Fohász a közgyűjtemények esélyegyenlőségéért
A Levegő Munkacsoport érdeklődéssel figyeli a híreket a múzeumi negyed terveinek alakulásáról (különösen azért, mert a múzeumi negyed gondolatát már tavaly felvetette a Szépművészeti Múzeum – azóta elvetett – bővítésével kapcsolatban), és a témáról az alábbi álláspontot alakította ki.
A múzeumi negyed terveinek kapcsán előtérbe került a múzeumlátogatások tematizálásának, egy kulturális tengely kialakításának gondolata. Ez egy kitűnő kezdeményezés. Ezzel a módszerrel a raktárakban porosodó, a közönség által soha nem látott gyűjteményeket is eredményesebben be tudnák mutatni, és ezáltal elérhetőek lennének végre az itt élők, valamint a turisták számára.
A Levegő Munkacsoport szerint először a főváros összes múzeumát és közgyűjteményét számba vevő, átfogó koncepción kellene gondolkodni az érintettek bevonásával. Érdemes meghallgatni az egyes gyűjtemények ismerőit, hiszen a gyűjtemények sorsa komolyan befolyásolhatja nemcsak a kultúra, a képzés, de a gazdaság számos területét. Fejlődésünk motorja az innováció, ez minden maradandó alkotás egyik legfontosabb üzenete. A turizmus csak egy a haszonélvezők közül, de a kézművesség, az építészet, a műszaki és természettudományok számos területe legalább ennyire érintett a koncepcióban. A Budavári Múzeum-negyed–Lánchíd–Andrássy út–Hősök tere–Városliget kulturális tengely mentén jelentős létesítmények vannak. A gazdag adottságok következtében a tengely kialakításának első lépése kis beavatkozásokkal, elsősorban szervezéssel is megoldható lenne. Ilyen például a Hősök tere és a Kós Károly sétány régóta szorgalmazott forgalomcsillapítása, a Városliget színvonalasabb karbantartása. Jól mutatják a fogadókészséget az évek óta szervezett, népszerű kulturális programok a Lánchídon és az Andrássy úton. Nem valószínű, hogy a teendők rangsorában a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor közötti területen létrejövő új épületegyüttes gyors megvalósítása lenne a legégetőbb feladat.
A válság kevés előnyös hozadékának egyike lehetne egy jól átgondolt, több évtizedre érvényes koncepció kiérlelése. Olyan időszakban vagyunk, amikor sok múzeumokat zárnak be ideiglenesen, mert őrzésükre sincs elegendő forrás (vidéken is hasonló a helyzet), és a meglevő gyűjtemények korszerű bemutatásának is ritkán örülhetünk, nemhogy a gyűjtemények érdemi gyarapítására lehetne gondolni. Ilyenkor aligha újabb épületek felhúzása a legsürgetőbb. Talán néhányan emlékeznek még arra, amikor a Hagyományok Házát a Lágymányosi híd melletti kulturális negyedbe tervezték, de a költözésből végül nem lett semmi, maradt a Corvin téren. A Nemzeti Színház mellé megépült a MÜPA multifunkcionális kultúrpalota, és csak ezek után írtak ki pályázatot az épületek elé kerülő tér kialakítására. Emiatt a környék a mai napig rendezetlen.
Kétszáz éves késlekedéssel ugyan, de a kilencvenes évek közepén végre megnyitották az önálló Természettudományi Múzeumot. Kérdés, hogy a Ludovika épületegyüttesébe tervezett új egyetem nem fogja-e a múzeum értékes gyűjteményeinek megfelelő elhelyezését háttérbe szorítani. A rendszerváltás egyik sikertörténete a Millenáris Park is befejezetlen. A romjaiban is impozáns, régi csarnokrészek hasznosításáról érdemes lenne továbbgondolkodni.
Való igaz, hogy például a Néprajzi Múzeum számára nem a Kossuth téren, a Curia épülete az ideális helyszín, és sokan hiányolnak – egyebek mellett – Építészeti, illetve Műszaki Múzeumot a fővárosban. Források azonban fontosabb kulturális célokra – így a már meglévő intézmények fenntartására, kutatásokra, új kiállítások rendezésére – sem biztosítottak jelenleg. A pénztelenség idejét körültekintő koncepció kialakítására, tervezésre, a nagyobb lépések gondos, részletekbe menő előkészítésére kellene felhasználni. A Levegő Munkacsoport meggyőződése, hogy a szűkös forrásokból elsősorban a folytonosságot és a szükséges állagmegőrzéseket kellene biztosítani.
Hazánk tárgyi és szellemi örökségének védelme, a gyűjtemények megóvása és a létesítmények környezetének javítása előzze meg az árokásók és a betonkeverők felvonulását.
A Baán László kormánybiztossal készült interjú itt érhető el.