Méltó helyet az új uszodakomplexumnak!
A mai napon huszonöt környezet-, természet- és egészségvédő társadalmi szervezet nyílt levelet jutatott el Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek.
A civil szervezetek 2004 nyarán kiadott álláspontját megerősítve ismételten kijelentik, hogy helytelen lenne a főváros első számú pihenőparkjában, a Margitszigeten nagy nézőközönséget befogadó sportcélú fejlesztést végrehajtani. Elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarország, amely büszke a sportban elért sikereire, nem hajlandó áldozni sportlétesítményekre. Az utóbbi évtizedekben sorra minősítették át a sportterületeket benzinkutak, bevásárlóközpontok és egyéb üzleti tevékenységek céljára, miközben az ebből származó bevételeknek a töredékét sem forgatták vissza a tömegsport támogatására. Minden vizsgálat megerősíti, hogy a lakosság jóval kevesebbet sportol, mint az Európai Unió régebbi tagállamaiban. Ez is hozzájárul aggasztó népegészségügyi mutatóinkhoz. Most itt lenne az alkalom, hogy olyan uszodakomplexumot alakítsanak ki, amely a lakosság – és különösen a tanulóifjúság – egészséges életmódjához is hozzájárulhatna. A 2002-ben az országgyűlés által erre a célra jóváhagyott, majd utóbb elvont 5 milliárd forint nem akkora összeg, amelyet Magyarország ne bírna előteremteni. Ez ugyanis az éves államháztartási kiadásainknak mindössze fél ezreléke.
A civil szervezetek levele a miniszterelnökhöz itt olvasható (pdf)