Tarlós István szerződése a civilekkel
Tarlós István főpolgármester-jelölt szerződést köt a civilekkel, amelyben vállalja, hogy élhetőbbé, zöldebbé teszi Budapestet.
Amint ismeretes, a Levegő Munkacsoport – 33 további civil szervezet támogatásával – kezdeményezte, hogy az esélyes főpolgármester-jelöltek szerződés keretében vállalják: megválasztásuk esetén minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a Levegő Munkacsoport és számos más civil szervezet szakértői által kidolgozott, Ajánlások Budapestért című tanulmányban foglalt konkrét ajánlások megvalósuljanak.
Tarlós István a szerződéssel elkötelezi magát, hogy amennyiben megválasztják és nem a vállalásainak megfelelően cselekszik, haladéktalanul lemond főpolgármesteri tisztségéről. „Reméljük, hogy egyre több politikus követi majd Tarlós István példáját: számon kérhető vállalásokat tesz és garanciát vállal azok teljesítésére is” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. „Egy ilyen szerződés aláírása új fejezetet nyithat a magyar demokrácia fejlődésében” – tette hozzá dr. Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.
A négy évvel ezelőtt önkormányzati választási kampány során Gy. Németh Erzsébet, az MSZP jelöltje és Schmitt Pál, a FIDESZ által támogatott jelölt is aláírta az akkori civil ajánlásokat – azonban ők nem kötelezték el magukat, hogy lemondanak, ha nem teljesítik a vállalásaikat.
A szerződés aláírására 2006. szeptember 27-én, szerdán 12 órakor kerül sor az Óbudai Városházán (Budapest III., Fő tér 3.).
Az eseményre tisztelettel várjuk a sajtó munkatársait.
Kapcsolódó anyag:
Ajánlások Budapestért