Tízezerből száztíz fa

2007. november 6. Levegő Munkacsoport - Több tízezer fa hiányzik a főváros fasoraiból, és egyelőre nincs, aki pótolja. A Lélegzet Alapítvány és a Levegő Munkacsoport, a Demján Sándor Jótékonysági Alapítvány támogatásával, egy éves városzöldítő programba kezdett júliusban az V. VI. és VII. kerületben valamint az Újlipótvárosban. Pályázatot írtak ki közintézmények, egyházak, társadalmi szervezetek és társasházak részére tűzfalak, utcai homlokzatok, kertek, iskolaudvarok, közterek stb. zöldítésére. Az egyik nyertes pályázat 110 darab köztéri fa pótlására vállalkozott az V.-VII. kerületben. Az első fát november 6-án a Károly krt. 3/c. alatti, évek óta üresen álló fahelyre ültették óvodás és iskolás gyerekek. A VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola, a VII. kerületi Julianna Református Általános Iskola diákjai vállalták, hogy iskolájuk elé, a Városligeti Fasorban bokrokat, cserjéket ültetnek, amelyeket Ők gondoznak majd.

A most ültetett fák 15-20 év múlva fogják betölteni szerepüket: a levegő tisztítását, oxigén termelését, a kőrengeteg egyhangúságának oldását, párolgással és árnyékukkal a hőség enyhítését.
A gyerekek érdekében dr. Kecskeméti Edit, az UNICEF magyarországi igazgatónője elmondta: azért kezdeményezték ezt a faültetési akciót, hogy a városokban élő gyermekek is láthassanak zöldet, hogy élhetőbb környezetben nőjenek fel. Reméli, hogy ezt a példát más cégek is követik.

A közvéleménykutatások egyértelműen jelzik, hogy a lakosság fontosnak tartja az ápolt zöldterületeket, és kevesli azt, ami a belső kerületekben található. Mindez nem tükröződik a növényállományban. Az önkormányzatok nem költenek eleget a közterületeken és az intézményekben található zöldfelületek ápolására, karbantartására, nem is beszélve új zöldterületek létrehozásáról. Azonban a magáncégek, a lakosság és az ingatlanfejlesztők se tesznek meg mindent a környezetükben levő növényzet ápolásáért, pótlásáért illetve növelésére. Ezért próbálják a Zöld Levél Program munkatársai, civil szervezetek és egyetemi hallgatók segítségével megszólítani a társasházakat, intézményeket: ki-ki erejének megfelelően igyekezzen a növényállomány megsokszorozását segíteni. A Lélegzet Alapítvány a program ideje alatt megszervezi az ültetéseket, várja ezekhez elsősorban cégek, ingatlantulajdonosok támogatását.

Az öntözés, a faültetés szakvállalatnál közvetlenül is megrendelhető. A FŐKERT Zrt. vezérigazgatója, Kocsis László hangsúlyozta: Hamarosan kiemelten közhasznú társasággá alakul át a cég. Ezután szívesen veszik majd civilek megrendelését is, mert nem profit alapon működnek. Nem kell tehát a szervezéssel, beszerzéssel vesződni. A nem túl nagy költségért cserébe üde növényzetben gyönyörködhetünk, ingatlanunk is ápoltabb benyomást kelt.

Két kérés Budapest lakosaihoz és a cégekhez:

1) Idén a júliusi hőségben nagyon sok, 35-50 ezer forintos költséggel elhelyezett facsemete száradt ki az utak mentén. A fiatal fák öntözés nélkül nem maradnak meg. Ne várjunk másokra! Öntözzük meg egy-egy vödör vízzel a házunk előtti fákat akkor is, ha nem a mi feladatunk lenne. Hiszen meghálálja: nekünk is fog virágozni, árnyékot adni.

2) A Zöld Levél Program keretében csak egy töredékét tudjuk pótolni a fasorokból hiányzó sokezer fának. Ne hagyjuk, hogy az ingatlanunk, társasházunk, irodánk, közintézményünk előtt üresen árválkodja

Hírfigyelő