Az életmódunkban

Légfrissítők, illatosítók

Probléma: 

A belső tér érezhetően rossz, elhasznált levegőjét sokan légfrissítők alkalmazásával próbálják frissebbé varázsolni. Ez azonban szerencsétlen ötlet, mert ezek a termékek nemhogy tisztítanák a levegőt, hanem illékony szennyező anyagokat bocsátanak ki, illatanyagaiknak köszönhetően pedig elfedik ezek érzékelését. A tisztának érzett levegő hatására még kevésbé figyelünk oda a szellőztetésre. Ha lakásunkba is elhozhatjuk a természet illatát, még kevésbé leszünk motiválva, hogy kimenjünk a természetbe, ahol kitisztulhat a tüdőnk.

A mesterséges illatosítok minden típusa (spray, illatgyertya, elektromos párologtató, illatosító gél, füstölő) jelentős mennyiségben bocsát ki káros anyagokat. Nem csak a légutakat irritáló, allergén anyagok vannak az ilyen termékekben, hanem szinte mindig tartalmaznak rákkeltő vagy az idegrendszert károsító összetevőket is (benzol, formaldehid).

Az Európai Fogyasztóvédők közleménye szerint a légfrissítővel illatosított szoba levegője károsabb, mint egy forgalmas úté.

A füstölők használata tudományos vizsgálatok szerint növeli a daganatos megbetegedések esélyét.

Más vizsgálatok azt igazolták, hogy az elektromos illatosítók okozzák a légúti betegségek, köztük az asztma, az idült hörghurut és a hörgőrák kockázatát.

Bár nem tüntetik fel a termékeken, azok gyakran a hormonális rendszert megzavaró ftalátokat is tartalmaznak.

Tippek: 

Ne használjunk légfrissítőket! Ha szeretjük a kellemes illatokat, akkor inkább párologtassunk természetes illóolajat, használjunk természetes növényi illatosítókat (pot-pourri, levendula). Ültessünk illatos növényeket a lakás köré!

A levegő tisztántartását rendszeres szellőztetéssel biztosítsuk!

Fenntarthatóság: 

A légfrissítők gyártásukkor és használatukkor is szennyezik a környezetet. A termékekben lévő egészségkárosító anyagok a környezetre nézve is veszélyesek. Az illékony szerves szennyezők károsítják az állatokat is, elősegítik a mérgező, növényzetet is károsító talajközeli ózon képződését. A füstölők szállóport juttatnak a levegőbe.

A mesterséges termékek elidegenítik az embert a természettől, így csökkentik a fenntartható, környezettudatos életmód iránti igényt.

Rovarirtó készítmények

Probléma: 

A rovarirtókban lévő hatóanyagok nem csak a káros rovarok számára mérgezőek. Ezt igazolja az is, hogy a korábbi években számos veszélyes hatóanyagot betiltottak már. Azonban ma is előfordulnak lehetséges rákkeltő hatóanyagok (pl. tetrametrin) a rovaritószerekben, az irritáció, allergia esélye pedig az anyagok többségénél nem zárható ki.

Tippek: 

Ne használjunk lakásunkban rovarirtókat!

A lakásba bekerülő ízeltlábúak nagy része nem káros. Egy-egy betévedt bogár nem okoz semmilyen problémát. A szoba sarkában lévő pókok sem jelentenek veszélyt.

Repülő rovarok ellen használjunk szúnyoghálót! Lefekvéskor a szobában lévő rosszul repülő szúnyogokat egy gyors porszívózással szedhetjük össze a falakról. Érdemes olyan növényeket ültetni a lakás környékére, amelyek szúnyogriasztó hatásúak (pl. szivarfa - Catalpa bignonioides, kakassarkantyú - Plectranthus coleoides).

A hangyák a tisztán tartott konyhában ritkán jelennek meg nagyobb számban. Tavasszal jellemző rajzásuk legfeljebb 1-2 hétig tart, utána jellemzően maguktól eltűnnek.

A csótányok ellen a legjobb védelem a tisztaság, illetve szükség esetén szexferomon tartalmú ragacsos csapdákkal foghatóak meg. Ha kirándulni készülünk, válasszunk bio, illóolajokból készült kullancs- és szúnyogriasztó szereket, ne permetezzünk magunkra mesterséges vegyszereket, mert azokban környezetkárosító anyagok lehetnek.

