Mentőövet dobtak a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégiának

Több mint száz kerékpáros környezetvédő - köztük a Levegő Munkacsoport aktivistái - indította el a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia társadalmi vitáját Budapesten, az öt parlamenti párt székházánál, majd a Parlamentnél. Az öltönyben kerekező delegáció mindegyik helyszínen átadta a politikusoknak a 43 civil szervezet által aláírt, 10 pontos petíciót, amely az éghajlatvédelmi stratégiával kapcsolatos javaslataikat tartalmazza.

A zöldek képviselői elmondták: „A tudósok nemzetközi közössége az éghajlatváltozás legfőbb okozójaként egyöntetűen az emberiséget teszi felelőssé. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kibocsátás csökkentésének elodázása sokkal nagyobb gazdasági veszteséget okoz, mint amennyibe a megelőzésre irányuló erőfeszítések kerülnének.

Magyarországnak környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi szempontból elemi érdeke és erkölcsi kötelessége, hogy mihamarabb megfeleljen az éghajlatváltozás okozta új környezeti kihívásoknak. A kiváltó okok megszüntetéséhez szemléletváltásra van szükségünk. Ez nem csak az éghajlat védelme miatt lényeges, hanem általában is jótékonyan hatna környezetünk állapotára, valamint a gazdaságra és a társadalmi igazságosságot is növelné.”

A környezetvédő szervezetek a mai akcióval megkezdték a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Társadalmi vitáját, és a legfontosabb javaslataikat 10 pontba foglalva az öt parlamenti párt, valamint a kormány elé tárták.

Az egyes székházaknál a következők vették át a petíciót: az MDF részéről Katona Kálmán, az Országos Választmány elnöke, az MSZP részéről Orosz Sándor, a MSZP frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője, a KDNP részéről Nagy Andor, frakcióvezető-helyettes, az SZDSZ részéről Léderer András az Új Generáció elnöke, a Fidesz részéről Navracsics Tibor frakcióvezető.

A biciklis menet 12 órára ért a Parlamenthez, ahol a kormányülésről kijőve Fodor Gábor környezetvédelmi és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter fogadta a 10 pontot és válaszul június 21-én 11 órára meghívta a környezetvédők képviselőit a klíma kerekasztal ülésére.
Bár a környezetvédők örömmel vették, hogy két miniszter átvette a petíciót, de hiányolták a többi tárca vezetőjének jelentélét, különösen azért, mert a Nemzeti Éghajlatvádelmi Stratégia megalkotásában és megvalósításában minden tárca aktív részvételére szükség van. Az éghajlatváltozás hatásai, valamint az arra adandó válaszok átfogó jellege miatt ugyanis a stratégiának minden szektorra ki kell terjednie.

A 10 pont tömören a következő:
1. Kevesebb kibocsátást minden szektorban!
2. Nagyobb energiahatékonyságot!
3. Kevesebb kibocsátást a közlekedésben!
4. Több megújuló energiaforrást!
5. Atomenergiát ne!
6. Gazdasági szabályozó eszközöket!
7. Kevesebb fosszilis energiahordozót!
8. Több forrást kutatásra, fejlesztésre!
9. Lakossági tájékoztatást és felkészítést!
10. Stratégiai dokumentumokat harmonizálni a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiával!

A környezetvédő szervezetek továbbá arra kérték a magyar kormányt, hogy a készülő stratégiával kapcsolatos társadalmi egyeztetési folyamat során a zöld mozgalom szervezetei is lehetőséget kapjanak a dokumentum érdemi alakítására. A zöld szervezetek a stratégia megvalósítása, illetve a ráépülő cselekvési programok működtetése kapcsán az ellenőrző fórumokba küldött delegáltakon keresztül szeretnének betekintést nyerni.

10 pontba foglalt javaslatainkról bővebben a kezdeményező szervezetek
honlapján olvasható.

Energia Klub, Kardos Péter, mobil: 20-3903276
Greenpeace, Rohonyi Péter, mobil: 20 23 13 453
Levegő Munkacsoport, Szabó Zoltán, mobil: 30-3718891
Magyar Természetvédők Szövetsége, Botár Alexa, mobil: 20-931-5043
Védegylet, Linder Bálint, mobil: 20-3904792, www.vedegylet.hu

Hírfigyelő