéseit befolyásolják.

A mostani koncepció készítésébe bevonták Varga-Ötvös Béla közgazdászt. Sok éve érlelt javaslatának az a lényege, hogy a privát haszonélvezők, vagyis akiknek az életminőségük vagy az ingatlanjaik értéke javult a közpénzből készült fejlesztések révén, járuljanak hozzá a költségek fedezéséhez, így biztosítva további fejlesztésekhez a forrásokat. (Például él a gyanú bennünk, hogy a 4-es metró indokolatlanul sűrűn kijelölt megállói mögött is ingatlanfejlesztői érdekek állnak.)

Az adóknak a nemzetgazdasági, közösségi szempontból kedvező magatartásra, döntésekre is kellene ösztönözniük. Számos ilyen esetben a társadalom érdeke az, hogy minél kevesebb esetben kelljen adót befizetni, illetve minél hamarabb váljon az adó okafogyottá.

Az üresen álló ingatlanokra kivetett különadó (francia példa) leszoríthatja a bérleti díjakat, illetve megkímélhet minket, járókelőket az elhanyagolt épületek, telkek, piszkos kirakatok, üres bolthelyiségek tömegének látványától. A nagyfelületű, lebetonozott parkolókra, óriási dobozépületekre kivetett adó ösztönöz a zöldtetők, zöldfelületek létesítésére, illetve a parkolóterület csökkentésére. A csatornadíjak differenciálásának hatására Berlinben néhány hónap alatt mintegy 15-20 százalékkal csökkent a vízzáró módon kialakított burkolatok nagysága.

A legtöbb adó azonban elsősorban forrásképzést szolgál. Ilyen például az áfa, amelynek jelenlegi szintje (27%) ellene hat a felújításoknak, a karbantartásnak, és a feketegazdaság fennmaradására ösztönöz. Több országban a számla ellenében végzett felújításokat jövedelemadó-kedvezményekkel, az áfa visszaigényelhetőségével ösztönzik.

Nem tudjuk, milyen hatással lesz az ingatlanfejlesztésekre a régóta tervezett behajtási díj, amelyet talán 2013-ban végre bevezetnek.

Ápolt épületekkel csábítsuk ide a befektetőket!

A koncepció előkészítésének szakaszában 2300 személy részvételével reprezentatív felmérést készítettek a lakosság elvárásairól, prioritásairól. Az első helyre a munkahely került. Fontos elvárás még a közbiztonság, a tiszta levegő, a lakhatás, az egészségügyi ellátás és a jó közlekedési feltételek biztosítása. Figyelemre méltó, hogy, bár foglalkoztatási szempontból a fővárosiak vannak a legkedvezőbb helyzetben, mégis ezt tartották a legfontosabbnak. Mit gondolhatnak a 15-20 százalékos vagy még annál is magasabb munkanélküliségi rátával küszködő térségek lakói?

Vitatható, hogy válság idején, amikor az államnak, az önkormányzatnak igen kevés forrása van, vagy súlyos adósságok terhelik, vajon azzal tesz-e ellene a legtöbbet., ha vissza nem térítendő támogatásokkal, adókedvezményekkel csalogatja a külföldi befektetőket, esetleg közvetett támogatásként közművesített telket bocsát a rendelkezésükre? Vajon nem volna fontosabb magas munkakultúrájú, képzett munkaerőt, ápolt, élhető környezetet, forgalmi dugóktól mentes közlekedést teremteni?

Nem véletlen, hogy a Levegő Munkacsoport, sok más civil és szakmai szervezetettel egyetértésben elsősorban az épületek, főként a középületek felújítását szorgalmazza. Csak az ostobának jutna eszébe ápolatlanul, piszkos, szakadt ruhában megjelenni egy állásinterjún –városaink, útjaink, zöldterületeink elhanyagolása hasonlóan ostoba cselekedet. Ha rossz benyomást keltünk a befektetőkben, a turistákban, ne csodálkozzunk, hogy a környező országok városaival vívott versenyben lemaradunk. Hiába izzadjuk ki a forrásokat egy-egy régóta dédelgetett beruházásra, új csodapalota építésére, ha közben foghíjasak a fasoraink, és ugyanúgy korszerűtlen körülmények között, nemegyszer sötét alagsorokban folyik a gyógyítás, mint a múlt század ötvenes éveiben.

Az épületek, utak, parkok, járművek karbantartását (biztos munkahelyek, olcsóbb üzemeltetés, kulturált körülmények, jobb közbiztonság) nem helyettesíthetik mégoly lelkiismeretesen és hozzáértéssel készített városfejlesztési koncepciók sem. Mindkettőre szükség van.

Beliczay Erzsébet

Hírfigyelő