Legyen zöld az Úszó Világbajnokság!

Július 19-én felszállt a füst Barcelonában, Magyarország nyerte el az 2021. évi Úszó Világbajnokság jogát. A hazai úszó versenysport jól megérdemelt elismerését jelzi a döntés.
A világbajnokság sikeres megrendezése azonban sokkal komplexebb feladat, mint felkészíteni a tehetségeket, és érmeket hazahozni a versenyekről. Itt a nagy lehetőség arra, hogy az egész világ kedvező képet alakíthasson ki rólunk nemcsak az úszásban, hanem vendégszeretetben, kulturáltságban is. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a rendezéshez szükséges infrastruktúra-fejlesztések nemcsak a világbajnokság idejére, hanem évtizedekre szólnak. Közpénzekből közérdeket kell, hogy szolgáljanak. Kitűnő példa lehet erre a londoni olimpia megrendezése, ahol egy lepusztult területet revitalizáltak.
A sikerhez nem elég a versenyzők, sportszervezők, edzők elszántsága, kell, hogy mindenki magáénak érezhesse a világbajnokságot, hogy az ide látogatók jó emlékekkel távozhassanak, és máskor is visszajöjjenek hozzánk. Ehhez olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek az úszás tömegsport jellegét is tudják majd erősíteni a bajnokság lezajlása után.
Még az előző rendszerben megjelent egy kimutatás arról, hogy ugyanannyi idő alatt épült az NDK-ban 150 uszoda, míg nálunk összesen három. A lemaradást nem sikerült máig sem behozni.
A Levegő Munkacsoport egyik Evezős Critical Mass rendezvényének a Danubius Evezős Egylet adott helyet a Margitszigeten. Akkorra már az ország egyik patinás szervezetének telkét jócskán megkurtították, hogy ott a Hajós Alfréd Uszoda műugró bajnokságok rendezésére alkalmas medencéjét megépíthessék. Már akkor nem volt világos sokak számára, hogy miért nem olyan helyszínt választottak a bővítésre, amelynek közvetlen szomszédságában oktatási, intézményi vagy intenzív lakóterületek vannak, hogy minél többen felesleges utazgatások nélkül elérhessék az uszodakomplexumot. Miért éppen az egyik legszebb pihenőparkot szemelték ki a fakivágással, jelentős forgalombővüléssel járó fejlesztésre?
A Levegő Munkacsoport azt szorgalmazza, hogy széleskörű szakmai-társadalmi vita előzze meg a versenyek megtartására szolgáló uszodafejlesztéseket. Kézenfekvő lenne olyan helyszínen felhúzni vagy bővíteni egy uszodakomplexumot, mint például a lágymányosi Tüske Stadion, ahová nemcsak az ELTE, a Műegyetem, de az Info Park dolgozói és a lakótelepen élők is rendszeresen járhatnának. A Margitszigetet pedig jó lenne megkímélni az újabb beépítésektől.
Kapcsolódó cikk: http://evezes.mandiner.hu/cikk/20130618_a_margitszigeten_van_a_helyunk