Válasz a Nemzeti Múzeumnak
A Magyar Nemzeti Múzeum szerint elengedhetetlenül szükség van a Múzeumkert alatti mélygarázsra – így reagált az intézmény a Levegő Munkacsoport sajtótájékoztatójára, amelyben az a több mint 150 éves kertben álló fákért aggódott. Több mint 100 éve megoldott a Múzeum működése a mélygarázs nélkül. A 2,5 méteres tervezett belmagasság semmilyen új technikai megoldást nem tenne lehetővé a műtárgyszállításban. Ezért az intézmény érvelése, miszerint a földalatti garázs „nélkülözhetetlen” a műtárgyszállításban, nem fedi teljesen a valóságot.
Az intézmény közlése szerint „körülbelül húsz nem kis részt elöregedett, elhalt fát érintene, melyek pótlása a mélygarázs elkészülte után megtörténne”. A határozat 25 fát sorolt fel, a későbbi bővítés ezen kívül körülbelül még tíz fát szüntetne meg. A tervezett mélygarázs fölött a tervek szerint 80 cm vastag földréteget tudnának majd telepíteni. Ebben fák nem élnek sokáig. Továbbá gépkocsiknak most sem lenne szabad a kertben parkolni, hanem a mellette lévő, állandóan félig üres Pollack Mihály téri mélygarázsban lenne a helyük. Ezért sántít az intézmény másik állítás, hogy a „gépkocsik…zavaró hatása nélkül” kaphatják vissza a látogatók a kertet. A Levegő Munkacsoport inkább úgy fogalmazna, hogy a fák árnyéka nélkül…