Minden nap a Föld napja...

Legalább is nálunk, a Levegő Munkacsoportnál! 1988 óta azért dolgozunk, hogy minden ember egészséges környezetben, emberhez méltó módon éljen. Munkánkat számos önkéntes és szakértő segíti, Tanácsadó Irodánkhoz több mint 2000 ember fordult segítségért évente. Nem egyedi eset, hogy a szakminisztérium vagy épp a Miniszterelnökség irányított hozzánk lakossági megkereséseket azzal, hogy a szakszerű segítséget nálunk kaphatják meg. Az embereknek nem kellett csalódniuk, felkészült munkatársaink mindig lelkiismeretesen segítettek. Sajnos az elmúlt két évben oly mértékben lecsökkentek az erre a célra fordítható forrásaink, hogy egyre nehezebben tudunk eleget tenni ennek a feladatnak.

Ebben az évben prioritásaink a fenntartható közlekedés és energiapolitika, ezen belül is különösen az emberi egészséget és az éghajlatot egyaránt károsító koromkibocsátás csökkentése és a településfejlesztés zöldítése. Ennek érdekében egyebek mellett igyekszünk elősegíteni, hogy az állami költségvetés és az adórendszer is ebbe az irányba hasson.

Az elmúlt közel 25 évben kapott hazai és külföldi visszajelzések alapján jogosan jelenthetjük ki: értünk ahhoz, amit csinálunk. Mindezt függetlenül és átláthatón, a szabályok betartásával, nyíltan, titkok nélkül tesszük. A Föld napja ezért számunkra épp olyan nap, mint az összes többi. Büszkék lennénk rá, ha Magyarországon mindenki így érezné, hiszen az egészséges környezetért a mindennapokban kell tennünk, sőt ennek igényünkké kell válnia.

A mindennapok azonban korántsem könnyűek. Az elmúlt 25 évben talán most a legnehezebb a civil szervezeteknek. A belföldi pályázati támogatások már elégtelenek arra, hogy akár csak egy szűk alapműködést fenntarthassunk. Az új Civil Törvény pedig elvette tőlünk annak a lehetőségét is, hogy működési költségekre pályázzunk. Mi azonban nem adjuk meg magunkat, eredményesen pályázunk külföldi forrásokra, mellyel nem csak pénzt hozunk az országba, hanem egyszersmind hozzájárulunk a környezeti demokrácia szintjének megőrzéséhez, vagyis ahhoz, hogy mindenki érdemben beleszólhasson, mi történik a saját környezetében. Ehhez a munkához sok támogatóra van szükségünk. Legyen az egy önkéntes, gyakornok, az adója 1%-át felajánló személy vagy a támogató tagságával, cége lehetőségeivel nekünk segítő ember. Reméljük Önt is e fontos cél mellé állíthatjuk, és hamarosan támogatónként tudhatjuk. Köszönjük!

Hírfigyelő