Ne csak egy sáv legyen a Kossuth Lajos utcában!

Azzal keresték meg többen a Levegő Munkacsoportot, hogy a budapesti Ferenciek terének mostani lezárása bebizonyította: elegendő lenne a Kossuth Lajos utcán mindkét irányba egy sáv, amelyen a buszok és a többi gépjármű is közlekedne. Így hatalmas terület szabadulna fel, amit a gyalogosok, kerékpárosok, a növényzet számára lehetne átadni. Olyan kellemes környezetté válna, amelyen örömmel sétálnának a budapestiek, és amely szerte a világból vonzaná a turistákat.

A Levegő Munkacsoport egyetért azzal, hogy a Kossuth Lajos utcán csökkenteni kell a forgalmat, és lehetőleg minél több helyet kell biztosítani a környezetbarát közlekedésnek. Azt is látja, hogy nem okozott fennakadást a főváros közlekedésében, hogy az Erzsébet hídról lejövő forgalmat a Ferenciek terén egy sávra korlátozták. Ugyanakkor meggyőződése, hogy a kétszer egy sávra szűkítés komoly forgalmi gondokat okozna, és még a tömegközlekedési járművek haladását is akadályozná, ami semmiképp sem kívánatos. Ezért fenntartja a korábbi álláspontját, amely szerint a Kossuth Lajos utcában mindkét irányban két forgalmi sávot kell megtartani: egyet a tömegközlekedésnek, egyet pedig az egyéb gépjármű-forgalomnak.

Kapcsolódó anyagok:

Megszűnő városi autópályák

Hódítsuk vissza a Kossuth Lajos utcát és a Rákóczi utat!

Korommentes városok – Legjobb példák a közlekedési légszennyezés csökkentésére

A sikeres város titka

Hírfigyelő