Nyílt levél a sportért felelős államtitkárnak
A Levegő Munkacsoport elnöke Lukács András nyílt levélben arra kéri Elbert Gábor sportért felelős szakállamtitkárt, hogy szerezzen érvényt a sportpályákról szóló törvényi előírásoknak. Amint azt az államtitkár az MTV1 június 14-i esti Híradójában nyilatkozta: sportpályákat nem lehet megszüntetni, ha pedig mégis, akkor a helyükre azonos szintűt kell építeni. A Levegő Munkacsoporthoz viszont olyan bejelentések érkeznek, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyesek nem veszik figyelembe a vonatkozó jogszabályokat.
A Levegő Munkacsoport adatai szerint a rendszerváltás óta csak a fővárosban több mint hatvan sportpálya szűnt meg, vagy áll felszámolás alatt. Az államtitkár ezt a Híradónak adott interjújában cáfolta. A civil szervezethez már másnap három olyan kétségbeesett lakossági bejelentés érkezett, amelyek arról számoltak be, hogy Csepelen, Budán és Zuglóban a lakosság tiltakozása ellenére pályákat terveznek megszüntetni. A Levegő Munkacsoport arra kéri Elbert Gábort, hogy a csatolt lista alapján tájékoztassa szervezetünket és a nyilvánosságot arról, hol épültek a megszüntetett pályák helyén újak.
A Levegő Munkacsoport fő célja, hogy az emberek egészségesek legyenek, megelőzzék a betegségeket. Ebben nagy szerepe van a rendszeres mozgásnak, sportolásnak. Az 1920-as években hozott törvény szerint Magyarországon az ezer fő felett foglalkoztató cégeknek gondoskodniuk kellett alkalmazottaik egészséges életmódjáról, sportpályákat kellett építeniük. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy hazánkban megfelelő mennyiségű sportpálya volt. A rendszerváltást követően ezek a pályák az ingatlanbejegyzések szerint ipari területeken álltak. Így fordulhatott elő, hogy csődbe jutott, privatizált cégek pályáit vállalkozók vették meg, és azok nagy részét felszámolták.
Ezért kéri a Levegő Munkacsoport, hogy a szakállamtitkár vizsgáltassa ki, melyek azok a pályák, amelyeknek ingatlanbejegyzése még mindig ipari terület, s ezt azonnal változtassák meg.
Továbbá arra kéri a Levegő Munkacsoport a sportért felelős államtitkárt, hogy kezdeményezze annak a törvényi előírásnak az újjáélesztését, amely kötelezi a nagyvállalatokat arra, hogy alkalmazottaiknak biztosítsák a rendszeres sportolási lehetőséget.
Nyílt levél Elbert Gábor sportért felelős szakállamtitkár részére