Ajánlások a 2004. évi állami költségvetéshez

Az államháztartás ökoszociális reformjának szükségessége és lehetőségei

A tisztelt Olvasó immár 1992 óta minden évben kézbe veheti a következő évi állami költségvetésre vonatkozó javaslatainkat. Idei tanulmányunk a korábbi évek anyagait, valamint az azokkal kapcsolatos vitákat, észrevételeket is figyelembe véve értékeli a társadalom és a gazdaság egyes főbb folyamatait és fogalmazza meg javaslatainkat az éves költségvetési törvényhez és az egyéb kapcsolódó jogszabályokhoz.

Mostani kötetünkben a korábbiaknál is nagyobb teret szentelünk az emberi élet és egészség környezeti szempontú védelmének. Ezen cél eléréséhez szükség van az eszközök olyan jellegű átcsoportosítására, hogy a környezetet terhelő tevékenységek támogatása, illetve a versenytorzító keresztfinanszírozás megszűnjön, de legalábbis csökkenjen. Ezek mellett megőriztük az előző évek tanulmányaiból mindazokat az elemeket, amelyeket – a megváltozott körülményeknek megfelelő módosításokkal – átvételre érdemesre tartottunk. Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy ajánlásaink összhangban legyenek az Európai Unió elveivel, elvárásaival és jövőbeni céljaival. Örömmel vettük tudomásul, hogy az Európai Unión belül egyre erőteljesebben érvényesülnek az emberi élet és a környezet szempontjai a jövőre vonatkozó tervek kialakításában.

Vezető szakértő: Pavics Lázár, Szerkesztette: Lukács András és Szabó Zoltán, 2003

Hírfigyelő