Ha mindenképp rovarirtót szeretnénk használni, előtte nézzük meg káros hatásait, amelyeket például a Pesticide Action Network civil szervezet rendszerezett, és tartsuk be a használati útmutatót!

Korábbi infólapunkban további hasznos tanácsokra lelhet.

Fenntarthatóság: 

A rovarirtó szerek gyártása és alkalmazásai is szennyezi a környezetet. Bár a ma használt anyagok már sokkal jobb környezeti mutatókkal bírnak, mint a néhány évtizeddel korábban alkalmazottak, még mindig sok káros hatásuk van.

Dohányzás

Probléma: 

A dohányfüst nagy mennyiségben juttat mérgező anyagokat a környezetbe. A dohányzás, illetve a passzív dohányzás káros hatásai közismertek. A cigaretta égésekor nikotin kerül a levegőbe, amely aztán megtapad a falakon, bútorokon, textíliákon, és akár hónapokig is jelen van. A nikotin a levegőben lévő nitrogén-vegyületekkel, nitritekkel úgynevezett nikotinspecifikus nitrozaminokat (TSNA-k) képez, amelyek rákeltő hatásúak. Ezek az agresszív anyagok mindenki egészségét veszélyeztetik, a lakásban és más dohányfüstös helyiségben. A szoba kiszellőztetése nem szünteti meg a szennyeződést, ahogy a kinti dohányzás sem, mert a ruháján, haján, bőrén is beviszi a dohányos a maradványokat.

Tippek: 

Ne dohányozzunk, főleg ne zárt térben! A harmadlagos füst káros hatása is csak úgy csökkenthető minimálisra, ha a lakásban lakók egyike sem dohányzik, és a vendégek is tiszteletben tartják a dohányzási tilalmat.

Fenntarthatóság: 

Ha úgy ítéljük meg, hogy minden ember értéket jelent, akkor a dohányzásnak csak negatív hatása van a fenntarthatóságra.

Körömlakk

Probléma: 

Kevés ember van, aki ne ismerné a különféle lakkok és lakklemosók jellegzetes szagát. Ezek illékony összetevői károsak az egészségre. Például a toluol, a körömlakkokban használt összetevő, bőrirritáló hatású, károsítja a májat, a bőrt, a veséket, az ideg-, a légző és a keringési rendszert, nagyobb mennyiségben vetélést okozhat.

Tippek: 

Mielőtt használjuk ezeket az anyagokat, gondolkodjunk a kockázatukon! Amikor olyasmit viszünk fel a testünkre, ami ennyire rossz szagú, az üvegen pedig gyúlékonyságra figyelmeztető felirat szerepel, érdemes legalább elgondolkoznunk azon, hogy a körömlakk valóban nélkülözhetetlen-e a szépségünkhöz.

Fenntarthatóság: 

Körmeink jó megjelenéséhez elég a megfelelő körömhigiénia: a körmök, körömágyak tisztítása és az alkalomszerű manikűr. Egyben ez a legzöldebb módja annak, hogy a lehető legegészségesebb körmökkel büszkélkedhessünk.

Plüssjátékok

Probléma: 

Bár ártalmatlannak tűnhetnek, mégis károsíthatják a lakások levegőjét. A játékokat különféle kemikáliákkal kezelhetik, és a poratkáknak is búvóhelyet nyújthatnak. Minél több plüss állatkával vesszük körbe gyermekünket, annál többet árthatunk egészségének.

Tippek: 

Inkább odafigyelést adjunk ajándékba, mint felesleges tárgyakat. Plüss állatokat elsősorban gyerekeknek szoktak ajándékozni. Tudatos szülőként korlátozzuk a kicsi mellé kerülő szőrős kedvencek számát. Ha mégis van egy-egy az otthonunkban, rendszeresen mossuk ki 60°-on, hogy megszabaduljunk a poratkáktól. Felnőttként lakásunkat például szobanövényekkel is otthonossá tehetjük.

Fenntarthatóság: 

A fogyasztási cikkek, így a játékok gyártása, szállítása is környezetterhelést jelent. Fontoljuk meg szüksége van-e szeretteinknek vagy magunknak egy újabb tárgyra.

Hírfigyelő