Légszennyezés: a mai tudományos konferencia igazolta a civilek álláspontját

Megerősítette a környezetvédő civil szervezetek álláspontját a „Szakmai Konferencia Budapest levegőszennyezettségi állapotáról.

Megerősítette a környezetvédő civil szervezetek álláspontját a „Szakmai Konferencia Budapest levegőszennyezettségi állapotáról, különös tekintettel a levegőben található kis részecskékre” című rendezvény, amelyre a mai napon került sor a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának szervezésében. A konferencia előzménye az volt, hogy öt civil szervezet (a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Rügyecskék Alapítvány, a Védegylet és a Zöld Fiatalok) 2005. május 20-án petíciót adott át Budapest Főpolgármesterének, a jogszabályokban előírtnál folyamatosan rosszabb levegőminőség miatt. Az Európai Unió jogszabályai és a 14/2001. hazai miniszteri rendelet szerint évente legfeljebb 35 napon keresztül lépheti túl a részecskeszennyezés (PM10) a határértéket. Ehhez képest az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint a budapesti Erzsébet téren augusztus végéig 105 ilyen napot mértek, és jelentős volt a túllépések száma a Széna téri, Baross téri és a Dózsa György út melletti mérőállomáson is. A civil szervezetek petíciója ellenére, mint azt az eredmények is mutatják, tényleges intézkedés nem történt. A mai konferencia legfontosabb eredménye az volt, hogy a tudományos élet képviselői is igazolták civil szervezetek álláspontját. A döntően a dízel motorokból származó részecskeszennyezés az elmúlt években folyamatosan növekszik, és ezzel is összefüggésben Budapesten az elmúlt 25 évben az asztmások száma a kilencszeresére, a tüdőrákos betegeké pedig a háromszorosára nőtt. 2005-ben az eladott dízel autók száma 54 százalékkal nőtt. A konferencián a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Ügyosztályának vezetője bejelentette, hogy a helyzet megváltoztatására intézkedési tervet készítenek ez év végéig. Ugyanakkor a résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy számos nyugat-európai város már a gyakorlatban elkezdte megtenni a szükséges intézkedéseket. Ausztria bevezette a részecskeszurok használatát ösztönző adókat, német és svéd városok forgalomcsillapító intézkedéseket hoztak. A Levegő Munkacsoport az Európai Mobilitási Hét után a Fővárosi Önkormányzattól szavak helyett a helyzetet ténylegesen javító tetteket vár. Elvárja, hogy az intézkedési terv nyitott jogalkotási folyamatban, társadalmi párbeszéd mellett szülessen meg. Elvárja, hogy mielőbb szűnjön meg az az állapot, amely átlagosan 3 év életvesztést jelent egy budapesti lakosnak. Elvárjuk, hogy az ehhez szükséges forgalomkorlátozási és forgalomcsillapítási intézkedéseket haladéktalanul hozza meg az önkormányzat.

További felvilágosítás:
A levegő szennyezettségéről:
Simon Gergely progamvezető, 20/3344-336
A lehetséges intézkedésekről:
Lukács András elnök, 411-0509
Lenkei Péter elnökségi tag, 20/3565-990

A civil szervezetek 2005. májusi petíciója a /sites/default/files/kapcsolodo/pm10.htm címen található.

Hírfigyelő