Módosító javaslat az agrár-költségvetéshez

Ausztriában a mezőgazdasági terület 88 százalékára adnak agrár-környezetvédelmi támogatást, és a gazdaságok 72 százaléka vesz részt ebben a programban.

Magyarországon ezek az arányok 5, illetve 1,5 százalék. Ausztria ezt jól felfogott érdekéből teszi, hiszen így több támogatást kap az Európai Uniótól, javul környezetének állapota és növekszik a versenyképessége. Ugyanez történne Magyarországon is, ha a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem néhány szűk lobbicsoport, hanem az egész ország érdekeit képviselné. Sajnos, az FVM az egyébként is szűkös források további csökkentésével próbálkozik – a vidékfejlesztésnél 20 százalékos, az agrár-környezetgazdálkodásnál 40 százalékos elvonást tervez 2004-re. A civil szervezetek és gazdálkodók széles köre tiltakozik ez ellen. A Levegő Munkacsoport a mai napon levelet juttatott el minden országgyűlési képviselőnek, amelyben konkrét javaslatot tesz az agrártárcán belüli kiadások átcsoportosítására.

-- Civil szervezetek nyilatkozata
-- Levél az országgyűlési képviselőknek

Hírfigyelő