Szégyen a „Magyar Növekedési Terv”
A Nemzetgazdasági Minisztérium internetes egyeztetést indított a Magyar Növekedési Terv konzultációs anyagáról. A Levegő Munkacsoport véleménye szerint az anyag legfeljebb egy résztanulmány lehetne egy helyzetelemzéshez. Ami a kibontakozásra vonatkozó terveket illeti, az anyag csak a már az ezerszer elismételt általánosságokat tartalmazza, a végrehajtható feladatok hiányoznak.
Így például az anyag a következőt szögezi le: „A világgazdaság új fejlődési szakaszba lépett, amelyben a sikeres gazdasági növekedés legfontosabb feltétele az innováció és a tudás lesz.” Arról viszont semmit nem mond, hogy Magyarország miként fog ennek megfelelni a gyakorlatban. Ráadásul a valóságban a kormány – a korábbi kormányokhoz hasonlóan – éppen azt teszi folyamatosan tönkre, ami az anyag szerint a legfontosabb. A jövő évi költségvetési és adótörvények is sajnos ilyen szellemben készültek.)
Az anyag nagy bajnak mondja az ország magas importigényességét, de nem mutat igazi megoldást erre a problémára, hanem éppen súlyosbítaná azt, amikor nagyrészt a nagy import(nyersanyag)igényű ágazatokban látja a kitörési pontokat (járműipar, vegyipar, energetika, szállítás).
Az anyag a vége felé egy rövid fejezetet tartalmaz a polgári, közösségi öntudat és bizalom erősítésének fontosságáról a gazdaságban, de csak a riasztó hazai helyzetről számol be, a megváltoztatásáról egy szót sem ejt. Ugyanakkor a kormány épp most veri szét az ellenőrző szervek maradványait és a civil szervezeteket, pedig erős intézmények és civil társadalom nélkül a bizalom erősítése csak ábránd.
Az anyagnak csak a legvégén van szó a környezetvédelem fontosságáról, a természeti erőforrások korlátosságáról.. Sajnos itt is csak szép nagy általánosságok olvashatók, miközben ezek a szempontok nem tükröződnek az anyag többi részében.
Összefoglalva megállapítható: szégyen, hogy a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium egy ilyen „tervet” állít össze és tár a nyilvánosság elé.
Amennyiben a tárcának nincs ötlete, hogy miként lehetne fellendíteni a gazdaságot, javasoljuk, hogy olvassa el a Levegő Munkacsoport javaslatait. Ajánljuk továbbá, hogy tanulmányozza más országok terveit, például a 2011-2014. évekre szóló francia nemzeti reformprogramot. Ez utóbbi a gazdasági fejlődés érdekében a foglalkoztatottság növelését, a kutatás-fejlesztési ráfordítások fokozását, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, az oktatás javítását, valamint a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését irányozza elő. Mindezekhez pedig számszerűen kitűzött célok, pontosan meghatározott teendők és konkrét költségvetési források társulnak.