Hazai buszokat, jól szigetelt épületeket az uniós forrásokból!

Autóbuszok és vasúti járművek cseréjét, felújítását, továbbá az épületek korszerűsítését, azbesztmentesítést és akadálymentesítést célszerű kiemelten támogatni – állapítja meg a Levegő Munkacsoport az európai uniós támogatások felhasználására irányuló, 2011-2013-as időszakra vonatkozó akciótervek tervezeteiről írt véleményében.
Ezek a fejlesztések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy eleget tudjunk tenni a korszerű – és az unió által is megkövetelt – környezetvédelmi és esélyegyenlőségi követelményeknek. Egyúttal sok új munkahelyet teremthetünk a hazai építőiparban és fellendíthetjük a nagy hagyományú hazai busz- és vasúti járműgyártást is. Ez utóbbi ellen az Európai Unió sem emelhetne kifogást. Ha ugyanis a pénzügyi válságra hivatkozva, a német és a francia kormány ennél sokkal nagyobb összegekkel támogathatta a saját autóiparát, akkor az EU nem utasíthatja el azt, ha Magyarország nyújt hasonló támogatásokat saját iparának szintén a válságra, valamint a környezetvédelmi kötelezettségekre való hivatkozással.
A javasolt fejlesztések érdekében át kell csoportosítani az uniós forrásokat azokról a területekről, ahol a támogatás minden bizonnyal zavart okoz a gazdaságban, illetve súlyosan környezetszennyező tevékenységeket segít elő. Így például a vállalatoknak nyújtott sokféle, koncepció nélküli egyedi támogatás gyakran torzítja és kiszámíthatatlanná teszi a gazdasági tevékenységeket, ezért általában több kárt okoznak, mint hasznot. A nehéz tehergépkocsik miatt szükséges útburkolat-megerősítést szintén nem közpénzekből kellene finanszírozni, hanem azt az érintett kamionok üzemeltetői fizessék meg.

Hírfigyelő