Szakértők: maradhatnak a Nagymező utcai fák, sürgősen temessék be az árkokat!

Elkészült a Védegylet és a Nagymezö Utcaiak Egyesülete által felkért Nyugat-Magyarországi Egyetem szakértöinek szakvéleménye a Nagymező utcai fák állapotáról, mely kimondja: a fák maradhatnak, az eddig kiásott árkot be kell temetni.

A Nagymező utca Király utca és Andrássy út közötti szakaszán levő fasor egészségi állapota múlt télen került közfigyelembe, amikor kiderült, hogy az oda tervezett mélygarázst csak számos fa kivagásával, és a többi fa életének ellehetetlenítésével kivágásával lehet megépíteni. A fákat viszont több fővárosi és terézvárosi rendelet védendőnek nyilvánítja, ezért csak akkor lehet őket jogszerűen kivágni, ha a fák bizonyítottan egészségtelenek, veszélyesek. Most ennek az ellenkezője derült ki.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdömérnöki karának, Erdömüvelési és Erdövédelmi Intézetének szakértői műszeres mérésekkel, és szemrevételezéssel végezték el a vizsgálatot és arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos gallyazási, kertészeti munkálatok elvégzésével a fasor egésze megóvható.
„Bízunk benne, hogy a most elkészült szakvélemény végre pontot tesz a Nagymező utcai mélygarázs történetére. Itt legálisan mélygarázst építeni már nem lehet.„ – mondta dr. Várady Tibor, a Védegylet jogásza.
A szakvélemény a fák melletti kiásott árok sürgős betemetését írja elő: „A kiemelt föld súlya ellensúlyt jelentett a fák számára, éppen a fák húzási irányával ellenkező oldalon. Ezért az árkok mielőbbi visszatöltése, és megfelelő tömörítése volna kívánatos. A mostani helyzetben már erős vihar esetén is előfordulhat a fák tuskós kidőlése.„ Az árok kiásására akkor került sor, amikor télen a mélygarázs építtetője annak ellenére elkezdte az építkezés előkészületeit, hogy a Fővárosi Főügyészség törvényességi vizsgálatot folytatott az építési engedély ügyében. Az eljárárás oda vezetett, hogy az ügyészség törvényességi óvást emelt, és ennek nyomán a közigazgatási hivatal megsemmisítette az építési engedélyt.
A Nagymező utcaiak Érdekvédő Egyesülete, A Védegylet, A Levegő Munkacsoport és az Óvás! felhívja Terézváros vezetését, hogy a lakosság és a fasor védelmében haladéktalanul intézkedjen az árkok betemetéséről, és jelezze a jelenleg az ügyben építési engedélyezési eljárást folytató 13. kerületi jegyzőnek, hogy a mélygarázs építése a Nagymező utcában nem lehetséges.
„A szakvéleményt két hete eljuttattuk a Terézvárosi önkormányzathoz, onnan eddig semmiféle reakció nem érkezett. Úgy látszik hogy ismét csak akkor számíthatunk előrelépésre, ha a nyilvánossághoz fordulunk.„ – mondta Hantos Enikő, a Nagymező utcaiak Egyesületének elnöke.
„Kilencvenéves fák kilencven év alatt lesznek kilencven évesek. Ugyanez igaz a Nagymező utca fiatalabb, de szintén több évtizedes fáira is. Ezek a sokat látott fák hosszú ideje a barátaink, régóta együtt élnek velünk. Óvni és gondozni kell őket, nem pedig elpusztítani.„ – mondta Molnár Péter, az ÓVÁS! Egyesület tagja.

Nagymező utcaiak Érdekvédő Egyesülete,
Védegylet,
Levegő Munkacsoport
ÓVÁS! Egyesület

Hírfigyelő